Még most is, ha visszagondolok rá, érzelmileg teljesen involválódom az élménybe, és fizikailag érzem a hatást: megemelkedett pulzus, vérnyomás, pillangók a hasban.
Eleinte többször azt álmodtam - még úgy gimnazista korom környékén, hogy repülök, és meg vagyok ijedve. Arra eszmélek, hogy látom a házunkat felülről és a Klapka és a Bajcsy utca felett szállok, teljesen kontrollálatlanul, nem tudom irányítani, hogy milyen magasra.
Később egy álomban megtanultam, hogy nevetéssel lehet szabályozni. Ha egy kicsit visszafogom a nevetésemet, akkor nem szállok el. Aztán volt egy gondoszos-jós, megmentős, erdős, sziklafalas. Ma is látom magam előtt az erdőt a sziklafallal és ahogy repülök benne jóként, és tudom, hogy le fogom győzni a gonoszt. Aztán egy nagyon zöld dimbes-dombos rész, ahová menni akarok, de egy nagyon magas kerítés állja utamat, és nemt udok. Egy darabig téblábolok, aztán eszembe jut, hogy tudok repülni, és átrepülök felette.
Az utosló repülős álmom körülbelül pont egy éve következett be.
Sajnos már nem emlékszem rá pontosan.
Akkor rázódtunk össze Opennel, és éppen vele aludtam, amikor ezt álmodtam, és ahogy felkeltünk el is meséltem neki.
Azt hiszem, menekültünk valami elől és menni is akartunk valahová, és futottunk, és egyszer csak gondoltam egyet és a hónom alá kaptam és repültem vele. Aztán egy idő után ő is rájött, hogy hogyan kell repülni - elég hamar, és akkor már együtt repültünk, összefogódzkodva.
Akkor reggel, amikor ezt elmeséte neki, azt hiszem, nagyon jó dolgot mondott nekem.
Csak ennyit mondott:
- Dehát tudunk is repülni.
Azóta nem álmodtam repülésről.
De sokat repültem a valóságban - jóval többet, mint azelőtt. Persze nem a saját szakállamra, a saját erőmmel, gondolat- és nevetés-irányítással, ahogy álmomban.
∗∗∗
Hogy jutott ez most eszembe?
Ma Oscar barátommal álmokról beszélgettünk. Ő elmesélte az élet-álmát, a visszatérő álmát, ami az életéről szól tulajdonképpen.
Erre én meg elmeséltem ezt a sorozatot neki.
∗∗∗
Aztán tegnap igen érdekes volt a napom belülről. Kívülről csak simán jó volt.
Az álmamim és a vágyaim olyan erővel törtek rám, hogy sírnom kellett - és mégis úgy érzem még mindig, nem tudom, mit kezdjek az életemmel.
Ezek szerint nagyon is tudom, mire vágyom. Mire vágyom annyira, hogy a szívem is belesajdul.
Csak talán nem merem bevallani? Vagy félek, hogy sosem sikerül? Túl nehéznek tűnik.
Nos, ezutóbbi gondolatok azok, amik nem szolgálnak engem, ezért el kéne felejtenem őket.
Köszönöm, hogy megoszthattam.
Viszlát.
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése