Day 15.

...vajon tényleg igaz, hogy mindenedet el kell dobnod, hogy szabad légy? Mert a nem-ragaszkodás és a nem-birtoklás az, ami szabaddá tesz...
...ami mindenképp igaz: saját válaszaim vannak, és a válaszok bennem vannak.
És az a válaszom, hogy csak a szemlélet számít. Hogy hogyan tekintesz a dolgokra.
Mert ha ahhoz ragaszkodik az ember, hogy a nem-ragaszkodás tesz szabaddá, az is egy ragaszkodás.

Semmi sem enyém.
Így mindenem megvan.

...ismerek valakit, akinek nincs lakása, nincs háza, nincs számítógépe, nincs mobiltelefonja, nincs otthona, nincsenek "úgynevezett kapcsolatai" vagy "egy kapcsolata", nincsenek "barátai", mert mindenki, mindenhol a barátja lehet. Nem lakik sehol, mert mindenhol lakik. Minden vagyona: a teste, néhány ruha, hogy mégse járkáljon meztelenül, és egy pendrive, amin a testvére zenéit hordja magával - és most már az enyémeket is...és a zene, ami a fejében szól, és ha hangszer akad a kezébe, akkor azon. És azt mondja: ha egyszer eljön az alkalom, hogy rögzítse őket, akkor rögzíteni fogja, ha érezni fogja a "húzást" ahogy ő mondja.

És mihez kezdek ezzel nagy bölcsességemmel?
Ezekkel az érzésekkel.

Talán a zenében is szabadabb és játékosabb leszek.

Most épp egyetlen dolog van, amire mindennél jobban vágyom: arra a pillanatra, arra a szerencsére, amikor a jó helyen a jó időben leszek, és találkozom a megfelelő emberrel (producerrel, szerző-kollégával, zenész társakkal).
A legmélyebb vágyam: énekesnőnek lenni. Előadóművésznek lenni. Énekelni. Előadni. Ahogy Misi tanította. És ahogy azóta is tanulom...A belső mozgatókra vágyom. Dalírásra. Munkára. Alkotni. ÉLni. JÓ zenét csinálni. Színpadon állni. Minden arcomat használni. ÉLvezni.




Ámen.