"Mi a hűség, mit várunk attól, akit szeretünk?... Nem valamilyen rettenetes önzés a hűség, önzés és hiúság, mint az emberi dolgok és igények többsége az életben? Mikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságában nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot? ...a féltés, a csalódottság, a hiúság iszonyatos erővel tudnak fájdalmat szerezni. De ez elmúlik... érthetetlenül múlik el, nem egyik napról a másikra, nem, még évek sem engesztelik meg ezt a haragot - s a végén mégis elmúlik, pontosan úgy, mint az élet. "
- egy 'márai' Tőle nekem...
Nos, erről aztán igazán sok minden eszembe jut...
És válaszolok Márainak:
De igen. Költői kérdéseire a válasz: igen. Önzés, mint az emberi szükségletek legtöbbje. Önzés és hiúság. A legrettenetesebbek egyike.
Addig, amíg az ember az egójával, a testével és a személyiségével azonosítja önmagát, amíg vár valamit a másiktól, vagy elvár, amíg szükséglete az, hogy egy másik ember szeresse, mert önmaga nem tudja magát eléggé szeretni, addig igen.
Mert amint nem várunk a másiktól semmit, abban a pillanatban nincs sérülési felület. Amikor nem akarsz valakitől semmit, akkor nem bánthat, akkor sehol sem sérülhetsz.
Amikor a dolgok önmagukért vannak, akkor nincs igény, nincs elvárás. Csak van és jó és kész.
És elviekben igaza van a kedves Márainak. Sőt, gyakorlatban is az ember, mint fajta, nem monogám. Mert életünkben nem egyszer leszünk szerelmesek.
És a gyakorlatra nézve: a hűséget meg lehet adni és meg lehet kapni, de nem lehet sem elvárni, sem kérni.
A hűség, ha van, magától adódik. Követelni semmiképp nem lehet.
Őszinteség az, amit lehet kérni.
Aztán mindenki maga dönt.
A hűség nem lehet viszont finom rabság. Mert természetéből adódóan, ha adatik, akkor önmagáért van, és ha adatik, azt valaki szabad elhatározásából adja. A szabadság pedig az önmagunk által választott szabályok betartása, nem pedig a bármit-megtevés, és az elv-nélküliség.
Ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, akkor nem hogy nincs jogunk követelni tőle bármit is, hanem akkor nem vagyunk ott a szeretet-kapcsolatban.
Másrészt viszont nem lehet senkit boldoggá tenni. Ha valaki nem akar boldog lenni, vagy nem tud boldog lenni, fejem tetejére is állhatok, attól se lesz boldog. Ezért a boldogság az emberen önmagán múlik; megtalálhatom a boldogságot, ha akarok boldog lenni, ha nyitott vagyok arra, hogy a szívembe engedjem mindazt, ami boldoggá tehet. ...Mi a boldogság? Müller Péter bácsi egy egész könyvet írt erről, és nem állítom, hogy ő tudja, mi a boldogság. Sőt, én sem állítom, hogy tudom. De azt tudom, hogy nem várhatom, hogy valaki majd boldoggá tesz, hanem én tehetek azért, megtalálhatom magamnak a boldogságot. A boldogság egy állapot. Mint minden állapot valamilyen hatásra jön létre. És ha hagyom, hogy befolyásoljanak a körülmények: kiszolgáltatott vagyok nekik: ha kívül jó dolgok vannak, boldog vagyok, ha kívül rossz dolgok vannak, nem vagyok boldog. Pedig nincs jó és rossz. Csak mi emberek kategorizálunk. Minden okkal történik. Amit rossznak mondasz, annak van jó oldala is, csak meg kell látnod. Így te bármilyen körülmények között dönthetsz arról, hogyan érzed magad. Milyen érzelmi állapotba kerülsz. Más kérdés, hogy igenis vihetek mások életébe boldogságot, de a magaméban nekem kell előbb megtalálnom, mert más emberek életébe nem vihetek úgy boldogságot, ha én magam nem vagyok boldog. És az életembe vihet más boldogságot, nem is kérdés, hogy a boldogságom kulcsa a kapcsolataimban rejlik, de a kapcsolataim másokkal csak akkor lehetnek tiszták és örömteliek, ha magammal jó a kapcsolatom.
A szeretet meg nem szó vagy érzelem. A szeretet cselekvés. A szeretet rezgés. A szeretést nem lehet csinálni. Hanem nekünk szeretéssé kell válni, hogy jól szeressünk, és ott nincs helye önzésnek.
A szeretet a legnagyobb hatalom.
A szeretet a leghatalmasabb létező, hogyan érnének fel hozzá a szavak?
Pál apostol korinthosz-beliekhez írott levele:
(A szeretet himnusza)
Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. (üres, lélek nélküli)
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
És ha vagyonomat mind felétetem is, (minden pénzem a szegényeknek adom) és ha testemet tűzre adom is, (vagy mártír vagyok) szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy:
(ellentétben minden mással:)
de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. (Minden megszűnhet és érvényét vesztehti ezért vagy azért, de a szeretet soha nem változik.)
Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:(A részek világában élünk, ahol minden része az egynek, de részek vagyunk, s ezért e szerint a létmód szerint van meg bennünk az ismeret és a prófétálás, tehát megismerni e szerint a "rész-létmód" szerint tudunk)
De mikor eljő a teljesség, (amikor teljessé válsz/megvilágosodsz/átlépsz a másik dimenzióba/meghalsz; nem pedig a paradicsomról van itt szó, ahogy nekünk tanították anno...) (akkor) a rész szerint való eltöröltetik. (akkor nem lesz többé különlevés. Én is különlevőséget tapasztalok, amikor leválok a forrásról, amikor 3 éves korom körül kialakul az egóm, )
Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. (Később, mikor megszűnök angyal-szerű lenni, amikor a gyermeki nemtelenségből átlépek az ellentétek felnőttes világába, ahol van jó és rossz, fekete és fehér, nő és férfi, ahol elfelejtjük, hogy ezek csak Egyetlen Egésznek, Egyetlen Összetartó Erőnek a megnyilvánulásai. S visszautalván az előző bekezdésre a teljesség eljöveteléről: akkor, amikor átlépek egy másik létsíkra, ott már nincsen különlevőség, csak egység van. )
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. (Mert most nem Látunk igazán, mert, ahogy a tükör is fizikai objektum, mi is azok vagyunk, és azt látjuk, és úgy, ahogyan a tükörben láthatunk dolgokat, de valójában csak a valódi dolgok képmását látjuk – mondhatni, leképeződését egy három dimenziós létsíkban. Akkor pedig mindent úgy fogunk látni, ahogyan valójában van. Ez sem valami csodás ígéret, hanem egyszerűen az átlényegülés, a másik létmódok megtapasztalásának ténye. És hogy úgy ismerek majd, amint én is megismertettem: talán: úgy láthatok, ahogyan Az Izé/Isten lát engem.)
De ez egy apostol beszéde.
Ez egy "szellemi" sík, nem pedig fizikai, életbeli.
A szeretet soha el nem fogy, ezért ha egyszer szerettünk valakit, mindig szeretjük.
De a szeretetben nincs ragaszkodás.
A szeretet önmagáért van. Ha szeretek valakit, nem ezért vagy azért szeretem. Nem: "azért szeretlek, mert szőke vagy, és ha fekete lennél nem szeretnélek." Nem: "azért szeretlek, mert hűséges vagy, és ha hűtlen lennél nem szeretnélek" - nem így van. Hanem: szeretlek, mert szőke vagy, és ha fekete lennél, akkor is szeretnélek.
Általad részesülhetek abból, ami jó. Mert általad elindul bennem a szeretés. Szeretni jó.
Azért szeretünk egyesekkel lenni, mert hatásukra elkezdünk szeretetet érezni. Valójában ezt az érzést szeretjük, mert jó, mert ez a legjobb, amit érezhetünk, mert ez a legmagasabb rezgés az összes rezgés közül. (mellesleg meg vagyok róla győződve, hogy ez tartja össze a szubatomi részecskéket, és ez a leggyorsabb információátadási mód, de szerencsére még nem tudjuk megerőszakolni...)
Ennek az egész hiúsági kérdésnek semmi köze a szeretethez! Ezt nem írta le Márai.
Hogy az egó az, ami hiú, és sérülhet, és ezért féltékeny, és nem az egó az, ami szeret, mert az nem szeretet, csak szükséglet, vagy önzés.
Amikor én az egóm szintjén értékelem magam, akkor sérülhetek, mert az egó kicsinyes és hiú. De persze szerethető, és szükség van rá.
De én magam a Valódi Lényem, abból vagyok, ami a részecskéket összetartja.
És létezhet olyan, hogy valaki azt mondja, szeret valakit, mégis hűtlen hozzá. Mert vagy ez az elve, hogy ez csak test, csak anyag, vagy egyszerűen nem monogám típus, de ettől máég van egy valaki, akit jobban szeret, mitn mást, ez esetben ő mondhatja, hopgy azt az egy embert szereti igazán.
Én magam úgy gondolom, hogy az anyag is rezgés. Ugyanolyan tiszteletet és megbecsülést érdemel tehát, mint a lélek. Nem értenék egyet a fenti emberrel.
És úgy is gondolom, hogy a hűség egyformán testi és lelki dolog.
Igen, nem lehet követelni.
***
Hozzátenném még, hogy ebben a 3D-ben szükség van az egóra, a személyiségre, és ha már van, és érez dolgokat, mondhatom azt, hogy: Féltékenységet érezek!! na és???!!
Tudniillik: Éljen, van kiért éreznem, van kiért aggódnom - az egóm szükséglete szerint.
De nem az egóm az, ami szeret. Az egóm ragaszkodik. Az egóm akar.
Az pedig, ami szeret, az nagyon szeret. Az önmagáért van.
De ebben a 3Dben vagyunk. Voltak egócsatáink. Ez így van jól.
Az első két hétben a dolgok önmagukért voltak.
Aztán jöttek az egók.
Aztán jött a felelősség.
Amikor önmagáért volt minden, nem voltak elvárások, nem voltak követelések, nem voltak játszmák és nem voltak egóharcok. Egyek voltunk. De nem az egónkkal. Hanem a szívünkkel (talán). Ezért kussolt az egónk.
Aztán jönnek a hétköznapok.
A gondok, az egók, a szükségletek, az elvárások.
És ez is így van rendjén.
De sohasem felejtem, mert nem vagyok képes elfelejteni - mert lehetetlen -, hogy a szeretet, amit érzek iránta, érte, általa, sokkal mélyebbről jön, mint hogy sebezhető lenne. Sokkal mélyebbről, mint a szükségletek.
Ezért nem is szeretem belekeverni a szükségleteket - ezért tűnhetett úgy számára, hogy nem vállalok felelősséget. Mert vissza akartam csinálni, hogy olyan legyen, mint az első két hétben, hogy önmagáért legyen. Hogy ezáltal többek legyünk. Együtt többek.
De már látom, hogy nem lesz olyan, mert talán ez a dolgok rendje, de mégis még mindig olyan. Mert bennem lehet olyan.
Önmagáértvaló.
Hogyan, és miért: később elmondom.
Szép napot, Világ! Szeretlek.
Have a nice day World! I love you.
