Feltűnik, hogy mindig ezt kapom: én erőszakosan akarok szeretni, ölelni, kötődni. (Valószínűleg azokat, azokhoz, akiket akikhez nem kéne, mert ők nem akarnak velem táncolni. Akkor táncoljak inkább mással. De nem. Én csakazért is velük akarok táncolni.)
Akkor valamit nagyon nem jól csinálok.
És ha mindenki ezt mondja, akkor igazuk kell legyen.
Ez persze csak egy visszajelzés,
örülnöm kéne neki, hogy kijavíthatok valamit, ami nem jól működik bennem.
De ez mégis nagyon.nagyon fáj.
Én nem akartam...
Akkor én meggyalázom a szeretetet, a szeretést, amit oly nagyra tartok?
Viszlát.
Szeretlek.
Ebéd
Gőzáram simít a szobába
a tányérból - aranysárga
forró leves.
fehérek, sárgák, zöldek,
krumplik, répák.
a kelbimbó bimbajában
a rétegek között
az Isten
s nemsokára én is ott leszek
-egymásban leszünk
én és a rétegek
az ebéd emléke
rajta anyám kézjegye
- még mindig, még mindig etet.
szép sorminta
- akárha Contemporary Art volna:
a kiömlött borsból
(talán szecsuáni egész)
a tányér karéjára pettyezek.
(2005. 03. 21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése