Párbeszédek

Valóban: hogy lehetséges, hogy amíg én szomorú vagyok, majdnem meg akarok halni, ki akarok szállni az egészből, addig a madarak csicseregnek, a gyerekek nevetnek és játszanak, és még aki legközelebb van hozzám, az is jókedvű? Amikor az egész világnak tudnia kellene, hogy szenvedek. És együtt kéne éreznie velem.

∗∗∗

- És te szerelmes vagy X.-be, mert ő is egy magas, vékony, érdekes nő? - kérdezem szerelmemet.

- Igen, valamikor szerelmes voltam belé és még most is emlékszem rá - válaszolja.

∗∗∗

- Én nem ezt akarom. Nem akarom, hogy mindig itt legyen egy másik nő árnyéka. Vagy többé. Azt akarom, hogy első, egyetlen és legfontosabb legyek. És ne csak egy a sok közül.

- Egyik sem egy a sok közül.

- Hát épp ez az.

- Én csak ezt tudom nyújtani.

- Hazudsz. Te csak ezt akarod nyújtani, és fogalmad sincs, miért. Vagy tévedek?

- Hát nem, nem igazán tudom.

∗∗∗

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.

Szeretlek.