Day 11.

Ma egész nap énekeltem.
Egész nap zenekaroztunk.
Délelőtt Amy Winehouse-t játszottunk. Egész jó lett.
Délután meg az American Womant dolgoztuk át funkyban. Igazán élvezetes volt.

Hát erről nincs túl sok minden mesélni valóm - ott kell lenni.
Az az egyetlen fura dolog van benne, hogy azt hittem, ha zenekar leszünk, ott majd nyitottabbak lesznek az emberek. De nem. Vagyis, akik eddig nem nyitottak felém, azok most se, és akik eddig nyitottak voltak, azok most is. Na jó, ez még csak az első nap volt...

Viszont ilymódon Lánggal többet vagyok egy légtérben, és így többet is látok-hallok belőle. Még mindig meggyőződésem, hogy nem teljesen normális, viszont ennek köszönhetően - vagy nem tudom miért - nagyon nyitott. Bár a dánoknál majdnem minden normális és elfogadott...semmin sem ütköznek meg. És tényleg, egytől egyig mind furák. Nade lényeg, hogy Lángtól sok minden tanulnivalóm van. Igen, tőle, egy nemnormálistól. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire közvetlen és teljesen gátlástalan. Gátlástalanul szürcsög, ha nincs papírzsebkendője, és végig lehet hallgatni, ahogy lenyeli...és ugyanez a gátlástalanság jellemzi, amikor másokat bámul. Mindenkit megbámul, teljesen nyíltan és őszintén, és mikor ránézel, mosolyog. Tulajdonképpen folyamatosan mosolyog. A vörös haja az égnek áll - szóval tipikusan így képzelek el egy embert a vigyorgóban. Szóval olyan békés bolondnak tűnik, de amikor meg beszélget vele az ember, akkor teljesen normálissá válik. És nagyon jó dolgokat mond. Múltkor például kérdezte, hogy milyen hangszeren játszom, és mondtam, hogy csak a hangszálaimon, de hogy meg akarok tanulni basszusgitározni, mert az viszonylag egyszerűnek tűnik mondjuk egy zongorához vagy gitárhoz képest. És hozzátettem, hogy azért, mert túl öreg vagyok már ahhoz, hogy megtanuljak valami bonyolultat. Erre azt mondta, no, no, no, this is not the right way approaching things. - Ez nem a helyes út a dolgok elérése felé. És hogy ha még egyszer ilyet mondok, akkor...akkor... - itt gondolkozott, majd így fejezte be: - akkor csinálok Valamit.
És annyira nagyon igaza van. És ebből én úgy látom, hogy ő így nézi a világot. Plusz ehhez hozzá jön, hogy nagyon nyitott, minden érdekli. Minden ember. Minden ember minden dolga. És teljesen ítélet-mentes. Soha nem láttam még őt még csak egy szikrányit sem ítélkezni, vagy haragudni, vagy felháborodni, vagy akár csak csúnyán nézni se. Igaz, azt is mosolyogva közölte, hogy a nagypapája meg fog halni hamarosan - de ez is az élet rendje. Hozzá is tette akkor is, hogy ez szomorú, de sok dolognak jó, hogy vége lesz.
És mindezeknél fogva nagyon sok ember keresi a társaságát.
Az jutott ma erről az egészről az eszembe, hogy őrá mindenki emlékezni fog. A magyarok azért, mert milyen furcsa, és gusztustalan. Az egyik magyar lány (nem nagyon érdemes se névadásra, se külön említésre, mert olyan az ő jelleme, hogy fennhordja az orrát, de persze ez is egy védekezés, és belül pont olyan, mint a nem-nagyképűek, csak lehet, hogy ezt ő sem tudja) azért, mert rá lehet mászni. A dánok meg azért, mert nyitott, és minden érdekli, és mindenkivel kedves. Kivétel nélkül mindenkivel.
Nos, és azon gondolkodtam, hogy milyen jól is csinálja ez a srác. Először arra gondoltam, jó neki, mert mindenki vele akar lenni. Aztán eszembe jutott, hogy ez egyáltalán nem igaz. Nem mindenki akar vele lenni. Ellenben sokan. Sokan kedvelik. És azt csinálja nagyon jól ez a fiú, hogy élvezi azoknak a társaságát, akik vele akarnak lenni, és teljesen kedves azokhoz is, akik nem akarnak vele lenni, ellenben egyáltalán nem érdekli, hogy ki akar vele lenni, és ki nem. Legalábbis én így látom, így érzem.
És azért írtam le csak ezt az egészet, hogy ide kilyukadjak: Ez az a fajta ítélet-mentes létezés, amit szeretnék megvalósítani. Nos, én nem vagyok dán, tehát nincs úgy a véremben az easy-going, a mindent-elfogadás és a nyugodtság, mint nekik - ilyen szempontból hátránnyal indulok. Viszont pont a hátrányom miatt sokkal nagyobb tudatosságra tehetek szert, és sokkal nagyobb rálátásom lesz a dolgokra. Nem mintha ez jobban megérné, vagy több lenne bármivel is.
Csak ez adatott.
Továbbá, hogy mivel ő mindenkivel kedves, ezért az emberek odamennek köré. Ezt is szeretném. És szeretnék mindenkivel beszélgetni, és várom, hogy mások nyissanak, pedig ha én lennék nyitott, aztán hozzám is odajönnének az emberek.
És emlékeznének rám, ha tudnának rólam, ha látnának, ha nyitottabb lennék...

És a mai napom zenéje:




Köszönöm, Imogen Heap!
Köszönöm, Világ!
Köszönöm, Sors!
Köszönöm, Minden!

Jóéjt Világ!
Szeretlek.

Day 10.

Tegnap feltettem a kérdést, és ma megkaptam a választ. És bennem volt, ahogy midnen válasz bennem van. A mai nap a bizonyíték.

Obamát ma avatják elnökké. Ezért ma megnéztük Martin Luther King beszédét arról, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a feketéknek ugyanolyan jogok járnak, mint a fehéreknek.
Aztán zene órám volt. A téma pedig: Zene és politika. És megnéztünk egy csomó zenét a You Tobe-on, amik politikai üzeneteket hordoztak explicict vagy kevésbé explicit módon.
Arnes mesélt egy csomó érdekes dolgot erről a témáról a zenék kapcsán, és azt mondta, ez a három órás tanegység, aminek az első részén ma voltam, arra fog szolgálni, hogy gondolkodjunk a zenéről, mert az nagyon nem szokásos, mégis nagyon sokat kaphat az ember tőle, ha ezt teszi - inspirációt, rálátást, mélyebb megértést arról, hogy hogyan működik a zene, és miért működik; mi működik és mi nem...
És akkor találtam... valamit... nehéz szavakba önteni.

Végigbőgtem a videót, mert a zene, és a szöveg üzenete is mind olyan, amilyen én vagyok. Ez minden, amire vágyom. Egy jobb világra, ahol béke van, ahol igazság van, ahol szeretet van, és ahol egyenlőség van.
És ez a zene mindezt megtestesíti számomra, és a zenét is akarom. Ezt a töltöttséget. Minden benne van! Teljesen, minden porcikája mindegyik zenésznek, minden rezdülése, az egész lelkük, és az akkordok olyan helyeket érintenek bennem, amikkel dolgozni akarok. Én is ilyen zenét szeretnék csinálni egyszer és ennyi puha erőt beletenni, ennyi energiát...
És ez az egész érzés-zuhatag kitört belőlem. Hogy jó helyen vagyok, jó időben. Itt a helyem, ezt kell csinálnom, és igen, a Zenét akarom, ezt akarom, és most már tudom, a célom felé vezet. A lelkek felé, és meg tudja változtatni a világot.
Most már csak hinnem kell magamban, a gátlásaimat kell valahogy félre tennem, lazítanom kell.

Thank you, Marvin Gayne.
Thank you, Arnes.
Thank you, Vrå Hojskole.
Thank you, Good Faith.
Thank you, Mom.
Thank you, Dad.
Thank you, Friends.
Thank you, World.
Thank you, Being.
Thank you, Love.
Thank You.
Thank Me.



Arnes mesélte:
ez a dal azután íródott, hogy Martin Luther Kinget meggyilkolták. Amíg élt, buzdította az afro-amerikaiakat, hogy harcoljanak a jogaikért, de békés eszközökkel, és hogy ne lázadjanak, ne legyenek ostobák. Aztán amikor megölték, volt egy lázadás, és ezt a dalt azután közvetlenül írta Marvin Gaye. És arról szól, röviden-tömören, hogy mi folyik itt, és hogy mikor kezdenek már el az emberek "összejönni", jóban lenni egymással (bőrszínre való tekintet nélkül). És a videóban falakra írt bandaneveket is mutogatnak - így hívja fel a figyelmet a bandaháborúk, klánok helytelenségére. Egyébként a "Black Panthers" avagy Fekete Párducok nevű banda rendes katonai egységgé növesztette magát a fent említett jogokért harcolós időkben...Nos, King sem, és James Brown sem helyeselte ezt - bár James nem volt éppen egy szent; otthon verte a feleségét..., de azért jó srác....

Day 9.

(Előre is elnézést kérek a félig magyar félig angol nyelv miatt. Most ilyen kedvem volt, és ha valaha hivatalossá válok írásilag, ezt a szokást elhagyom.)

...mégis csak történt egy s más tegnap.
Beszéltem Anyukámmal. Jó volt hallani a hangját...hiányzik nekem. Az, hogy ilyen távol vagyok tőle, még inkább előhozza bennem azt a biztonságtalanság-érzést, amit a legelső napon éreztem a nagy koppenhágai reptéren... Olyan, mint amikor először próbálsz megállni a lábadon egy plexi padlón, valami viszonylag nagy mélység felett, és mintha mindjárt elesnél, de persze mégse. Talán félsz is, hiszen látod a mélységet, és bizonytalan vagy, mert túl vékonynak találod a talajt. És imbolyogsz is, de aztán lassan megtalálod az egyensúlyod.

Na meg Szánsájnnal is történt ez meg az... Néha tényleg nehéz egy kapcsolatot kivitelezni. És néha még elgondolkodom, nekem kell-e megváltoztatnom a gondolkodásom, de egyre inkább rájövök, hogy nem azzal van a gond, hogy az ember mit gondol a világról, hanem, hogy mit gondol önmagáról. Mert amint biztos vagyok magamban, amint szeretem és elfogadom magam, tényleg nem számít, hogy ki mit mond vagy gondol rólam. Persze ilyen távolságból egész jól lehet ezt gyakorolni, de vajon közelről is tudom-e majd. Talán most végre sikerül megtanulnom azt, amit már néhány eddigi kapcsolaton keresztül tanított nekem az élet: (ezt most jobb angolul,) How to NOT get involved (in a negative circle). És ez könnyebb így, ha nem szemtől szemben van az ember. De a szemtől szembe - ítéletekkel még mindig küzdök. Még mindig bánt, ha azt veszem észre, hogy valaki elutasít engem. Pedig jól tudom, az egyetlen személy, aki elutasíthat engem, az én magam vagyok. Mert attól, hogy valaki más elutasít engem, vagy egy-egy gondolatomat, attól még én szerethetem magam, érezhetem magam ugyanolyan jól és kényelmesen, mint addig, és az illetőt elfogadhatom továbbra is, szerethetem, és nem kell ítélnem felette. (Például, hogy ó, ővele mosantól vigyáznom kell, mert láttam a szemében, hogy valami nem tetszik neki bennem. Ehelyett: igen, ő ezt elutasítja, de ettől én még szerethetem és elfogadhatom őt ugyanúgy, mint eddig.) És mindettől függetlenül persze vannak emberek, akikkel jobb lenni, és vannak, akikkel kevésbé jó. Én csak annyit tehetek, hogy szeretem magam, békében vagyok magammal, és nyugodt vagyok magamat illetően - hogy másoknak jó legyen körülöttem lenni. És aztán aki nem él vele, hát az az ő dolga, és semmi közöm hozzá. De nem rólam mond ítéletet, hanem magáról. (Úgy mint: I don't like this. És erre én: So what? You may not like this, but still I may accept you. And me.)

...és olyan mélyek itt a csöndek és sötétek az éjszakák. Rég hallottam ilyen csöndet, nem is tudom, mikor utoljára. És olyan nyugodt itt a Föld. Az éjszakák is dánok. Szinte tapintani tudom elalvás előtt az ország atmoszféráját. A testem vízszintes, és belesimul, belehullik ebbe a nagy nyugalomba, ebbe a kinyílásba. Mert amint megnyugszom, kinyílok. Ha szorongok, és feszült vagyok, olyan sok mindent zárok magamba. Képzeld el, milyen egy szorongó test: fáj a vállunk, a hátunk az egész napi szorítás és görnyedés után, a csakráinkat lefedjük a testtartásunkkal, nehogy mások meglássák, vagy nehogy mi magunk meglássuk. És éjszaka, abban a nagy sötétségben, abban a telített csendben megérzem, mitől nyitottabbak itt az emberek.
...van egy plakát az iskola fő faliújságán. Csak néhány mondat:

Don't walk in front of me.
For I may not fallow.

Don't walk behind me.
For I may not lead.

Just walk by my side.
And be my friend.

Amikor először olvastam, Buddha ugrott be róla, mintha ő mondta volna, de nem vagyok ebben biztos. A lényeg, hogy nagyon tetszik, akár én is mondhattam volna.

És itt vagyok, és nem vagyok benne biztos, hogy tudom, miért vagyok itt.
And I find myself here writing and thinking and writing and thinking...maybe this is how I am...maybe I'll never find out.

But one thing is sure: I adore my prescious life with every-every single thing in it, the good side and the bad side, the teachings, the spaces and my heavy thoughts and easy goods too. Now guess what is an "easy good".

Ja és ma, hétfőn, cikket kellett írnunk. Újságírósdit játszottunk. Volt itt egy dán újságíró, aki szabadúszó újságíróként dolgozik, és a dán nemzeti rádiónál is van állása, és elmesélt egy csomó dolgot a kommunikációról, hogy milyen "trükköket" alkalmaznak a riporterek, mikor interjút készítenek valakivel, és hogy hogyan legyünk jó hallgatók és jó kérdezők. Szóval sokat tanultam ma, és utána rögtön ki is próbálhattam. És sikerült jó hallgatóvá válnom. Aztán meg jó újságírópalántává. Az volt ugyanis a feladat, hogy adott egy sztori, és azt ki kellett színeznünk a fantáziánkkal, úgy, hogy igazi SZTORI legyen, amikor az ember az első pár sornál azt mondja, hogy wááááá. És nem kellett igaznak lennie. Csak izgalmasnak. Hát ez sikerült. A lett lányokkal dolgoztam együtt, és azt mondták: "You have a gift for writing." Well, I guess yep...as I'm sitting and writing here all the time. Az újságíró meg azt mondta, hogy very skilled vagyok, pedig még sosem csináltam ilyet, meg hogy brilliant. És hogy honnan szereztem a sztorit. Hát azt Ritának köszönhetem, az egyik kedves lett lánynak.

Viszont ami tényleg megtörtént és nem a fantáziám szüleménye:
Korábban már említettem Lángot, aki állítólag igen nyitott az ő szexualitását illetően. Na most ma felfedeztük, hogy tanga bugyit hord, de az olyan fajtát, ami hátul rendesen csak három vékony pánt. Valamint, miután ezt volt alkalmunk tüzetesen szemügyre venni, azt is végignézhettük, hogy látványosan turkál az orrában, egésznap, és egyáltalán nem zavarja, hogy látja-e valaki, sőt ezt nagy tömeg előtt is képes csinálni, sőt mi több, azt is nagy tömeg előtt csnálja, hogy leveszi a cipőjét, a zokniját, és a lábkörmei alól kikapargatja a koszt, majd azt a szájába teszi, és egészséggel elfogyasztja.
Szóval furcsák ezek a dánok.
Bár meg kell mondjam, nem figyelnék fel erre, ha a magyar sorstársak nem hívnák fel a figyelmemet rá.
Bár azért azt eddig is gyanítottam, hogy Láng egyáltalán nem normális.
Ja, és ez az egész senkit sem zavart és nem is tűnt fel senkinek.
...én a körömágymat szoktam rágni, ha száraz...
Hmm...

Változatos egy nap volt ez a kilencedik...


Jóéjt, Világ!
Szeretlek.

Day 8.

Ma semmi sem történik, úgyhogy írok arról, hogy hol lakom.
A város.
Vrå elég kicsike település. Van benne minden, 24/7, 8-20-ig, vagy 22-ig nyitva tartó boltok, meg vannak benne házak és hiper-szuper fittnessz-center, meg óriás focipálya, és minden nagyon rendezett, de embert alig látni...talán a hideg miatt...
Az iskola.
Egy viszonylag nagy kampuszon vannak elszórva a lakóegységek, amikben elszállásoltak minket. Ezek részint egy szintes téglaházikók, amikben van kilenc szoba, mindegyikben két ágy. Illetve vannak panel jellegű épületek állítólag, amiket még nem láttam, de elvileg a most érkezett magyar srác, Kristóf ott fog lakni, a Nordban, és akkor megmutattatom vele. Meg még az iskola épületéhez kapcsolódó szárnyban a második szinten is lehet lakni, ott a fiúk laknak, mert csak egy zuhanyzó van a szinten. Itt nálunk a téglaházakban minden két szobához van egy zuhanyzó, illetve a mi szobánk, Dorkával, az egyedüli, ahol egy szobára jut egy egész zuhanyzó.
A kis téglaházikókat az északi mitológiából vett nevekkel jelölik. Az első, ahol eredetileg laktam volna: Asgård. Az istenek lakhelye. Ahová költöztem: Midgård, az emberek lakhelye. És a mögöttünk lévő: Udgård, ahol a halottak és a rosszak, a bűnösök laktak. Ez három létsíknak felelt meg a vikingek hite szerint.

Aztán még van egy sztori, amit nem hagyhatok ki.
Tegnap a bálban, a szexről beszélgetés. Az egyik dán fiú, legyen a neve Nárcisszusz, valamint az egyik tanár - nevezzük Nagyfiúnak - , meg én cigiztünk a hóesésben az ajtó előtt, és Nárcisszusz elmondott egy sztorit, hogy X fiú Z tanárnak a nyakába puszilt, mire Z tanár azt mondta, "Menj innen, ez túl jó." És ehhez Nárcisszusz hozzátette hogy "Like this:" és Nagyfiú tanár nyakán bemutatta a fent ecsetelt jelenetet. Mire a tanár: "A francba, ez tényleg működik!" Vagyis neki is elkezdett khmm... Erre Nárcisszusz kifejtette nekem, hogy nem tudja, hallottam-e, hogy Freud bácsi - bizonyos Kentucky Freud Chicken névadója(ezt már csak én teszem hozzá a tisztánlátás vágett) - szóval hogy ő azt mondta, hogy midnen férfi életében eljön az a pont, amikor meg kell vizsgálnia, hogy vajon nem homoszexuális-e. És ez úgy történik, hogy ki kell próbálnia egy másik férfival, különben sosem tudja meg, hogy tényleg hetero- vagy tényleg homoszexuális-e. És ehhez hozzátette, hogy egy másik fiú, aki neki jó barátja, és már tavaly is itt volt - legyen a neve Láng - szóval, hogy Láng például egész sokat volt már fiúkkal is, és nagyon nyitott az ő szexualitását illetően - Just like me - tette hozzá Nárcisszusz. Mire én meg, hogy hozzá szóljak a témához: ...már csókolóztam lánnyal életemben. És mint megtudtam később, nem vagyok ezzel egyedül. Mármint a lányok között. Van, aki fogadásból, van, aki csak, hogy megmutassa, és van aki csak úgy, de azt hiszem, nem olyan ritka jelenség ez lányok között...manapság.
Manapság, amikor a nemek egymásban feloldódni látszanak - de azt hiszem, ez csupán azért van, mert a férfiaknak kezd nehéz dolguk lenni. Mert újra kezdik tisztelni a női nemet, mint régen a matriarchális társadalmakban... A nő az életadás képességével van megáldva, és ezért sokkal strapabíróbbnak kell lennie. Meg emiatt olyan misztériumokban van részünk, olyan dolgokba nyerünk beavatást, amibe a férfiak nem. És szilárdan hiszem, hogy a férfiakra szükség van, és hogy evolúciósan úgy volt, hogy a nők a legerősebbhez mentek feleségül, és annak szültek gyereket, mert aki a legerősebb volt, az meg tudta védeni a csemetét, aki a faj fennmaradását szolgálta, és a nőt, aki a várandósság alatt kiszolgáltatottabb volt, mint általában, valamint a legerősebb és a legügyesebb tudott a legjobban vadászni, és ő jelentette a legnagyobb biztonságot a nő és az utód számára. De aztán ez az egész valahogy felborult. És férfiuralom lett. És háborúk lettek. A nők valószínűleg nem háborúznának, mert az ő agyuk evolúciósan arra van beállítva, hogy a fizikailag körülöttük lévőknek, a környezetüknek jó legyen, jó életük legyen és jól érezzék magukat (ahogy annak idején az utódoknak jól kellett lakniuk, és meg kellett védeni őket, és meg kellett tanítani nekik az élethez alapvető tudnivalókat).
Szóval most, hogy a nők kiszabadították magukat a "tárgy-lét" rabságából, és látható, hogy okosak, és a férfi-uralta világban is meg tudják állni a helyüket, gyereket szülnek, felnevelik, háziasszonyok, szeretők, és dolgoznak is - most a férfiaknak nehezebb. A férfiúi büszkeség talán végre alábbhagy. Egyébként meggyőződésem, hogy ez, ti. a férfiúi büszkeség a nők legnagyobb ellensége...
Most talán úgy hangzik, mintha nő-soviniszta lennék, pedig nagyon-nagyon szeretem a férfiakat. És szükségem van rájuk. Hogy megjavítsák, amit én nem tudok, hogy felvegyék, amit elejtek, hogy segítsenek nekem, mert nő vagyok, mert nekik máshogyan működik az agyuk és a testük. És mindezek miatt sokszor sokkal jobb barátok, mint a nők. A nők rivalizálnak. A férfiak - ha tényleg barátok - akkor nem. Egyszerűbb velük barátkozni, mint a nőkkel. (Persze néha nehezebb fenntartani, mert ki tudja mi választja el a nagyon jó barátságot az összejövéstől - persze a szexualitás, de általában az valamelyik félnél előjön, és akkor nagyon erősnek és bölcsnek kell lenni ahhoz, hogy a barátság megmaradjon...) Magamról is jól tudom, milyen a női barátság, én sem vagyok kiétel: bizony gyakran olyan barátnőt választok, akivel esélyem sincs rivalizálni, mert mondjuk annyira különbözőek vagyunk, vagy akkora a korkülönbség köztünk - és Isten a tanúm, nem szándékos. Vagyis tudat alatt szándékos, nem tudatosan. De persze, amikor sikerül ilyen női barátot találni, és az érzés kölcsönös, azt semmivel sem cserélném el!
Igazából, most hogy ezt leírtam, bizony félek az ítéletektől, amik a kedves Olvasókban keletkeznek. Biztos lesznek majd, akik egyet értenek velem, és lesznek, akik megdöbbennek, vagy netán egyenesen idegesek lesznek ezektől a gondolatoktól - de hát, ebbe bele kell nyugodnom: nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. Pedig szeretnék. Erről szól az egész életem, és arról, hogy ezt leküzdjem. Hát itt az egyik az első lépések közül ezirányba.
Csak az nyugtat, hogy általam nagyra becsült írók véleményét tolmácsoltam csupán, például Müller Péterét, Coelhoét, meg másokét is, akiket most nem sorolok név szerint, de általában a spiritualitással foglalkozó írókról van szó. És mindig nagyon meghatódom, amikor férfiak tollából olvasok ilyesmit. Ahhoz nagyon bölcsnek és belátónak kell lenni, hogy egy férfi ilyesmit írjon.
...egyébként csak próbálok rájönni, mitől lehet mostanság ez a nemi zűrzavar...
Bár a dánok nagyon, nagyon-nagyon liberálisak, mint azt már írtam fentebb - mindent illetően.
És a játékaikról még nem is írtam... na de hagyni kell valamit más üres napokra is. A játékokat, amiket fordítva játszanak, vagy eleve kifordított játékok...érdekes...

És még pár kép korábbról:

A Kirsten Kers múzeum "kertje"

(már ha lehet kert az, aminek nincs kerítése...mert itt Dániában nincs kerítés, és függöny sincs az ablakon, olyannyira, hogy ha egy országút épp egy településen keresztül vezet, az országútról, a buszból meglesheted, hogyan vacsorázik egy dán család, vagy épp hogyan pakolják le az asztalt vacsora után, vagy, hogy hogyan van berendezve a lakásuk...)






















Ez meg itt a fejlesztés alatt álló szélerőművel hajtott kerekes motorcsónak (bár ez pont nem annyira látszik a képen...) - azt hiszem országúti és vízi közlekedésre egyaránt alkalmas lesz, ha végre befejezik. Végzős mérnökök dolgoznak rajta, akik gyakorlaton vannak a Megújuló Energiaforrások Népközpontjában.


Ezeket a cipellőket meg Thy-nél a tengerparton találtam.
A kép címe: You too?














Just my lovely wawes, my beloved North-Sea

...tényleg, el sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy itt lehetek, és láthatom ezt a csodálatos országot, a fura, de nagyon szeretni való embereket - hogy a Földünknek ezt az ercát is megismerhetem. És még olyan sok van előttem!

Szeretlek, Föld, mert gyönyörű vagy.

I love you, Earth, 'cos I see your abundance of beauty.

Day 7.

Most éppen becsípett állapotban írok, de a gondolatok, amik tegnapról maradtak a fejemben, józanok.
Ma bál volt. Táncos mulatság. Végre szocializálódtam. Persze miről beszéltünk volna, ha nem a szexről.
...a dánok nagyon liberálisak.
Tegnap, a túra során elmentünk egy erdő mellett, és ott elmondták, hogy a fák mögött van egy hippi kommuna, és az államtól függetlenül léteznek, de az állam beleegyezésével - valamikor a hippi-korszakban alapították, és meztelenül rohangásztak. És az a vicces, hogy a hippik gyerekei, akiket ott neveltek fel ma visszatérnek a normális életbe.
És meglátogattunk egy múzeumot is, Kirsten Kers múzeumát aki egy híres dán festőnő volt a tizenkilencedik században. Az volt a különleges képessége, hogy belelátott az emberekbe, és csak portrékat festett emiatt. A lényeg pedig, hogy alapított egy múzeumot, abban szellemben, hogy bárki lakhat és alkothat ott, és a mai napig így van ez: ingyen lehet a múzeumban lakni, és alkotni, csak segíteni kell fenntartani. Mármint takarítani, meg ilyesmik.

Aztán ami még ennél is érdekesebb, hogy meglátogattunk egy ún. Volkes Centert, ami az energiáról és az energiagazdálkodásról szólt, és ott volt egy néni, aki igen lelkesen ecsetelte, hogy "that's the future" és hogy Dániának az energiaellátásának 22 százaléka megújuló energiaforrásból táplálkozik. És elmesélte, hogy a szélerőn milyen egyéb megújuló energiaforrások vannak, amik nem zsigerelik ki a gyönyörű Földünket.
Itt Észak-Jüttlandon a legmagasabb egyébként a megújuló energiaforrások használati kvótája: több mint Svédországnak és Angliának és még valamelyik országnak, amire nem emlékszem, együttvéve. És nagyon büszkék rá. És én is büszke lennék a helyükben.
És ha nincs szél, akkor át lehet váltani nap-energiára. Amíg van napunk, addig van elég energiánk mindenre... - érdekes dolog. Igaz, hogy sok pénzbe kerül beszerelni és használni ezeket a megújuló energiaforrásokat, de megéri, mert nem bántjuk a Földet. És lehet még használni biomasszát, ha nincsen se szél, se Nap. És ezeket lehet kombinálva használni.
És képesek átalakítani egy normál autót növényi olajjal működő autóvá, és ugyanannyival tud menni, mint egy benzines, és csak 3000 Koronába kerül az átalakítás.
És amikor ezt meghallottam, azt gondoltam, hogy nekem lesz egy metállila Lamborghini roadsterem, ami növényi olajjal fog működni. Persze Magyarországon nem fogom tudni használni, vagy csak esetleg lehet, hogy addigra igen, de most az állam nem engedélyezi, hogy növényi olajjal működő autók futkossanak az országútjainkon...
...szóval ennyit a liberalizmusról...
És azt is mondta a néni a Volke Centerben, hogy csak el kell határoznunk, hogy ezt választjuk. És nem a nem-megújuló energiaforrást. Mert csak az a kérdés, felújítod-e a házada, vagy inkább beszeerelsz egy szélerőművet a kertbe.
További gondolkodás beli különbségek:
a dánok előbb fogdosnak és utána beszélnek. Mi magyarok előb beszélünk és utána fogdosunk. És ezt ők nem nagyon értik. Én azt mondom, nem is kell éreteni, csak elfogadni kell. És ez majdnem minden esetre igaz.

És a portréim:

Karina from Greenland - I adore her
face. So beautiful and special.













Ephrem from Afrika and Germany
















Jens from Denmark


















Dorka from Hungary in the lighthouse

Day 6.

Most csak egy két kép, mert az egész napos túrán jól elfáradtam, de holnap írok is, mert van miről...


Kristina&Fanni és a furcsa színű és ízű szénsavas üdítő italok.

"-The red one tastes very strange.
-The green one too.
-Well they don't drink it for the taste
but for the colour."








vákuumos szolár-cella az ő becsületes neve, szóval:
Napelem - részlet












És ez már a tengerpart Thy-nél.

Day 5.

Emlékidézés tegnapról:

Dorka fotózta és fotosoppolta.

Úton a Tengör felé.



...azért izgi napunk van, illetve izgi esténk volt tegnap. Némi kulturális különbségekből adódó konfliktussal van dolgunk...A dánok mindig megmondják, ha nem tetszik nekik valami, de mi magyarok nem mindig. Vagy csak utalunk rá. Állítólag meg kéne mondani, rendesen, artikuláltan, hogy mi nem tetszik, azt megértik, de ha csak simán nem megyünk (pingvinfocizni például), mert nincs kedvünk, azt nem értik. És azt hiszik, antiszociálisak vagyunk, és nem akarunk keveredni a többiekkel. Pedig mindenkivel beszélgetünk, és nemzetközi asztalokhoz ülünk, nem csak egymással vagyunk, de náluk az a szokás, hogy játszani kell ezeket a dilinyós játékokat. Nos, az is hozzá tartozik a helyzetfeltáráshoz, hogy más nációk is összetartanak, nem csak mi magyarok. De csak minket részesítenek kitüntetett figyelemben, mert tavaly állítólag "önző külföldijeik" voltak. Ezen azt kell érteni, hogy csak a saját dolguk után mentek, és nem törődtek másokkal. Hát szerintem mi törődünk, és törődnénk, és törődni is fogunk - azzal, aki hajlandó lesz kommunikálni velünk. Mert nem mindenki hajlandó a dánok közül... Főleg, akik mondjuk nem tudnak angolul, csak kicsit. Amin szintén nem lehet csodálkozni, mert tanulási nehézségeik vannak, szóval örülünk, hogy ennyit tudnak angolul, amennyit. Különben mindenki nagyon aranyos, és rendes...eltekintve egy-két kivételtől...

Megvolt ma az órabeosztás. Jó lesz a zene kurzus.

Kezdek nagyon kifáradni. Azóta nem aludtam ki magam igazán, mióta eljöttem Magyarországról. Mindig kelni kell, napközben ezer dolog van, és még este is közösségi esemény...ma már ülve aludtam a reggeli előadás alatt...de nemsokára itt a hétvége szerencsére.

És még néhány kép tegnapról:

My galz:






























Dorka&Me

Day 4.

I love my life.
I am grateful for every minute.
I adore Denmark.

I think, no more comment is needed.
Tornby, North-Yutland.




































Világítótorony - részlet.























































































One of the most beautiful places I've ever seen.

Day 3.

...egyre erősödik a gyanúnk, hovatovább már nem puszta gyanú, hogy ebben a suliban két vonal van. Egy normál művészeti, és egy tanulásban akadályoztatottak. És ezt a két csoportot teljesen egymásba próbálják integrálni. Na most ez nagyon szép, és kedves, és tiszteletre méltó. Csak nekem picit fura. Mert egyszerűen még kommunikálni is nehéz velük. És figyelnem kell, hogy nehogy túl hangosan beszéljek hozzájuk...de hát ha egyszer nem érti, amit mondok?! De különben egyik másik nagyon aranyos. Aztán van köztük olyan is, aki tényleg fogyatékos. De jó, mert legalább megtanuljuk, hogy pont ugyanúgy kell viselkedni velük, mint a normálisokkal...csak nem tudom, ők ezt értékelik-e, de persze ez mindegy is.
...azért furcsa.

Ma igazán élvezetes napom volt.
Délelőtt megtudtam egyet s mást az itteni kormányról, és hogy az iskola igazgatója miként látja a helyzetet. Kicsit rasszistásodik szerinte a kormány, és nem helyes, hogy olyan törvényeket hoznak, ami által az egyén (bár nem dán egyén) jogai sérülhetnek. (Olyan törvényt hoztak ugyanis, hogy aki arab, és bárki meggyanúsítja, hogy terrorista (mondjuk én), akkor a rendőrség szó nélkül kiutasíthatja őt Dániából...) Soren ezt nagyon nem helyesli. Meg még mást is mondott, amit nem értettem teljesen, valamit az orvosokról és a szolidaritásról, csak néha nehéz a dán akcentusú angolját érteni - de nem volt pozitív a dolog, és azzal zárta a prezentációt, hogy köszönjük meg az Istennek, hogy egyáltalán van Volkshojskole, és hogy azzal zárná a mondókáját, amivel a királynő szokta minden egyes sziveszterkor: God save Denmark. Pedig én azt hiszem, nagyon jó emberek a dánok...egyszerűen olyan a kultúrájuk, a nevelésük... Itt ülök a közösségi helyiségben a csajokkal (két magyar, egy lett és egy litván) és éppen arról beszélnek a nemmagyarok, akik eddig éltek au pairként dán családokkal, és azt mondják, amit én is tapasztalok, hogy a dánok nagyon kedves, melegszívű, törődő, gondoskodó emberek, és rengeteg pénzük van, és így ezt meg is tehetik. És meg is teszik hálistennek.
És az a krízis, ami Magyarországon van, egészen hasonló ahhoz, ami Lettországban és Litvániában is van. És most azt mondják a dánok, itt is kezdődik, de állítólag ezt Dél-Dániában lehet inkább érezni, északon nem annyira...

Aztán mindenkiről készült portré bohóchaj nélkül, és bohóchajjal meg piros orral is. Azok a képek már kint vannak az étkező falán.

Aztán házanként alkottunk egy-egy csoportot, és minden háznyi csoport kapott egy egy kép-címet, aminek a koncepcióját ki kellett találnunk, és aztán azt egy képként elképzelnünk, beállnunk, és valamelyik fotótanár lefotózta.
Mi azt katuk, hogy Jézus születése. És igen jó képet sikerült összehoznunk. Nagyon absztrakt, nagyon érdekes, és nagyon szokatlan, nem az, ami erről elsőre eszébe jutna az embernek...
Ez nagyon klassz, kreítív és vicces elfoglaltság volt. Sokat nevettük.
Például az nagyon vidám volt, amikor a lett lány, Laura, megpróbálta elmagyarázni San-nak, a grönlandi lánynak, aki se angolul, se dánul nem nagyon tud, csak grönlandiul, hogy hogyan helyezkedjen el. Nem értette. Erre Laura egyszerűsített: Your this (ezen a ponton a lány valamelyik testrészére mutatott) here. (És odatette.)

Aztán megbeszéltük a takarítási rendet, aztán vacsoráztunk.

Nos, a kaja, egyszerűen fejedelmi. Merőkanállal lehet merni a koktélrákot és a tonhalkrémet, aminek a tetején kaviár van. És remek saláták vannak hozzá két féle öntettel, és hozzá még krumpli-sajt krokett-szerű valami, csak laposabb, meg szárított paradicsomos hideg tészta, kusz-kusz, cékla, több féle gyümölcs, hideg tejfölös krumplisaláta, két féle házi kenyér, házi répás zsemle, sajt, oldalas, és valami tojásos gazdag omlett szerű, színes torta kinézetű meleg étel. Svédasztal. Vagyis dánasztal.

Esti beszélgetőparti témái: az értelmileg visszamardottak, a tanulásban akadályozottak, az oroszok és lettország és litvánia viszonya...gazdaság.
De jól érezzük magunkat. Együtt. Itt.

Jó éjt, világ.
Szeretlek.

Day 2.

Még mindig nem aludtam ki magam.
A kaja még mindig zseniális. Ma citromágyon sütőben sült lazac volt az ebéd zöldségkörettel és krumplival. Mmmmmm.
Az emberek még mindig nagyon jófejek. Persze vannak, akik egyáltalán nem kommunikatívak...és vannak, akik gyanúsak. Az a gyanúm, hogy szellemileg kicsit visszamaradottak is vannak itt...nos, ez érdekes.
A fotólabor hatalmas és nagyon pöpec.
A többi tárgyról nem tudok semmit.
A héten megyünk a tengerpartra. Alig várom. És a jó időt is hozzá. Mert most esik, és fúj, és sötét van.
2500 lakosa van Vraa helységnek. Ehhez képest olyan fittnessz center és sportpálya van, mint sehol Magyarországon. Minden nyugodt, minden rendezett.
Nincsenek kerítések a házak körül, és a bokrokat is mintha skatulyából húzták volna ki.
Minden dán állampolgárnak van egy yellow card-ja, amivel az ország összes könyvtárát ingyen látogathatja. Meg azzal megy orvoshoz is. Azt nem tudom, azért külön kell-e fizetni, de ez a könyvtár-használati szokás nagyon tetszik.

És bizonyítandó, hogy tényleg egyben vagyok:








...egyébként kicsit uncsi...elvileg ez most a ráérős szocializálódós hét...este pingvin futball lesz. Ehhez például semmi kedvem. Állítólag azért kell, hogy szocializálódjunk, de mért pont így? Mondjuk, azt nem tudom, milyen, de bizarrul hangzik...azt mondták, nem pingvineket fogunk rugdosni...

***
...nos, kiderült, hogy a pingvinfoci nem más, mint:
1. fehér műanyag poharak alját teljes kör alakban eltávolítani (lehetőleg egy ollóval 30 főre)
2. gumit fűzni bele
3. imígyen a fejre erősíteni a szemek elé
4. ezzel focizni
5. élvezni
Viccesen néz ki. A pingvin alakjához semmi köze. A poharakat hívják pingvin-szemnek, pedig a pingvinnek nem két ilyen van, hanem egy, és lejjebb a fején: a csőre. Ellenben a mozgás egészen hasonlatossá válik a fent említett állatéhoz, mivel meg kell próbálni látni, hová kell rúgni.
A dánok nagyon élvezik.
Meg a kevésbé "önző külföldiek" is.
Mi vagyunk az "önző külföldiek": mi, három magyar lány, az egyik lett és a litván lány.
Soren fogalmazott így, az igazgató. Azt mondta, önzőség, ha nem szocializálódunk a többiekkel, mer azért vagyunk itt, ebben az iskolában, hogy törődjünk másokkal...

És a fű hihetetlenül zöld, annak ellenére, hogy nem süt rá a nap. Ilyen sötét időben is világít. Szeretem.

Meg az iskola kutyáját is.

Jó éjt, Világ! Szeretlek.

Day 1.

Megérkeztem.

...mindenhol, mindig, mindennek van pozitív és negatív oldala...
...az emberek mindenhol emberek. Különbözőek.
De tény, hogy errefelé liberálisabbak.
Mire felnőnek, valahogyan igazi ember lesz belőlük. Több emberséggel, mint odahaza...és nehéz a szívem, hogy ezt kell, hogy érezzem.

Az indulás. A repülőút.
Budapest Ferihegy 2A, reggel 5:20, mert 7:20-kor indulás.
Két órát aludtunk baráti búcsú-vacsora után a Szánsájn meg én. ALig láttunk ki a fejünkből. Szmog, köd, szürkeség. Taxi. (Első szmogriadó Budapesten.)
Check-in. Kávé. Felébredés. ...a búcsúölelésnél majdnem elpityeredtem. Aztán a kaputól a buszra, onnan a repcsire, nem nagy, nem is kicsi. Boeing.
Remek, sima utunk volt Koppenhágáig. És a felhők fölött tényleg mindig süt a nap. A vegetáriánus szendvics ugyanolyan rossz, mint a nem vega. De nagyon éhes voltam már. És olyan magasról csak térkép az, amiben olyan kicsinek érzem magam néha. Magyarországtól északabbra kitisztult az ég, és majdnem egész úton láttam a térkép-tájat alattam. Sokfelé hótakaró, apró és nagyobb településekkel, városokkal, útkígyókkal tarkítva. Minden barna és fehér. Aztán egyszer csak elkezd minden zöld lenni. Aztán a zöld egy hirtelen, érzéki fehér vonallal átvált kékbe. A szívem majd megáll a gyönyörűségtől. Napsütés, igazán azúrkék tengert látok, és valamelyik északi szárazföld csücskét. Aztán hatalmas jobbra-kanyar, majd még nagyobb balra karika. Landoláshoz felkészülni. És még mindig csak víz, és szigetek. Van egy nagyon hosszú híd a tengeren Koppenhága közelében...nem tudtam rájönni, hová vezet, hová tűnik el a vége, de egész tisztán látni, majd előtűnnek a szélerőművek, mint tiszta fehér stilizált margaréták - a tenger kékjén. Ha nem a saját szememmel látom, el se hiszem. Egyszerűen a tengerre építették őket. Ott úgyis mindig fúj.
És egyre ereszkedünk, már a tenger hullámai is tisztán kivehetőek, és meglátom a partot, épp alattunk, egész közel egy régi vágású fehér-piros csíkos tömzsi világítótorony, az is a tengeren.
És végre leszállunk egy újabb vargabetűt követően, párhuzamosan a tengerparttal.
Koppenhága.
Tranzit.
Még játszótér is van belül, zöld padlószőnyeggel, videojátékokkal, és csocsóval - nekünk se kell több, Fannival csocsózni kezdünk, és közben beszélgetünk, és megbánom a korábbi alaptalan félelmemet a kényszer-ismeretséget illetően - Fanni jófej. Teljesen. És manó-szerű. Világoszöld, hosszú kabátja, piros béléssel, kobalt-kék nadrág villan ki alóla, lángvörös haj, világosabb szemöldökök, kék szemek, kissé északias vonások, nagy mindenféle zöldes árnyalatú vastag kötött sál, és ha még az ugyanolyan vastag nepáli szabású kötött, fekete, füles sapkáját is a fejébe húzza - teljesen manóssá válik. Bírom.
Csocsóban elfáradva leülünk egy bárszékes magas asztalhoz, tovább beszélgetünk, és elkezdem azt érezni, hogy kirántottam magam az előző életemből, és már nincs visszaút, és hiányzik a biztonság, a lelki talaj a lelki lábaim alól. ...mi lesz itt velem? Hiányzik a pasim, akihez hozzábújhatok, ha például így érzem magam. Hiányzik, hogy nincs mellettem. Mert ha ő itt lenne, én otthon lennék bárhol. Hiányoznak a barátaim, az otthon, a biztonságos körülmények, hogy tudom, merre kell menni, hová lehet fordulni, és ahol az árak nem a háromszorosa annak, mint amit meg tudnék engedni magamnak...
Nagy betűk hirdetik, hogy wifi area, de nem csatlakozom rá, mert az is fizetős.
Egyre inkább szembesülök az árakkal...
Meg az építészeti leleményességgel, és hogy a tranzitban parketta van a padlón, és ettől otthonos. Az emberek nyugodtak, és kedvesek.
Koppenhágából Aalborgba különböző géppel repülünk tovább, én háromnegyed órával később, mint újdonsült barátném.
Várok, fényképezek, SMS-ezek a Szánsájnnal. Hiányzom neki, még reggel írta. Hát ő is nekem. Még mindig, és egyre jobban.

Aztán egy olyan kicsi gépre ülök, amilyet még csak filmekben láttam, majdhogynem magánrepülőgép méretű, talán még annál is kisebb, alig huszan ülünk benne. A felszállás zseniális. Mindent jobban megérez az ember, mint a nagy gépeken. Az gyorsulást, ami a székbe nyom, a kanyarokat, az emelkedést, a légörvényeket...Az út utolsó harmada viszont rémálom...Koppenhágában még napos idő volt, de Aalborgban párás felhős és módfelett szeles idő van. Nehéz landolás. Úgy ráz a gép, mintha viharban repülnénk. Gyanúsan ingadozik a magasság, és a szárnyak is dülöngélnek. Hol jobbra, hol balra kell visszahúzni, mintha a lég dobálna minket kedve szerint. Pont olyan, mint egy hullámvasút. Gyomor-emelkedés, és -süllyedés, egész hosszan. Félek, a kapitány nem tudja becélozni a kifutót, de végül úgy teszi le a gépet, mintha csak egy láthatatlan kéz fogna minket és puhán, simán rágurítana a szőnyegre. De azért izgi volt...
Fanni és John, az angoltanár-könyvtáros-apapótlék, várnak. És már ülünk is a kocsijába, és irány Vraa.
A dán nyelv igen érdekes, helyenként vicces. A svédek azt mondják rájuk, ugyanúgy írnak, mint ők, de úgy beszélnek, mintha forró krumpli lenne a szájukban. És tényleg.

Aggasztó dolog(- hogy túl legyünk a feketelevesen,)a pénzügy. A reptéren szembesültem vele, hogy az árak bizony nem az én pénztárcámhoz vannak szabva. Annyira nem, hogy mini-pánikba estem. Amikor eljöttem, azt hittem, van valamennyi koronám, ami magyar viszonylatban annyi pénz, hogy ha olyan iskolában lennék otthon, mint itt, vagyis ahol kapok kaját, szállást, és semmit sem kell fizetnem, két hónapig elég lenne, plusz a számlámon lévő pénz - összehúzva magam, de kijönnék - ellenben, amikor a legolcsóbb ehető és iható dolgokat vettem éhen és szomjan halás ellen, annyi pénzt fizettem ki, hogy hirtelen ráeszméltem, hogy ez túl nagy része a meglévő koronámnak.
Szóval dolgoznom kell.
De, mint egy itt dolgozott litván lánytól megtudtam, dán nyelvtudás nélkül nagyon nehéz itt munkát találni. De ő bébiszittelt, és azt mondta, segít nekem is... De közben rájöttem: ha más nem, esténként és hétvégenként utcazenélni fogok. Vagyis énekelni. Az még élvezetes is... bár ez a város elég kisváros.
Minden szolgáltató és bolt - a Sparon és még két másikon kívül - a helységről van elnevezve. Vraa Pizzeria. Vraa Aphoteke...
Kicsit olyan érzésem volt, amikor megérkeztem, hogy a világ végére jöttem.
Kicsit elveszettnek éreztem magam...
Az emberek kicsit furcsák - ahogy az északiak általában. De van bája a dolognak.
Aztán nem volt paplanom, mert azt hittem, ágyneműt kell hozni, és mint kiderült ők nem azt értették alatta, amit én - huzatok és lepedő -, hanem a takarót is.
Ez abban akadályozott, hogy - hullafáradtságomat enyhítendő - pihenjek két órát. De a furcsa szobatársam nagyon kedvesen szerzett nekem takarót és párnát.
Szóval: bármi gond van, csak kinyitom a szám, és igen készségesen segítenek, nagyon nyugodtak, lazák, és megoldás centrikusak.

Van itt rajtam kívül 4-5 magyar. Végül is jó, hogy itt vannak. Az egyikükkel egy szobába raktak. Nem Fannival. Azt se bántam volna. És ezt se bánom. Dorka is abszolút jófej.
Túl vagyunk az első estén. A fiatal, rapper-forma zenetanár kitalált egy jó nagy mókát nekünk ma estére. Egész fantasztikus ritmusokat hozott ki belőlünk a tornateremben, a lábunk, a kezünk és a szánk bevetésével - mini csapatépítés volt.
Még előtte mindenki bemutatkozott mindenkinek.
Oldódtam.
Már nem érzem olyan egyedül magam, de azért még mindig eléggé.
Mondjuk egész más, mint az amcsi - fíling volt... Sokkal melegebb és barátságosabb.
Itt arra tanítanak, hogy törődjünk egymással.
Vannak a vagány tizen-, huszonéves srácok, akik lazák nagyon, de őket is megtanítják, hogy attól még törődni kell. Nem tudom, belőlük nagy korukra, hogy lesz rendes ember, de tuti, hogy az lesz, mert a többi felnőtt mind iszonyú jó arc! Annyi energiájuk van, hogy nem tudom, honnan szedik. És olyan szeretetteljesek, és kedvesek, segítőkészek, és szigorúak, de mégis nagyon-nagyon liberálisak. Nagyszerű emberek. Vagy legalábbis népfőiskola vezetésben fantasztikusak. Ez itt egy nagy család, és élvezik, és belőlünk is azt csinálnak. Erre megy ki. Dóriéknak is olyan volt...jó lesz.

Csak a Szánsájn nagyon hiányzik nekem. Most rájöttem, így 24 évesen: én igazából nem nagyon akarok már senki mással egy szobában lakni, mint a Szánsájnnal.
De azért egész jól érzem magam.
Mindjárt iszunk jó kis magyar pálinkát, mert Dorka hozott.
Aztán alcsi.

Összefoglalva: csodálatos és kevésbé csodálatos élményeim voltak ma. Az anyagi parámat, és a fel-feltörő önbizalomhiányomat leszámítva minden titi-tuti.

Gyönyörű ez az Európa. És az a Föld, és ez a 3D. Hogy ilyen fun-tasztikus dolgokat lehet benne csinálni, mint például repülőzni. Elcipelni ezt a fizikai testet oda, ahová a lélek vágyik.

Jó éjt, Világ!
Szeretlek.

Ui: A méz iszonyúfinom. Nem tudom, hogy csinálják, de soha nem ettem még ilyen jó mézet! És a kaja is zseniális.


Koppenhága, reptér:

5-4-3-2

Holnap majd már csak egy lesz vissza, de előbb még szigorlatoznom kell, ezért is álltam le a fordítással.
...a legnagyobb ajándék, amit valakinek adhatunk, az a vele töltött idő, a neki szentelt figyelem.
Ma elbúcsúztam két nagyon kedves barátnémtől. És elfelejtettem mondani nekik, mennyire szeretem őket, bár talán tudják. És fontos volt, hogy szántak rám időt.

Kicsit más:

A világtörténelmem legnagyobb égése.
Végre kiöntöm a lelkem ország-világ előtt.
Hétfőn kellett volna szigorlatoznom, addigra kértem magam. Persze, ahogy az eddigi vizsgáim 80 százalékánál, most sem tudtam időre rendesen felkészülni.
A vizsgákat át lehet iratni, és lehet úvézni, bár ez se volt mindig így...
Viszont a szigorlat nem így működik. De, minthogy nem vagyok gyakorlott szigorlatozó - ez életem elsője, sem azzal meg nem ajándékozott a sors, hogy legalább bétékás szobatársaim legyenek, nem tudtam, hogy az ember, ha tudja, hogy nem tud felékszülni, oda szólhat telefonon, hogy írják már át az időpontját. Ámde a - közvetlen a vizsgám előtti - karácsonyi szünetben senki nem dugta oda az orrát az egész múzeum körúti kampusz környékére se. Így hát telefonálni, csak aznap reggel nyolckor tudtam volna, amikor még a titkárnő sem volt ott, mivel ő tizenkettőtől kettőig rendel, és csak fél egyre érkezett meg. Tudom, mert meg kellett, hogy várjam. Mindez azonban mindegy is tulajdonképp, mivel sejtésem sem volt minderről, mivel két tétékás szobatársam, akiket egyébként imádok, nálam tapasztaltabb szigorlatozók lévén, felvilágosítottak, hogy de hát az is csak egy vizsga, kell, hogy legyen utóvizsga abból is, és hüledeztek, hogy nekem hogyhogy csak egy időpontot adtak meg, merthogy náluk abból is több szokott lenni. Jómagam csak azt felejtettem el akkor, hogy náluk sokkal inkább egymásra épülnek a tantárgyak, mint nálunk, és hogy ott szigorlatozni is tömegesen szoktak. Na nem olyan nagy tömegre kell itt gondolni, mint mondjuk egy kollokviumi vizsgánál, de azért a mi egyszemélyes szigorlatunkhoz képest az is tömeg. Mert mint kiderült: nálunk ilyen nagyvonalú csak a képzés, hogy egyenként foglalkoznak velünk. Ennek bizony örülnöm kellene.
De úgy esett, hogy inkább szégyent hoztam a fejemre, mintsem megbecsülést.
Két rendkívül tiszteletre méltó úr várt engem, megtisztelve idejükkel és energiájukkal, és én nem csak hogy majd' fél órát késtem a vizsgáról, hanem annak tetejébe még be is jelentettem, hogy én nem tudok most vizsgázni, mert nem tudtam rendesen felkészülni.
Ők ugyan nem tudják, de soha nem aludtam még el vizsga előtt. A drukk miatt magamtól szoktam ébredni. Ezúttal viszont a hajnali ötig tanulás miatt, úgy látszik, mégis sikerült túlhúznom a lóbőrt. Csörgött a vekker, lenyomtam, hogy csak még öt percet - persze két óra lett belőle. Így késtem fél órát. Pedig soha életemben nem lettem gyorsabban útrakész...
Gondolom, fogták a fejüket a tanár urak, hogy lehet valaki ilyen szétesett. Node ahogy a szóbeszéd tartja: a filozófusok szórakozottak. Hát ez rám triplán jellemző. Nem vagyok rá éppen büszke, de el kell fogadjam, különben csak még inkább megnehezíti az életemet. Az önvád dupla gond. Bár azért eléggé lelkiismeretfurdalásom volt és van még mindig az ügy miatt.
Aztán, hogy egyszer bejöttek a kedvemért, és a semmire vártak fél órát, úgy, hogy előtte még a dolgozatomat is kénytelenek voltak végigolvasni, másodszor is becitálnám őket, ha beleegyezésüket adják. Hogy - amint a tétéká rendszeréből ismerni véltem lehetőségeimet - másodszor próbálkozzak.
A tanár urak aztán azt mondták erre, hogy ők nem tudják, lehet-e, beszéljem meg a titkárnővel, s ha szerinte lehet, akkor rendben van.
Nem győzök elég hálás lenni az uraknak, és a jó sorsnak, hogy velük hozott össze, és mind ilyen kegyesek hozzám.
A titkárságon azonban kiderült, hogy ez itt nem szokás, és hogy a titkárnőnek is meg kell kérdeznie a szigorlati bizottság elnökét, hogy egyáltalán lehet-e ilyesmit, és ő engedélyezte, így aztán lehetett. Újabb mázli. Újabb hála. Újra kiderült: Szalaitündével, mint mindig, újfent, megint "máshogy van".

És ma már ma van. Ma szigorlatozom, és holnapután indulok.

Isten áldja, - és én is áldom - a tiszteletre méltó tanár urakat, és az ő jóindulatukat. Továbbá a Szerzőnőt, és az Álomfejtőnőt. Meg az én hallatlan szerencsémet, és a jólétet, ami osztályrésemül jutott.

Hálás vagyok az Anyámért, hogy bölccsé vált anyához születtem, a kollégiumért, a remek környezetért, a nyugalomért, a kedélyességért, a szobatársaimért, a barátaimért, minden anyagi és szellemi javamért.

Tudom, megint patetikus lettem.
Dehát patetikus vagyok. És szentimentális. És szeretem!

Jóéjt, Világ!
Szeretlek.

Visszaszámlálás indul

Kilövéshez felkészülni.

7-6 - itt tartunk.

Kedd van.
Vasárnap repülök.
Irány Észak-Jüttland.
5 hónap? Fél év? Vagy még több? Ki tudja...

Ha egyszer megvetem ott a lábam, ha Isten is úgy akarja, maradok. Ott is és itt is.
Kíváncsi vagyok nagyon a dánokra. Eddig jó benyomásaim vannak...

A szeretetre összpontosítok

...ma még nem kaptam újat, így itt egy tavalyi, mert épp ez jött ma szembe.

A SZERETETRE ÖSSZPONTOSÍTOK

Megerősítés karácsony első napjára, december 25.-re

A szeretetre fókuszálok...az energia oda áramlik, ahová fókuszálok, s így nőttön nő bennem a szeretet.

EZEN a karácsonyi napon SZERETETET kívánok neked...azt kívánom, kapj SZERETETET, érezd, hogy SZERETVE vagy... És azt kívánom neked, légy maga a SZERETET, amit a világban látni kívánsz.

Azt mindannyian tudjuk, hogy mi nem szeretet...
De ezen a napon, és minden nap válasszuk a békét, elégedettséget, harmóniát, összeköttetést és a valahová tartozást.
Ne higgyük, hogy különlevők vagyunk, vagy elválasztottak (valamitől, egymástól - ford.), vagy hogy egyedül vagyunk.
Hanem, hogy otthon vagyunk az energiában, ami bennünk van, és ami egyesít minket másokkal, és ami összeköt a természettel, és bolygónkkal.
* Mondjuk el az embereknek, tudatában vagyunk, hogy mennyire szeretjük őket. Ne aggódj a következmények miatt. Szeretetet kifejezni sohasem rossz dolog.
* Legyünk kedvesek azokhoz, akik keresztezik utunkat...nem számít mennyire kicsit tudunk azok lenni.
* Csak szeretettel beszéljünk magunkhoz.
* Mosolyogjunk mindenkire, akivel csak találkozunk.
* Tégy úgy, hogy az emberek jobban érezzék magukat, ha távoznak tőled.
A szeretetre kell hogy összpontosítsunk. Az energia oda áramlik, ahová a figyelem irányul, és amint több figyelmet szentelünk a szeretetnek, ez az energia egyre erősebb és erősebb lesz bennünk.

Amikor életünk végére érünk, csak azt bánhatjuk, hogy nem szerettünk eléggé.
Azt sohasem bánjuk meg, hogy túlságosan szerettünk.
Sohasem bánjuk meg, hogy megmondtuk valakinek, hogy szeretjük.
Csakis azt fogjuk bánni, hogy nem mondtuk el bizonyos embereknek, hogy mennyire nagyon szeretjük őket.

Tehát minden napot tekintsünk úgy... ezt a mait is beleértve... mintha az utolsó lenne. És beszéljünk és fejezzük ki szenvedélyesen a szeretetet.
Ne aggódj azért, hogy mit gondolnak az emberek.
Szomorú ember az, aki nem tud szeretni.
Boldog ember az, aki akkor is szeretetteljes, amikor ez nem viszonzott.
Ők sohasem fogják megbánni, hogy nem osztották meg, mi is történik a szívükben.

Így hát kedves, rendkívüli barátom... SZERETETET kívánok neked... csodálatos karácsony első napját kívánok neked, a világ minden örömével és boldogságával... Békét és elégedettséget kívánok neked... egységet és a valahová tartozás valódi érzését.

Annyira szeretlek... és mindig szeretni foglak.

x


(Ui.:Nem csak karácsony napjára... - ford.)

Álmodtam egy újat

I had a dream just before.

Új álmom lett.

Milyen csodálatos lenne, igazán, teljes szívemből és lelkemből örülnék, ha azért dolgozhatnék, hogy egy csodálatos ember csodálatos leveleit lefordítsam! Ha mindet lefordítanám magyarra, és ha azt a végén kiadnák...Milyen csodálatos lenne!
(Jómagam majdnem mindig bőgök ezeken a leveleken...)

Hát el is kezdem, s amint időm engedni fogja, dolgozni is fogok vele folyamatosan.

Álljon itt elsőként 2008, az elmúlt esztendő utolsó levele:

TEDD CÉLODDÁ A SZERETETET

Megerősítés december 31. szerdára

Úgy döntök, hogy megmaradok a szeretetben...hogy a SZERETET a célom...hogy felismerem, hogy azért vagyok ezen a bolygón, hogy úrrá legyek és túllépjek a félelem alapú érzelmeken...hogy felismerem, hogy bármi is a probléma, a megoldás a szeretet...és hogy mindig ez fog eszembe jutni: MIT TENNE MOST A SZERETET?

LEGYEN az újévi fogadalmunk, hogy SZERETETBEN LÉTEZÜNK.
Kívánok neked...és magamnak...több szeretetteljes pillanatot és kevesebb félelem teljeset.
Azt kívánom, ismerjük fel többször az EGYSÉGÜNKET, az összetartozásunkat és hasonlóságainkat, mint a különbözőségeinket.
Bizonyos tekintetben hihetetlennek tűnik, hogy a háborúskodás még mindig létezik, és hogy még mindig szükségünk van hadseregekre, és hogy még mindig gyilkoljuk egymást.
Bizonyos tekintetben hihetetlennek tűnik, hogy oly sok ember létezik nyomorban ebben a világban, ahol oly nagy a bőség.
De mindannyiunknak megvan a képessége, hogy önmaga az a változás legyen, amit a világban látni szeretne.
És ha megváltozunk, a világunk velünk változik.
Ha elegen keblünkre öleljük ezt a változást, és elegen békévé, szeretetté, harmóniává és együttérzéssé változunk, akkor elképzelhetetlen hogy folytatnánk utunkat az önpusztítás felé.
Te és én azért vagyunk ezen a helyen, ezen az időben, hogy a szeretet hírnökei legyünk.
Nem csak arra vágyunk, hogy a szeretet arcai legyünk, hanem, hogy ezt másokban is meglássuk.
Bármi is legyen a probléma az életedben, a környékeden, a közösségedben és a világban...a SZERETET a válasz.
Mi változna meg az otthonunkban, a szociális életünkben, a munkahelyünkön, ha, mint életelvet, követnénk ezt: MIT TENNE MOST A SZERETET?
Mi lenne, ha úgy döntenénk, hogy 2009-ben szeretetben létezünk?
Ha az alapján az előfeltevés alapján működtetnénk az életünket, hogy a SZERETET a cél. A SZERETET A CÉL.
Ez olyasmit jelentene, hogy másokat akarunk szeretni az életünkben...akár az otthonunkban vannak, akár a közösségi életünk résztvevői, akár a munkahelyünkön, vagy akárki, akivel utunkon találkozunk.
Akkor, akárcsak Gandhinak, Teréz Anyának, Luther Mártonnak, vagy a Dalai Lámának, és mindenkinek... szándékunk a szeretet lenne.
Amikor olyan emberekbe botlunk, akik nem szeretetteli viselkedést mutatnak, talán vehetnénk egy mély levegőt, megérthetnénk őt, mielőtt visszaharapunk, és lassan elismételhetnénk magunknak ezeket a szavakat: MIT TENNE MOST A SZERETET?
Legyen ez a mantránk... tartsuk eszünkben, hogy bármikor eszünkbe jusson, amikor egy olyan emberi lénnyel van dolgunk, aki a félelem állapotából jön felénk.
És tudod mit?
Nagyon-nagyon örömteliek és nagyon boldogok leszünk, amikor a szeretet ezen állapotában találjuk magunkat.
Ha kiesünk a szeretet állapotából, és csatlakozunk másokhoz aggodalmukban, félelmükben és harcukban, akkor az életünk egyszerűen nem fog működni, és kétségbeesetten menekülni akarunk az egészből.
De ha maradunk a szeretetben, akkor megtapasztalhatjuk a mennyországot minden egyes pillanatban, amit választunk magunknak.
A szeretet egy választás. Egy döntés. Vagy szeretet van, vagy félelem. És a félelem erőszak. Az erőszak pedig mindig kiáltás vagy sikoltás a szeretetért.
Válaszd a szeretetet!

Kérlek, kedves, rendkívüli barátom, válaszd a szeretetet magadnak, és mindenki másnak az életedben, és én megosztok veled egy részletet Szent Ferenc imádságából, amely a mi szándékunk is lehet:

Uram, tegyél engem a te békéd csatornájává;
hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet hozzak;
hogy ahol méltatlanság van, oda a megbocsátás szellemét hozzam;
hogy ahol diszharmónia van, oda harmóniát hozzak;
hogy ahol tévedés van, oda igazságot hozzak;
hogy ahol kételkedés van, oda hitet hozzak;
hogy ahol kétségbeesés van, oda reményt hozzak;
hogy ahol árnyék van, oda fényt hozzak;
hogy ahol szomorúság van, oda örömöt hozzak.
Uram, add hogy vigasztalni vágyjak, ne pedig vigasztaltatni,
megérteni, ne pedig hogy engem megértsenek,
szeretni, ne pedig szeretve lenni.

2008-nak eme utolsó napján hadd mondjam itt azt minden drága, angyali barátomnak: SZERETLEK és nagyon hálás vagyok, hogy a világon vagy. Tudom, hogy ez a világ azért sokkal jobb hely, mert TE benne vagy.

Legyen csodás 2009-ed!...a világ minden örömével és boldogságával. És emlékezz: rengeteg szeretet, öröm és boldogság van itt. Csak tedd a sajátoddá!

x

És ez olyannyira szívemből szól.
Csodálatos, hogy ami valaki más szívéből szól, mennyire úgy tud szólni, mintha az enyémből szólna... Amikor valaki más elmondja az érzéseidet, amiket te magad sem tudtál eddig kifejezni.
Ismerős ez az érzés?

...

Jó éjt, Világ! Szeretlek.

Thoughts on Márai és szeretet

Thank God I have thoughts again...

"Mi a hűség, mit várunk attól, akit szeretünk?... Nem valamilyen rettenetes önzés a hűség, önzés és hiúság, mint az emberi dolgok és igények többsége az életben? Mikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságában nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot? ...a féltés, a csalódottság, a hiúság iszonyatos erővel tudnak fájdalmat szerezni. De ez elmúlik... érthetetlenül múlik el, nem egyik napról a másikra, nem, még évek sem engesztelik meg ezt a haragot - s a végén mégis elmúlik, pontosan úgy, mint az élet. "

- egy 'márai' Tőle nekem...

Nos, erről aztán igazán sok minden eszembe jut...

És válaszolok Márainak:
De igen. Költői kérdéseire a válasz: igen. Önzés, mint az emberi szükségletek legtöbbje. Önzés és hiúság. A legrettenetesebbek egyike.
Addig, amíg az ember az egójával, a testével és a személyiségével azonosítja önmagát, amíg vár valamit a másiktól, vagy elvár, amíg szükséglete az, hogy egy másik ember szeresse, mert önmaga nem tudja magát eléggé szeretni, addig igen.
Mert amint nem várunk a másiktól semmit, abban a pillanatban nincs sérülési felület. Amikor nem akarsz valakitől semmit, akkor nem bánthat, akkor sehol sem sérülhetsz.
Amikor a dolgok önmagukért vannak, akkor nincs igény, nincs elvárás. Csak van és jó és kész.
És elviekben igaza van a kedves Márainak. Sőt, gyakorlatban is az ember, mint fajta, nem monogám. Mert életünkben nem egyszer leszünk szerelmesek.
És a gyakorlatra nézve: a hűséget meg lehet adni és meg lehet kapni, de nem lehet sem elvárni, sem kérni.
A hűség, ha van, magától adódik. Követelni semmiképp nem lehet.
Őszinteség az, amit lehet kérni.
Aztán mindenki maga dönt.

A hűség nem lehet viszont finom rabság. Mert természetéből adódóan, ha adatik, akkor önmagáért van, és ha adatik, azt valaki szabad elhatározásából adja. A szabadság pedig az önmagunk által választott szabályok betartása, nem pedig a bármit-megtevés, és az elv-nélküliség.

Ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, akkor nem hogy nincs jogunk követelni tőle bármit is, hanem akkor nem vagyunk ott a szeretet-kapcsolatban.
Másrészt viszont nem lehet senkit boldoggá tenni. Ha valaki nem akar boldog lenni, vagy nem tud boldog lenni, fejem tetejére is állhatok, attól se lesz boldog. Ezért a boldogság az emberen önmagán múlik; megtalálhatom a boldogságot, ha akarok boldog lenni, ha nyitott vagyok arra, hogy a szívembe engedjem mindazt, ami boldoggá tehet. ...Mi a boldogság? Müller Péter bácsi egy egész könyvet írt erről, és nem állítom, hogy ő tudja, mi a boldogság. Sőt, én sem állítom, hogy tudom. De azt tudom, hogy nem várhatom, hogy valaki majd boldoggá tesz, hanem én tehetek azért, megtalálhatom magamnak a boldogságot. A boldogság egy állapot. Mint minden állapot valamilyen hatásra jön létre. És ha hagyom, hogy befolyásoljanak a körülmények: kiszolgáltatott vagyok nekik: ha kívül jó dolgok vannak, boldog vagyok, ha kívül rossz dolgok vannak, nem vagyok boldog. Pedig nincs jó és rossz. Csak mi emberek kategorizálunk. Minden okkal történik. Amit rossznak mondasz, annak van jó oldala is, csak meg kell látnod. Így te bármilyen körülmények között dönthetsz arról, hogyan érzed magad. Milyen érzelmi állapotba kerülsz. Más kérdés, hogy igenis vihetek mások életébe boldogságot, de a magaméban nekem kell előbb megtalálnom, mert más emberek életébe nem vihetek úgy boldogságot, ha én magam nem vagyok boldog. És az életembe vihet más boldogságot, nem is kérdés, hogy a boldogságom kulcsa a kapcsolataimban rejlik, de a kapcsolataim másokkal csak akkor lehetnek tiszták és örömteliek, ha magammal jó a kapcsolatom.

A szeretet meg nem szó vagy érzelem. A szeretet cselekvés. A szeretet rezgés. A szeretést nem lehet csinálni. Hanem nekünk szeretéssé kell válni, hogy jól szeressünk, és ott nincs helye önzésnek.
A szeretet a legnagyobb hatalom.
A szeretet a leghatalmasabb létező, hogyan érnének fel hozzá a szavak?

Pál apostol korinthosz-beliekhez írott levele:
(A szeretet himnusza)
Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. (üres, lélek nélküli)
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
És ha vagyonomat mind felétetem is, (minden pénzem a szegényeknek adom) és ha testemet tűzre adom is, (vagy mártír vagyok) szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy:
(ellentétben minden mással:)

de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. (Minden megszűnhet és érvényét vesztehti ezért vagy azért, de a szeretet soha nem változik.)
Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:(A részek világában élünk, ahol minden része az egynek, de részek vagyunk, s ezért e szerint a létmód szerint van meg bennünk az ismeret és a prófétálás, tehát megismerni e szerint a "rész-létmód" szerint tudunk)
De mikor eljő a teljesség, (amikor teljessé válsz/megvilágosodsz/átlépsz a másik dimenzióba/meghalsz; nem pedig a paradicsomról van itt szó, ahogy nekünk tanították anno...) (akkor) a rész szerint való eltöröltetik. (akkor nem lesz többé különlevés. Én is különlevőséget tapasztalok, amikor leválok a forrásról, amikor 3 éves korom körül kialakul az egóm, )

Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. (Később, mikor megszűnök angyal-szerű lenni, amikor a gyermeki nemtelenségből átlépek az ellentétek felnőttes világába, ahol van jó és rossz, fekete és fehér, nő és férfi, ahol elfelejtjük, hogy ezek csak Egyetlen Egésznek, Egyetlen Összetartó Erőnek a megnyilvánulásai. S visszautalván az előző bekezdésre a teljesség eljöveteléről: akkor, amikor átlépek egy másik létsíkra, ott már nincsen különlevőség, csak egység van. )
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. (Mert most nem Látunk igazán, mert, ahogy a tükör is fizikai objektum, mi is azok vagyunk, és azt látjuk, és úgy, ahogyan a tükörben láthatunk dolgokat, de valójában csak a valódi dolgok képmását látjuk – mondhatni, leképeződését egy három dimenziós létsíkban. Akkor pedig mindent úgy fogunk látni, ahogyan valójában van. Ez sem valami csodás ígéret, hanem egyszerűen az átlényegülés, a másik létmódok megtapasztalásának ténye. És hogy úgy ismerek majd, amint én is megismertettem: talán: úgy láthatok, ahogyan Az Izé/Isten lát engem.)

De ez egy apostol beszéde.
Ez egy "szellemi" sík, nem pedig fizikai, életbeli.
A szeretet soha el nem fogy, ezért ha egyszer szerettünk valakit, mindig szeretjük.
De a szeretetben nincs ragaszkodás.
A szeretet önmagáért van. Ha szeretek valakit, nem ezért vagy azért szeretem. Nem: "azért szeretlek, mert szőke vagy, és ha fekete lennél nem szeretnélek." Nem: "azért szeretlek, mert hűséges vagy, és ha hűtlen lennél nem szeretnélek" - nem így van. Hanem: szeretlek, mert szőke vagy, és ha fekete lennél, akkor is szeretnélek.
Általad részesülhetek abból, ami jó. Mert általad elindul bennem a szeretés. Szeretni jó.
Azért szeretünk egyesekkel lenni, mert hatásukra elkezdünk szeretetet érezni. Valójában ezt az érzést szeretjük, mert jó, mert ez a legjobb, amit érezhetünk, mert ez a legmagasabb rezgés az összes rezgés közül. (mellesleg meg vagyok róla győződve, hogy ez tartja össze a szubatomi részecskéket, és ez a leggyorsabb információátadási mód, de szerencsére még nem tudjuk megerőszakolni...)

Ennek az egész hiúsági kérdésnek semmi köze a szeretethez! Ezt nem írta le Márai.
Hogy az egó az, ami hiú, és sérülhet, és ezért féltékeny, és nem az egó az, ami szeret, mert az nem szeretet, csak szükséglet, vagy önzés.
Amikor én az egóm szintjén értékelem magam, akkor sérülhetek, mert az egó kicsinyes és hiú. De persze szerethető, és szükség van rá.
De én magam a Valódi Lényem, abból vagyok, ami a részecskéket összetartja.
És létezhet olyan, hogy valaki azt mondja, szeret valakit, mégis hűtlen hozzá. Mert vagy ez az elve, hogy ez csak test, csak anyag, vagy egyszerűen nem monogám típus, de ettől máég van egy valaki, akit jobban szeret, mitn mást, ez esetben ő mondhatja, hopgy azt az egy embert szereti igazán.
Én magam úgy gondolom, hogy az anyag is rezgés. Ugyanolyan tiszteletet és megbecsülést érdemel tehát, mint a lélek. Nem értenék egyet a fenti emberrel.
És úgy is gondolom, hogy a hűség egyformán testi és lelki dolog.
Igen, nem lehet követelni.

***

Hozzátenném még, hogy ebben a 3D-ben szükség van az egóra, a személyiségre, és ha már van, és érez dolgokat, mondhatom azt, hogy: Féltékenységet érezek!! na és???!!
Tudniillik: Éljen, van kiért éreznem, van kiért aggódnom - az egóm szükséglete szerint.

De nem az egóm az, ami szeret. Az egóm ragaszkodik. Az egóm akar.

Az pedig, ami szeret, az nagyon szeret. Az önmagáért van.


De ebben a 3Dben vagyunk. Voltak egócsatáink. Ez így van jól.

Az első két hétben a dolgok önmagukért voltak.
Aztán jöttek az egók.
Aztán jött a felelősség.

Amikor önmagáért volt minden, nem voltak elvárások, nem voltak követelések, nem voltak játszmák és nem voltak egóharcok. Egyek voltunk. De nem az egónkkal. Hanem a szívünkkel (talán). Ezért kussolt az egónk.

Aztán jönnek a hétköznapok.
A gondok, az egók, a szükségletek, az elvárások.
És ez is így van rendjén.
De sohasem felejtem, mert nem vagyok képes elfelejteni - mert lehetetlen -, hogy a szeretet, amit érzek iránta, érte, általa, sokkal mélyebbről jön, mint hogy sebezhető lenne. Sokkal mélyebbről, mint a szükségletek.
Ezért nem is szeretem belekeverni a szükségleteket - ezért tűnhetett úgy számára, hogy nem vállalok felelősséget. Mert vissza akartam csinálni, hogy olyan legyen, mint az első két hétben, hogy önmagáért legyen. Hogy ezáltal többek legyünk. Együtt többek.
De már látom, hogy nem lesz olyan, mert talán ez a dolgok rendje, de mégis még mindig olyan. Mert bennem lehet olyan.
Önmagáértvaló.

Hogyan, és miért: később elmondom.

Szép napot, Világ! Szeretlek.
Have a nice day World! I love you.

...már megint olyan sok minden történt. És olyan régen írtam. De nem baj, legalább sűrűbb. Pont, ahogy terveztem.

Például most azon gondolkodom, ha ilyen grafomán vagyok, miért nem akarok inkább író lenni. Ez még abba is beleillene, hogy ide születtem, ergo itt van dolgom...Vagy külföldre szakadt magyar író leszek. Ez jól hangzik. Kissé tragikus, de valójában a jólét cseng ki belőle. Meg nosztalgia, meg honvágy, és némi keserűség, hogy itthon nem lehet.
Mert dönteni kell, az ember vagy eladja magát, vagy felkopik az álla. Továbbá, hogy autó vagy lakás, mert a kettőt egyszerre nem lehet, rossz esetben egymás után se. Így most egyetemistaként eléggé kilátástalannak tűnik a helyzet...gürizni a semmiért...
Pláne, hogy fogalmam sincs, mi az a munka, ami engem mindenhogyan kielégítene. Mondjuk főleg szellemileg. A többi magától jön állítólag. Csak nem tudom, mi lenne ez. Tényleg nem. Meg főleg, hogy miben vagyok elég tehetséges?

Aztán meg lett egy csomó felismerésem magamról, meg a párkapcsolat mibenlétéről.
Magamról, hogy az önprogramozás nagyon is hatásos, és hogy ami szintén úgy egy éve kezdődött, az most jön szembe. Kapom az arcomba, hogy ha nő vagy, akkor legyél is az. Mert ebbe a kategóriába beletartozik az is, hogy felnőtt, és hogy felelősségteljes.
Hogy nem tudom még mindig, 25 évesen se, hogy igazából mit is akarok az életemtől, pedig eddig úgy tűnt, hogy tudom. De most annyit változtam, hogy elbizonytalanodtam.
Hogy ettől függetlenül, ha Lembarfeót kiadathatnám, az tetszene.
Hogy az együttélésnek szabályai vannak, amiket meg kell hozni és be kell tartani.
Hogy a szerelem és a szeretet mindenféle vitán, nézeteltérésen és különbségen átsegíti az embert.

Időközben most elfogyott a lendületem. Mindenféle zavaró tényezők hatására. Talán majd máskor vagy később folytatom. Vagy újrakezdem, vagy ilyesmi.

Addig is jóéjt, Világ. Szeretlek.