Mix

Bringa éjjel, bringa nappal, bringa éjjel, bringa nappal és ez így megy. 30-40 perc, naponta kétszer.

Északról középre és vissza északra.

Észak-London jó. Vajon hová visz innen az út? Pár napon belül el kell innen költöznöm, lejár a mandátumom itt, és nem tudom, hová, és főleg, hogy hol lesz olyan hely, amit annyiért kiadnak, mint amennyim nekem van erre....

Ma jót beszélgettem újdonsült barátnémmal, aki magyar, és fotós, és akiről már írtam. Ő, aki egy rózsaszín hajú csodalény, és akinek nagyon örülök, hogy van...hogy lett... Majd egyszer lerajzolom.
Azt mondta, London mindenkinek ilyen - ilyen, mint nekem. Magányos. Rohadtul. Azt mondta, ha az első 6 hónapot kíbírom, utána élhetőbb lesz. Durva...6 hónap. Nem kettő, nem három. Hat.
Szóval nem én vagyok gáz, hanem London tényleg ilyen...

Hogy éjszaka hazafelé bringázva még a jegyautómata dobozt is örömmel embernek nézem... Aztán elhajtok a buszmegálló mellett, és üres.

És valahogy ez van akkor is, ha tömeg van az utcán, és én a tömeg része vagyok: üres. És ugyanez van akkor is, ha vége egy fotózásnak: üres.
Csak addig nem magányos az ember, amíg csinál valamit. Azt hiszem, ezért van az, hogy itt mindig mindeki csinál valamit, megy valahová, rohan a saját élete után - mert másképp nem lehet és nem érdemes. Saját farkába harapó kígyó - avagy melyik volt előbb? A saját-dolgunk-után-rohanás, vagy a magány?

Miért nem élem azt az életet, amit mindig is szerettem volna? Hol a hiba?
Akárhová megyek, ugyanaz vagyok: egy csaj, aki nem tud felnőni, akinek nincs szakmája és még mindig egyetemista, kávézókban dolgozik minimál bérért és bringázik oda és vissza, és közben elúszik az idő. És képtelen is lennék irodában vagy bankban vagy cégnél dolgozni. Mondjuk egy ilyen fagyizót nyitni az olasz riviérán, az nem lenne rossz, de hogy szerzek annyi pénzt? És különben is. Ha már lehetne választani, inkább alapítanék egy légitársaságot. Mindennek a nyamvadt pénz az alapja, és a legjobb módja a pénzszerzésnek a tőzsde volna, de ahhoz rohadtul nincs kedvem.

Az a helyzet, hogy azokban a dolgokban nincs pénz, amit szeretek.
Mármint mondjuk a fagyiban és a repülésben lenne, de odáig is el kéne jutni valahogy. Írásban nincs pénz, zenében nincs pénz, filozófiában sincs, művészetben aligha, színészetben aligha - végülis mindengyikhez mázli kell... Orvos sose tudnék lenni, ügyvéd se, vegyész se, mérnök se, menedzser se, üzletasszony se. Talán a pszichológia. De az se életbiztosítás. És akkor is el kéne menni boncolásra. Blöe. Vagy a divattervezőség esetleg, de az is lutri.
Szóval, ami nem lutri, ahhoz nincs affinitásom. Nagyon jó. Még mindig itt tartunk.

Van egyáltalán bármi az életemben, ami el tudna jutni egy olyan pontig, mint ezek, hogy "Annyira szeretett repülni, hogy a végén lett egy saját légitársasága" vagy "Annyira szeretett utazni, hogy a végén híres utazó lett" (David Attenborough), vagy "annyira szeretett táncolni, hogy a végén híres táncos lett".

Mellesleg, ha meg megkérdezem magam, ah amegpróbálom meghallgatni a szavemet, mit mond:
-What is it honey that you want?
A válasz nem más, mint:
-I want to be loved. I want to be in a life alliance with a wonderful man. And travel. And fun. And writing is just natural...

Csoda, hogy nem tudom élni az életem?...áh, mindegy is. ....ja, igen, angolul szoktam beszélgetni magammal néha.

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.
Szeretlek.

Tényleg.