Eternal love&light - as all we are. Ex-Dánblog. Csakazértis Létblog.
Bennem elvetélt igazmondó juhászok,
csillagszemek, okos parasztleányok –
ősökben őrzöm titkodat, Asszony.
Örök kísértés légy,
néma jel a zajló idő jegén!
Tudva tudj, akard a jót,
tedd, amit tenned rendelt az Ég.
Legyen meg az Akarat.
Remény-lovagrend - részlet
Ha fel lehetne találni
a csók alapú nyalókát,
neked adnám a kopirájtot.
(2008. 09.)
A Sosem-volt Fiúhoz - részlet
Kimondatlan mondom most a szót,
nemének egyetlen sarja volt,
egyetlen éjszakára.
Ott ült feketén, hazugul nézett rám,
szemében égett fél-hazug máglya,
mert igaz volt akkor, és csak akkor,
de hamis lett mára,
mikor messze-messze él, szeret,
a hazug Hold Királya.
Sálamba fonva üres frázisok,
üveggé váltak komor métafázisok:
....
Semmi mást nem hagytam ott,
csak ezerszer letépett illatom,
vedd, ím, oltsa szomjad,
míg magamét tiedből olthatom.
Nem fojtja torkod koholt
jövő, csak megsimogatlak, ne félj.
De keresztünkön függünk:
te rajtam feszülsz és terajtad én.
Karodba űzött az éj,
és mit borostyánba zárt ősi lét,
aznap éjjel titkokkal
és felejtéssel gurultam eléd.
(2006. márc. 16.)
(2003.júl.)
Úton
Tollam árnyékot vet -
itt gyengébb a fény...
Beléptem bűvkörén,
és kint vagyok,
valahol máshol,
mint lenni szoktam,
nincs válasz, nincs kérdés,
minden jól van így, béke van.
(2005.11.11. Tátra, Téri-menedékház, 2100m)
Ebéd
Gőzáram simít a szobába
a tányérból - aranysárga
forró leves.
fehérek, sárgák, zöldek,
krumplik, répák.
a kelbimbó bimbajában
a rétegek között
az Isten
s nemsokára én is ott leszek
-egymásban leszünk
én és a rétegek
az ebéd emléke
rajta anyám kézjegye
- még mindig, még mindig etet.
szép sorminta
- akárha Contemporary Art volna:
a kiömlött borsból
(talán szecsuáni egész)
a tányér karéjára pettyezek.
(2005. 03. 21.)
***
Ugye eljön a bálba,
mi a könyvtárban áll?
Ó Lállalilálli drága!
Ha van még egy üres szívkamrája,
az ugye nekem dukál?
Minden Rozi úgy néz magára,
mintha moziban járna,
Ó Lállalilálli drága!
(2005.03.18.)
3 megjegyzés:
Hm, hát igen, teljesen igazad van. A már létező és ható érzelmeket, vágyakat, késztetéseket nem lehet, illetve nem érdemes sem elnyomni, sem elfojtani, se igazán harcolni velük, legfeljebb megszelídíteni, azt is mások érdekében. Amit lehetne tenni velük, az már csak a jövőbeliekre vonatkozhat. Vagy már a megszületésükkor "más pályára terelődnek" eme energiák, v meg sem születnek. De, nekem úgy tűnik, te nem úszhatod meg őket, legalábbis életednek ebben a szakaszában nem, mert most ez az "életed", a "diszpozíciód", túl erősek benned az áramlások a szeretet, az "adás" vágyának formájában kifelé, amik úgyis kielégülést teremtenek maguknak. De az adás vágya (szükséglete, öröme) is vágy. Úgymond "önző" (ami jól értve nem is "önzés", hiszen "Én"-en túli) lehet az ember, adni is adhat, de ezt a kettőt párosítani egymással, mint az "adás önzését", az Én-t, ráadásul a kifelé forduló Én-t az éntelen, ragaszkodás, késztetés (tehát érdem) nélküli, spontán adással sztem olyasmi, ami paradox módon megszünteti mindkettő külön-külön vett tisztaságát.
(Jaaa, a fenti megjegyzést a következő bejegyzésedhez szántam :))
Jajaja. Teljesen igazad van, egyetértek. És ha nem jöttem volna rá erre akkor ott, akkor sokkal nehezebb lett volna. Akkor lehet, h. még most is szenvednék.
Mert ebben pont az a lényeg, pont ezért lehet abszolút indifferens az, hogy kinek adsz. Hiszen az adás a lényeg. Mert mivel éntelenül adsz, ezért csak az adás számít. Így nem számít, hogy az, akinek adsz ellenség-e vagy barát. De szerencsére ITT csak barátok vesznek körül. (Bár találkoztam ellenséggel, legalábbis ő azt hitte magáról, hogy az, és úgy is viselkedett velem, de inkább együttéreztem vele, és egészen könnyű volt szeretni.)
És az, hogy ne számítson, hogy ellenség-e vagy barát, azt csak úgy lehetséges, hogy az sem számít, hogy TE adsz. Csak az adás/szeretet keresztül megy rajtad.
És ezt tapasztalatból írom.
Nem teoretikusan. :)
Köszönöm, hogy olvasol, és hogy írtál!
ölellek!
*t
Megjegyzés küldése