Day 32.

Remek hely Göteborg, és nagyon szép Svédország fentről, és ha süt a nap, lent is, a hegyeivel-völgyeivel és a fenyveseivel. Finnországról nem ítélnék a főváros alapján. Még vissza kell mennem...Ouluba, mert az Siófok testvérvárosa.

De minek akárhová is menni, amikor minden ember egy csoda, és minden arc gyönyörű és csodálatos, és minden szempár egy-egy csillag.
...a végén, amikor meghalunk, csak az fog számítani, hogy mennyire szerettünk, milyen sokszor, és mennyit szerettek minket.
Minden félelemben töltött perc: elvesztegetett idő.
Minden szeretetben töltött perc: gyógyít, szabaddá tesz, és éltet.

Éppen egy Moloko számmal dolgozunk. Áttesszük akkusztikus verzióba. Hát...nem egyszerű. Főleg kezdőkkel nem. Az a szám túl gyors nekik. Szóval én törekszem a tökéletességre, de nehéz úgy előadni, hogy a tempó sincs egyben a zenészek között. Pedig nagyon sokat jelent nekem az a szám. Nagyon tudok rokonodni vele. Tudom, nincs ilyen szó, most alkottam. Mert úgy kezdődik, hogy "Sose kételkedtem abban, hogy ami a tiéd, az nem sétál el melletted." Hű, magyarul furán hangzik. I never doubted it: what's for you will not pass you by. I never questioned it, it was decided before I asked why. It's all there ever was and it's all there ever will be..." És arról is szól, hogy milyen az, amikor szavak nélkül mondunk el mindent. Amikor nincs szükség szavakra, úgy is értjük egymást, és minden olyan egyértelmű...

Nagyon jó ez a szám, és úgy előadnám, nem csak elénekelném...no, majd kitalálom, hogyan tudom függetleníteni magam a nem éppen jó minőségű kísérettől.
Viszont azon is gondolkodtunk ma, hogyan lehetne ezt megoldani. De mivel egy Hojskoléban vagyunk, nem lehetünk önzők, és szeparálók. Szóval muszáj a kezdőkkel is játszani.
De azért szerintem ezt nemsokára szóvá tesszük, mert így nem lehet igazán jól haladni...
Bár türelmet rengeteget tanulunk így.
És én speciel pont ma találkoztam szembe valahogyan Heath Ledger Jokerével, és az jutott róla eszembe:

no matter what the others are doing, the only important thing is that I give it all, that I peak in any circustances, 'cos than I give so much to people and through people to me, and than later I will be able to do so also.

Ma felmásztam egy háztetőre naplementét bámulni, mert ilyen ritkán van itt, és napközben is felhős volt az ég, szóval nagy szám volt, és aztán alig bírtam lemászni. Állítólag látnom kellett volna az arcomat, amint a tető szélén kuporogtam, és egyik lábamat a másik után próbáltam meg lehelyezni, vagy az egyik oldalamról a másikra forgolódtam - nem tudván, hogyan is induljak el.
Párbeszéd:
-Nem tudok...
-De, tudom, hogy meg tudod csinálni! - alig bírja formálni a szavakat a nevetéstől. Mire én is nevetek.
-Hoznál nekem egy létrát?
Még jobban nevetünk.
-Persze, teát is hozok. Maradj csak itt addig a tetőn.
-Óóóóaahh! Nincs szükségem teára. Egy létrára lenne szükségem.
-Most komolyan? - még mindig szakad a röhögéstől.
-...biztos van nekik valahol létrájuk.
Röhögés.
-Na jó. Később látlak. - de csak a szomszéd fáig megy - Ha lelógnál, vagy letennéd a lábad, a vállamra állhatnál.
-Nem merek.
Röhögés. Szakadunk meg.
Mire nagy nehezen rászánom magam az indulásra.
-Szerinted így menni fog?
-Persze, biztosan menni fog - még mindig alig értem mit mond, úgy nevet. Én is.
Mászás közben jajveszékelek.
Amint emberi magasságba érek, lekap a falról, és azon veszem észre magam, hogy a nyakában ülök, amit amúgy sose merek szintén. Sikítok.
-Wuááááj! Put me down! Put me down!
És észre sem veszem - már a földön állok. És még vagy fél óráig nem bírtuk abbahagyni a röhögést.

És állítólag, ha Jamie Winchester zenét játszanak nekem, és énekelek, akkor jobb szagom van... ettől:



Hálás vagyok azért, ami adatik. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, hogy megtanulhatok szeretetben létezni.

Jó éjt, Világ!
Szeretlek.