The Mastery of Love

Én is úgy hallottam, tanultam azt, amiről most írni fogok. Nem a saját kútfőmből pattant ki. 

Számomra teljesen logikus, érthető és élhető igazság.

Egy nagyon kedves barátomtól kaptam úgy egy-két hónapja egy hangoskönyvet. Az a címe, hogy "The Mastery of Love", vagyis a Szeretet mestersége. Sokszor nehéz angolról magyarra fordítanom. Amennyire a mi nyelvünk változatos és nagyon finom árnyalatok kifejezésére képes, az angol annyira sűrű. Ezért is mondják, hogy a tárgyalás nyelve. Nagyon röviden nagyon sokmindent ki lehet fejezni benne. Itt van például rögtön ez a szó is: Mastery. Mastery az az állapot, amikor valaki valamiben mesterré vált. Mesterség, nem mint szakma, hanem mint hozzáértés. És nem is csupán hozzáértés, hanem valaminek az uralása. De olyan uralás, amiben alázat és szolgálat van. 

Szóval a szeretet mesterségéről tanulok mostanság.

Azt mondja magáról ez a hangoskönyv, hogy ő egy gyakorlati, praktikus útmutató a kapcsolat művészetéhez. Don Miguel Ruiz írta. Ő egy tolték származású manusz, aki ismeri a tolték hagyományokat.

Sokezer évvel ezelőtt a toltékokat Dél-Mexikó szerte úgy ismerték, mint a tudás/ismeret/bölcsesség női és férfiai. (Ha továbbiakban ehhez hasonló magyartalan mondatokkal találkozol, kedves Olvasó, az is azért van, mert néha csak így tudom megoldani, hogy az angol jelentést leghűbben visszaadjam.) Az antropológusok a toltékokról úgy beszéltek, mint egy nemzetségről, vagy rasszról/népcsoportról, de valójában a toltékok tudósok és művészek voltak, akik létrehoztak egy társadalmat azért, hogy felfedezzék és megőrizzék az őseik szellemi ismereteit és gyakorlatait. (Az eredeti szövegben itt a "spirituális" szót használják, de én nem óhajtom használni, mert ma már különféle pejoratív és egyéb jelentésárnyalatok kapcsolódnak ehhez a szóhoz, úgy, mint például az "Isten" szóhoz, ami mára teljesen elavult emiatt a sok-sok helytelen jelentésréteg miatt, ami az idők során ráralódott, akárcsak a "spirituális" szóra, ami tulajdonképpen nem jelent semmi mást, mint hogy szellemi, avagy a szellemi világ dolgaival kapcsolatos dolgok összessége, méghozzá nem ellentétben a fizikaival, ahnem éppen hogy nagyon is kapcsolódva hozzá.) Mesterekként és tanítványokként éltek együtt a Teotihuacanon, a piramisok ősi városában a mai Mexico City külterületén.

A tolték tudás ugyanabból a forrásból származik, mint minden más szellemi tanítás, habár ez nem egy vallás. Minden mester tanításait tiszteli, akik valaha is megfordultak itt a Földön. Foglalkozik a "spirituális dolgokkal", de leginkább úgy írható le, mint egy életmód, (Way of life), amit a boldogság és szeretet mindenkori elérhetősége jellemez.

Az első fejezet a sebesült elméről szól. Talán sohasem gondoltál rá, de egy bizonyos szinten mindannyian mesterek vagyunk. Mesterek vagyunk, mert megvan az az erőnk, amivel teremtjük és irányítjuk a saját életünket. Ugyanúgy, ahogy a világ társadalmai, közösségei és vallásai saját mitológiákat gyártanak, mi gyártjuk a sajátunkat. Mindenféle alakokat teremtünk az elménkben, jókat, rosszakat, autoritásokat, alább- és feljebbvalókat - még ráadásul saját magunknak is többszörös személyiséget teremtünk. Aztán mestereivé válunk ennek az imidzsnek, képnek, amit különböző szituációkban fogunk használni. Művészeivé válunk annak, hogy tettessük és kivetítsük ezeket a képeket magunkról a világba, és mesterei vagyunk bárminek, amiről azt hisszük, hogy az mi vagyunk. Amikor másokkal találkozunk, rögtön besoroljuk őket valahová és adunk nekik egy szerepet az életünkben. Másoknak is létrehozunk egy-egy imidzset az elménkben annak megfelelően, hogy mi mit hiszünk róluk, hogy kicsodák és milyenek. És mindennel és mindenkivel körülöttünk ugyanezt csináljuk. Szóval Neked megvan az erőd, hogy teremts. Ez az erő olyan hatalmas, hogy bármit hiszel is, valóra válik. Ezzel az erővel minden emberi lény rendelkezik a Földön. A fő különbség közted és valaki más között az, hogy hogyan használod ezt az erőt. Egész életedben azt gyakoroltad, hogy az legyél, aki vagy és olyan jól csinálod, hogy mestere vagy annak, uralod azt, akinek hiszed magad. A saját személyiségedet, hiteidet, minden tettedet és reakciódat uralod.

Amikor kicsik vagyunk, és mondjuk valami problémánk adódik valakivel, például mérgesek leszünk, és rájövünk, hogy ez a mérgesség eltávolítja tőlünk az adott problémát, tehát megkaptuk, amit akartunk. Megtörténik ez mondjuk mégegyszer, megint ugyanúgy reagálunk, és most már tudjuk, hogy a mérgesnek-levés etávolítja a problémát, és aztán gyakorlunk és gyakorlunk, amíg a mérgesség mestereivé válunk. Ugyanígy válunk a féltékenység mestereivé, a szomorúság mestereivé, az ön-elutasítás mestereivé. Az összes drámánk és szenvedésünk gyakorlatból adódik. Kötünk magunkkal egy megállapodást, aztán gyakorlunk, tartjuk magunkat ehhez a megállapodáshoz egészen addig, amíg ez egy "hozzáértéssé" mester-séggé válik. Ahogyan gondolkodunk, és érzünk, ahogyan cselekszünk, ezután olyan rutinná válik, hogy többé nem kell már figyelnünk arra, hogy mit is csinálunk valójában.

Hogyha a szeretet mestereivé akarunk válni, gyakorolnunk kell.

A kapcsolat művészete is egy mesterség/hozzáértés (mastery). És a hozzáértés megszerzésének egyetlen útja a gyakorlás.

Tehát egy kapcsolatot "maszterelni", uralni, vagyis egy kapcsolatot hozzáértő módon "csinálni", nem szól másról, mint tettekről. Nem konceptus, nem tudás kérdése. Persze, ahhoz, hogy tudjuk mit tegyünk és hogyan, kell némi ismeret, vagy legalábbis egy kicsivel több figyelem/jelenlét mint ahogy az emberi lények általában működnek.

Na most képzeld el, hogy egy olyan bolygón élsz, ahol mindenkinek ugyanaz a bőrbetegsége van. Két-háromezer éve az emberek a bolygódon ugyanettől a betegségtől szenvednek. Az egész testük tele van sebekkel, amik fertőzöttek, és nagyon fáj, hogyha hozzáérnek. Természetesen azt hiszik, hogy ez a bőr normális fiziológiája. Még az orvosi könyvek is normális állapotként írják ezt le. Amikor az emberek megszületnek, a bőrük egészséges, de három- négy éves koruk körül az első sebek megjelennek. Mire tinédzserekké válnak, az egész tesük sebes. El tudod képzelni, hogy ezek az emberek hogyan bánnak egymással? Azért, hogy valakivel bármilyen kapcsolatod lehessen, előbb meg kell védened a sebeidet. Soha nem érintenél meg senkit, mert az túl fájdalmas lenne. Mégis, a szeretésre való ösztön olyan erős, hogy képes vagy nagyon nagy árat fizetni azért, hogy másokkal kapcsolatot teremts. Most képzeld el, hogy egy nap csoda történik: felébredsz, és a bőröd teljesen egészséges, és nem fáj megérinteni. És ezt az egészséges bőrt meg lehet érinteni, mert ez csodálatos érzés, mert a bőr érzékelésre való. El tudod képzelni magadat egészséges bőrrel egy olyan világban, ahol mindenkinek beteg a bőre? Ha el tudod ezt képzelni, akkor talán megérted, hogy valaki, aki egy másik bolygóról érkezne, teljesen ugyanezt élné át az emberekkel kapcsolatban. 

Csakhogy nem a bőrünk van tele sebekkel.

Amit ez az idegen észrevenne, az az, hogy az emberek elméje tele van egy betegséggel, amit úgy hívnak: félelem. Akárcsak a beteg bőr leírása, az érzelmi testünk tele van sebekkel, és ezek a sebek fertőzöttek, érzelmi méreggel feertőzöttek. A félelem-betegség megnyilvánulása düh, gyűlölet, szomorúság, féltékenység, irigység. A betegség eredménye: mindazok az érzelmek, amik miatt az emberek szenvednek. Minden embernek ugyanaz a mentális betegsége. Azt is mondhatnánk, hogy ez a világ egy elmegyógyintézet. Csakhogy ez a szellemi betegség több ezer éve létezik a világunkban. Az orvosi könyvek, a pszichológiai könyvek ezt normálisnak tartják.

De elmondom Neked, ez nem normális.

folyt köv.