...júliusban meghalt. Elment. Átköltözött. Nénje. Majd egy évig készülődött...
Zsépé a múlté.
Szépen váltunk el. Szépszerével megértettük, a változást nem lehet kikerülni, de el lehet fogadni, és lehet szeretni. Szeretni. Nagy betűvel. Ami nem függ attól, járunk-e vagy sem. Büszke vagyok ránk.
Érdekes visszanézni az egy évvel ezelőtti önmagamat - ha másért nem, ezért érdemes írni, hogy meglássam a megtett utat, hogy vissza tudjak tekintetni, na nem mintha annyira sűrűn akarnék, vagy érdemesnek tartanám, de azért érdekes.
Egy éve kezdődött. Akkor rúgtak seggbe odafentről először, úgy istenigazából, és ó, hogy vágyom, kívánom, könyörgök és esedezek érte, hogy még sok ilyet.
Mert mostmár látom, az nem a visszakapott édenkert, csak az ígéret. De rajtam áll, megteremtem-e magamban. Rajtam áll, mikor. Hogy ebben az életemben-e.
...minden forrás szerint (azért még majd utána nézek még több helyen), előző életeimben (- amiben mellesleg nem hiszek, a reinkarnációban, tapasztalni meg nem tapasztaltam, de már annyian mondják, hogy létezik, hogy ha másért nem, hát azért fog létezni, mert elhisszük...) gazdag voltam. Nagyon gazdag. Nem kellett küzdenem semmiért. Az emberi kapcsolatokért sem. Játszottam az emberekkel. Szép kis karmát húzva magamra. Szóval most vegyes. Mert sok örömet is okoztam.
Most sok örömet és sok szenvedést kapok. Elvileg ez az élet arra jó, amire az eddigiek egyáltalán nem voltak alkalmasak, hogy az élet, a létezés finomabb dolgait is észrevegyem.
Nos, eddig jól haladok, azt hiszem. Pénz nuku, utazás kevés. (Persze midnen viszonylagos, mert amúgy kifejezetten nem kevés, inkább átlagos mennyiség - több, mint sokaknak; sokkal kevesebb, mint még többeknek, és irdatlanul kevés nekem.) Szóval a pénz nem lehet fontos, mégis fontosabb, mint akkor volt, amikor volt belőle. De ha ez nem lenne így, nem látnám be az összes többit, amit már beláttam, de most lusta vagyok leírni és felsorolni.
Anyaggyűjtés van.
És mindezek ellenére, annak ellenére, hogy tudom, ez az élet elvileg mire való, azt nem tudom, pontosan mit vállaltam, azt viszont tudom, hogy mit szeretnék - elég régóta, és most is - : ebben a 3D-ben megtanulni érvényesülni, megtanulni a játékszabályokat, egót megszelídítve érni el a szabadságot, jót tenni az emberiséggel. Ah, ez mily patetikusan hangzik, de nincs ennél jobb: ha a világnak jó attól, amitől nekem jó.
Mi jó nekem? Önmagamnak lenni.
És nem megy.
Vicces. Ez oltári vicces, ha jól belegondol az ember.
Szóval egy éve kezdődött, hogy elkezdtem rájönni, miért nem megy. Arra is, hogy nem tudom, ki vagyok. Vagyis hogy tudom, érzem, csak elfelejtettem. Elfelejtettem megélni tudni.
Sokat tanultam. Bátorságot. Szeretetet. Önmagamat. A világot - ezt a 3D-t, meg talán egy negyediket is... Arra is rájöttem, miért felejtettem el azt, aki vagyok. A félelem, a szülők 3D-s kondícionálása, a félelemre kialakított védelmező szerep, a játszmák, és a társadalom.
(Kedves Társadalom, néha annyira dühös vagyok rád, hogy üvölteni tudnék. HOGY TEHETED EZT? A gyerekekkel. A legtisztább, legártatlanabb, és legpotenciálisabb lényekkel, akiknek a jósága, szabadsága még olyan tiszta, tökéletes - az emberi szenvedés mérhetetlen. Szóval komolyan, Lelkek, le a kalappal. Vállaljuk, hogy rohadt melósan, sokkosan, traumatikusan megszületünk, hogy aztán minden tudásunkat elveszítsük, csak arra emlékezzünk, ami a vállalt feladatunkhoz szükséges, és aztán vagy teljesítjük, vagy nem. Ha nem, esetleg még egy adag karmát a nyakunkba veszünk, hogy legyen még dolgunk. Hogy a Szellem vagy az Izé önmagára ébrendjen, hogy láthassa, tudhassa önmagát. Szép.
Szóval valójában minden úgy van jól, ahogyan van. A szenvedés is. Hm.)
És közben annyi minden történt. Felgyorsult minden. Annyi mindent láttam, és látok, és élek, és tanulok!
Annyi embert megismertem. Új és régi barátságokkal gazdagodtam. Megláttam, merre NEM vezet az út. Kiépül végre a szorgalmam, a kitartásom, a céltudatosságom, és talán, nagy nehezen az önbizalmam is. Szóval a helyzet sokkal sokkal jobb, mint volt. De minél többet tudok, és látok, annál nagyobb falatnak tűnök. Én. A világ. Pffh, a kettő egy és ugyanaz. Van egy kínai mondás: a bölcs ember ki sem lép az ajtón, mert tudja, hogy az egész világ őbenne van... minek bárhová is menni. De azért szép ez a 3D. Finom. Jó játék. Élvezhető, alakítható, merőben más, mint a többi dimenziók. (Állítólag.) Jó lenne, ha így lenne. Jó lenne, ha lennének még, és jó lenne, ha megtapasztalhatnék egyet-kettőt, hogy végre hinni tudjak abban, amit tudok. És persze még jobb lenne, ha elég felkészült lennék a tudásra.
Jah, álíltólag, aki nincs kész, és bebukja, az csúnya véget ér...
Szóval mindent a maga idejében...Na, ez is vicces, hogy az idő nem is létezik, csak mi három dimenziós lények élünk és gondolkodunk időben. Szóval elvileg most van minden. Akkor viszont most képlékeny minden - a gondolataim által formálható. Akkor most azt szeretném, hogy abban a holnapban, ami most van, úgy ébredjek fel egy gyönyörűszép pasi mellett, aki szeret engem, és akit szeretek, hogy maga ez a tény is boldogsággal tölt el. Még 30 év után is kívánjuk egymást. És verőfényes napsütés van, ragyogó kék az ég, a hatalmas ablakból rálátunk az óceánra (vagy a tengerre). És aznap vitorlázni megyünk. Ki a végtelen kékségbe a yachtunkkal. Fehér hajótest, világosbarna hajópadlóval, a neve a nevünkből van. Frissen mosott fehér lenvászon ruháink a szobainason várnak ránk, összehajtva, előkészítve. Néha mi főzünk, máskor a személyzet, ami állandó, az az egészség, és az ínyencség. Néha csöndre vágyunk, néha hangos, táncos koktélpartikra. Csak egy szavunkba kerül, hisz rengeteg barátunk van a felső tízezerből. Bámulnak minket - a legszebb pár vagyunk. Ami jellemez minket: harmónia, béke, nyugalom, boldogság, nevetés. Én néha még fellépek, a művészettel, és az Emberiség segítésével foglalatoskodom, amikor nem épp a metállila Lamborghini Diablo Vt Roadsterben ülök, vagy egy repülőn, útban a kedvenc helyeink egyike felé. Miért jó? Mert megértem végre a tudásra. Mert működik velem a 3D, és a többi is. Tökéletes testi és lelki egészségnek örvendünk. Megértettük, hogy a szeretet az egyetlen hatalom. Megértettük, hogy nincs szenvedés, csak teremtés van. Részesei vagyunk minden földi és égi jónak, és azon vagyunk, hogy ezt az egész emberiséggel is megoszthassuk. Rengeteg befolyásos, tudással rendelkező barátunk van. A művészvilág krémjét is ismerjük.
És az út, ami idáig vezet, ami szintén ittésmost van: az út az exponenciálisan felfelé ívelő siker az énekesnői karrieremben. Amelyben megtalálom önmagam, megszületek újra aként, aki valójában vagyok, s éppen ez a siker kulcsa.
Ittésmost. Vagyok. Isten része. Tökéletes, nagyszerű, bölcs, látó, tiszteletre méltó, természetes. Tehetségemet természetes módon használom, áramoltatom és kamatoztatom. Sikerül magamban megmutatnom az embereknek önmagukat, önmaguk nagyszerűségét, jóságát, tökéletességét, és szabadságát, mivel ők és én egyek vagyunk - Izé.
(Képtelen vagyok Istennek hívni, mert ez a szó lejáratott. De nem is Szellem. Annál több, magasztosabb. Szóval maradok az Izénél. Tuti, hogy jó humora van, szóval együtt nevetünk magunkon. )
De mééééééééééhéhéhéhhhéhhhééééért van rajtam ennyi kényszerzubbonygátlás????!!!! És ha van is, üsse kő, de mmmmméééééééééééééééért nem tudom levetni őket???!??!?!?! MOST. Mindig csak MOST. Akkor. Ott. Itt.
Na, majd csak jön az a válsz.
Jóéjt, Világ. Szeretlek.
:)
(Itt jön az "ilyen volt - ilyen lett" rovat )
szexi a nemszexi
hard-disc-drive-me
gold - but who's the gold digger? :D
wondering forever
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése