Day 223.

Ma itt aludt nálam Laura.
Hosszú idő óta először tudtam rendesen aludni. Rendes időben lefeküdni, és rendes időben felkelni.
Tegnap azt álmodtam, hogy fodrásznál voltam otthon Magyarországon - lehet, hogy ezt majd tényleg meg is teszem...
Ma meg azt álmodtam, hogy valami szupermodell csajjal szeretkeztem. Hmm... Vajjon ez mit jelenthet?....Mármost ha az álmom minden szereplője én vagyok, akkor csak jót jelent.
Éjjel meg, mikor a stúdióból beestem a szobámba, Laura azzal fogadott, hogy Kristóf itt volt, és hagyott itt nekem kaját. Hát erre aztán igazán nem számítottam... Hálistennek túl fáradt voltam ezen gondolkodni, de lehet, hogy ezen is bőgtem volna. Örömömben. Gondolt rám. És képes volt elcipelni ide azt hullafáradtan. És hogy ez több, mint elég!! Végre, végre képes vagyok így hozzáállni.
És szeretettel aludtam el és szeretettel is ébredtem.
És így, hogy volt itt valaki velem, mikor felkeltem, ma végre nem sírtam reggel.
Szóval Laurának örök hálám. Vele mindig lehet beszélgetni - már ha itt van a környéken.
Érdekesen alakult a sztorink. Szép történet, mondhatom. Szerelmi háromszögbe keveredtünk pár hónapja, mármint nem egymással, csak mi ketten voltunk a háromszög átfogójának csúcsai... De lám, a szeretet csodákra képes. Én mindig is szerettem őt, csak egyszer elkezdett nem beszélni velem, aztán történt az az eset a háromszöggel, aztán megint nem beszéltünk, pontosabban csak annyit, hogy biztosítottuk egymást arról, hogy szeretjük egymást és hogy szeretnénk kommunikálni egymással, csak most nem egyszerű és nem tudjuk, hogyan kéne, de nincs harag. Aztán mikor vége lett a szemeszternek egyszer valamiért nem voltam jól és akkor megvigasztalt és erőt adott, mint régen, és akkor tényleg kinyitottuk a szívünket egymás felé, és azóta ugyanolyan a viszonyunk, mint még a leges-legelején volt: beszélgetős, megosztós. Pont ezért sajnáltam, amikor valamiért elkezdett nem beszélni velem, mert ő volt az egyik a kevés emberek közül, akivel meg tudtam osztani minden gondolatomat, mert neki és nekem ugyanaz az álmunk a világról, és egyáltalán semmiféle ítélet nincs benne, ezért bármit meg lehet beszélni vele, ráadásul egy rugóra jár az agyunk.

És tegnap este és még ma reggel is - végre - olyan hálát éreztem minden iránt, ami van, ami történik velem, körülöttem... Olyan hálát, amilyet már nagyon régen nem. Amilyet hónapokkal ezelőtt éreztem, amikor minden nap a legcsodálatosabb nap volt számomra, mert mindig találtam valamit, aminek örülni tudtam, még ha néha nehéz volt is, de sose adtam fel és semmi nem volta, ami megállíthatta volna a pozitív szemléletemet.
Legutóbb, amikor Laura itt volt, úgy két hete, a szemembe nézett, és azt mondta: - Hol van az a lány, akit megismertem, aki itt volt velünk a szemeszter kezdetén, aki mindig mosolygott és mindig kedves volt? Most mindig szomorú a szemed. Hozd őt vissza, kérlek.
Aztán tegnapelőtt írtam neki egy levelet, hogy úgy érzem, kezd visszajönni. Mert bár nagyon nagy szomorúság ért, de talán pont azért történt, hogy végre valahára visszataláljak ahhoz, aki jó volt, ahogyan igazán jól éreztem magam. És néha valahonnan nagyon távolról belülről megéreztem "annak a lánynak" a jelenlétét, aki voltam. Aki olyan szerethető volt.
És nagy örömömre nem tűnt el teljesen, sőt, egyre teljesebben itt van.

Szóval iszonyú hálás vagyok azért, hogy van itt egy stúdió, ami végre működik, hogy van itt egy Andres, aki, ha mégse működne megdelejezi, hogy működjön, még ennél is hálásabb vagyok Anetáért, mert végre, úgy tűnik találtam egy szerző kolleginát.
Annyira, annyira jól érezzük magunkat a stúdióban! Van, hogy órákat zenélünk, van, hogy veszünk is fel anyagot, most épp az életem első akusztik számával dolgozunk, a munka kellős közepében vagyunk - ha Dennis nem jön és nem segít, akkor nem lesz profin megkeverve, de azért lehet majd hallani talán, hogy mire is akarunk kilyukadni.
És azért mondtam szerző kolleginát, mert ez ugye az én számom, de neki is van kettő és azt is meg fogjuk csinálni, én leszek a szövegíró-énekes. Meg még majd akarok számokat írni... És kicsit sajnálom, hogy már csak egy hetem van a nyári nyugalomból, amit kellemes stúdiózással tölthetünk.
Szóval olyan jó dolgozni, végre csinálni valamit, valamit, aminek van eredménye, és amiben jól érzem magam.
És nagyon hálás vagyok Lauráért is. Hogy jött, és hogy szeretjük egymást minden elmúlt dolog ellenére, vagy épp azért. Hogy van egy ember, aki képes úgy gondolkodni, mint én. És persze a világ nem ért minket... Csodálkoznak, hogy mi hogy lehetünk jóban egymással.
De semminek sem kell tökéletesnek lennie, csak a nézőpontnak.
És ő is ért ahhoz, hogy megválassza, mit lát és honnan nézi.
És egyetértek vele.
Merthogy igazából hatalmas szolgálatot tettem nekik azzal, amit hagytam megtörténni.... mert nem tettem, és sosem volt semmi szándékom az illető történésekkel, csak megtörténtek. Mondat mondatot követett, esemény eseményt. Én csak sodródtam. Örültem. Fájtam. Ők pedig végre felismerték, milyen az: igazán szeretni, kitartani egymás mellett.

Én pedig kezdek igazán visszatalálni magamhoz, és most itt megígérem magamnak és neked, kedves Olvasó, hogy soha többé nem történik meg az, ami történt. Ezentúl kitartok magam mellett, figyelek az igényeimre, arra, amit a szívem súg, és követni fogom. Ezentúl mindig elsősorban magamat fogom szeretni, igazán szeretni, nem csak becsapni magam egy mű-szeretettel, mert akkor csupán ezt is fogom tudni adni és kapni. As within so with out. Amint belül, úgy kívül.
És igaza van Oshonak abban, hogy micsoda társadalom az, ahol azt tanítják neked: szeresd a szomszédodat, és a szomszédodnak, hogy szeressen téged, de ha egyszer nem szereted magad, mert még sohasem szeretted magad, mert erre sosem figyelmeztetett senki, minidg csak a szomszédot emlegették - akkor mit tudnál a szeretetről? Honnan tudnál bármit is róla? És a szomszédod sem szerette önmagát még sosem, akkor hogyan szerethetne téged? Amíg magadat nem tudod szeretni, másokat sem tudsz szeretni, mert ahhoz túl sok bajod van magaddal. Nem is tudsz másokra figyelni...
Ezt már én teszem hozzá: olyan ez, mint egy csésze. Ha megtelik, és még öntenek bele, túlcsordul. Ha megtelsz a magad iránti szeretettel, figyelemmel, odaadással, akkor túlcsordulhatsz és jut belőle másoknak is, de amíg magadnak sincs elég belőle, hogyan adhatnál bármit is másoknak? Inkább te magad akarsz még belőle. De senki nem tud helyetted szeretni téged.
Senki nem tud helyettem szeretni engem.
Senki nem tudja helyetted megtenni a lépéseidet, ahogy te sem tudsz mások helyett lépni. Nem tudod megmenteni őket, hacsak ők nem kérnek meg erre.
De ha szereted magad, akkor szerethetsz mindenkit anélkül, hogy kontrollálni akarnád őket. Magadat is épp elég kontrollálnod - az sem mindig sikerül.
Ha pedig szeretem magam, és csak a pozitív dolgokat látom magamban, így tehetek másokkal is. Ha pedig a pozitív dolgokra koncentrálok, azok fognak nőni.

És ehhez kapcsolódik a két következő levél, amit közölni fogok.
Majd később, valamikor.

Ma hálás vagyok mindenért, ami adatik.
A reggeliért, a testemért, a felkelésért, az ölelésekért, az érintésért, a hála érzéséért, azért, hogy visszatalálok a valódi önmagamhoz, és hogy most már mindig magammal is maradok, és igenis pozitívan fogok gondolkodni és ellenállok a félelem kísértésének, mert végre tudom, hogy ez az egyetlen út ahhoz, hogy magammal maradjak, és elhiggyem, hogy megérdemlem mindenből a legjobbat, ahogyan minden ember megérdemli; és ahhoz, hogy elhiggyem és ezért végre el is érjem álmaim életét, munkáját és kapcsolatát.

Viszlát.
Szeretlek.

És a legkedvencebb magyar együttesemtől a legkedvencebb számom: