Nyár-fíling

...hát szóval Balaton, napsütés, buli, meg ilyenek. De már nem sokáig...

régebbi gondolat, amit be akartam ide jegyezni, csak azóta sem volt rá időm.
Hogy tulajdonképpen milye4n csodálatos az életem.
Egy szép, nem-is-annyira-koranyári délután lementünk Nórival, a szobatársammal napozni a közeli játszótérre. Vizsgaidőszak volt, vittünk tanulnivalót is. Olvastam is jó pár oldalt, aztán persze a végén ökörködésbe torkollott a dolog...
De még amikor a törölközőmön feküdtem, és olvastam (ráadásul Descartes-ot), pár percre elkalandoztam. Felnéztem a vakítóan kék, tiszta égre, a háztetőkre körülöttünk, és egy pillanatra másképp láttam mindent, egy pillanatra, mintha kívülről láttam volna magunkat ott feküdni a játszótéren a fűben, és minden olyan új volt, és kedves és szép. Hogy milyen jó, hogy megtehetem, hogy itt fekszem a fűben, és Descartes-ot olvasok, az életemen, az életen merengek. Süt rám a Nap, szeretem az embereket, akikkel együtt élek, kedélyes a szoba, amiben hárman lakunk, Annerrel és Nórival, van mit ennem, semmiben nem szenvedek hiányt. Igazából csodálatos az életem.
És ritkán éreztem így azelőtt. De ma már egyre gyakrabban érzem ezt az örömöt, hogy élhetek, és hogy olyan az életem, amilyen.

Néha más akarok lenni, mint amilyen vagyok. Belsőleg és külsőleg is bizonyos dolgokban, és persze vannak tulajdonságaim, amiket a világ minden kincséért se cserélnék vagy veszítenék el. De hát úgy látszik, ez csak ilyen comboban létezik, csak így árulják. Ez van.