So here I am...

Nézem ezt a videót, és azon gondolkodom,
hogy ugyanaz-e a filmben szereplő villogó izgőmozgó játékbigyó,
mint a kapcsolat számomra?



Hogy én magam tettem-e egy ilyen egó-definiáló, ámde hamis dologgá a kapcsolat szükségességét?
Ahogy a filmben mondják: Buddha vagy Jézus meghalt volna egy ilyen mütyűrért; enélkül a mütyűr nélkül lehetetlen boldognak lenni! Nagy mosolyt csalt az arcomra.
És a jelenlegi állapotom oka jutott eszembe...Hogy lehetséges volna, hogy csakis azért szenvedek, mert valahol nagyon mélyen, olyan mélyen, amit eddig esélyem sem volt elérni, eldöntöttem a tudatom egy eldogott részében, hogy nekem kötődnöm kell és ha nincs hová kötődnöm, akkor az rossz, és akkor nem lehetek boldog?
Nem beszélve arról, hogy ez sosem igaz.
Egyrészt szerethetem magam - mindig, végüli én vagyok az, aki sohasem fog elhagyni. Másrészt mindig van hová, van kihez kötődni - talán nem romantikus módon - de barátok, rokonok mindig vannak - emberek, akiket lehet szeretni, akikkel lehet kapcsolódni, mindig vannak.
Csakhogy eddig hiába oldottam fel bármit, hiába voltam képes a Csendben időzni gondolatok és így gondok nélkül, az egóm egy része a tudatalattim behuzalozódásából definiálja magát. Még gyerekkoromból.
Ahhoz, hogy ezt áthuzalozzam, nagyon kell majd koncentrálni és sokáig....

Szóval, hogyha valóban így van, hogy a kapcsolódás az egóm gumicsontja, akkor semmiben sem más, mint az összes dolog, amit reklámoznak, amit a boltokban meg lehet venni, amikről elhitetik velünk, hogy szükségesek a boldogságunkhoz, teljességünkhöz, a szépségünköz, a sikerünkhöz... - a smink, az újabb és újabb divat, telefon, tévé, hogy vásárolj, vásárolj, vásárolj; vedd meg azt is, hogy csak akkor vagy szép, ha úgy nézel ki, mint az újságborítókon a fotómodellek, csak akkor, ha tökéletes a fogsorod, hibátlan az alakod, a bőröd, egy bizonyos méretnél nem nagyobb és nem kisebb a melled - és ha ezt midnd "megvetted", akkor elkezdheted eladni magad. Elkezdhetsz egy hamis elégedettséget érezni, ha egyáltalán sikerül.
Lehetsz elégedett a pénzeddel, a munkáddal, minden külsődleges dologgal próbálod boldoggá tenni magad - én a kapcsolódással. Egyetlen különbség, hogy én kreáltam magamnak ezt a hitet, nem mások. (Lehet, hogy életeken keresztül kreáltam ezt magamnak.....ha van több élet.....
Az egy dolog, hogy kötődni és kapcsolódni emberi szükséglet - így vagyunk összerakva. A szeretetre annyira szükségünk van, hogy ezzel működünk, ez az üzemanyagunk, és ez a répa, ami után inunk szakadtáig futunk.
Csakhogy
ahogy a film ráébresztett: tökéletesen boldog lehetsz azáltal, hogy "egy mosolyt teszel az arcodra", ahogy az angol mondja, és élvezed azt, hogy friss levegőt szívsz. Vagy önmagában azt, hogy lélegzel.
És minden külső dolog nélkül, minden hit, fokozat, dolog, eredmény nélkül

tökéletesen boldog lehetsz. Tökéletes, gyönyörű, csodálatos emberi lény vagy.
Bizony.

És ha minden napomat így élném - ezekkel a gondolatokkal a fejemben?
Ha minden, de minden sokk, kellemetlen élmény, frusztrációra okot adó dolog ellenére
mindig olyan "középpontosan" nyugodt tudnék maradni, mint az a férfi a filmben? Ha nem panaszkodnék, nem szörnyülködnék és nem idegeskednék azon, hogy honnan lesz pénzem, ha most még arra se lenne, hogy BKV jegyet vegyek (szerencsére van bringám), és hogy két szem paradicsom és egy kicsi cukkini négyszáz forintba kerül, ami beláthatatlan ideig a mozgósítható készpénzem egyötöde, és hogy már megint darázsfészekbe nyúltam, és allergiás vagyok a csípésre. Ez volt: "UgyenemdarázsfészekUgyenemdarázsfészekUgyenemdarázsfészekUgyenemdarázsfészek? Megpróbálom, megnézem, nézem, nézegetem, talán bedugom a fejem, ja, hogy már mielőtt ezt eldönöttem volna, már rég nyakig benne vagyok..." Hát persze, hogy trauma. Persze, hogy fáj, éget, nem kapok levegőt -
de mi lenne, ha középpontosan nyugodt maradnék, mint az az ember a filmben?
Bár képes lennék rá.
De nem-nem-nem. Ne az én akaratom legyen meg....
Nem akarok már se jobb lenni, se tanulni, se megvilágosodni, se elengedni-tudni, se jobban szeretni.
Mondjuk mi lenne, ha azt se akarnám többé kideríteni, mivégre vagyok ezen a Földön?

Ez elég igazi "hátradőlés"... Nem-de?

__________________

Hmm... és különbözni próbálunk másoktól, a szüleinktől, attól, amit láttunk, de nem tetszett... és szebbek akarunk lenni, jobbak, tökéletesebbek - csak hogy visszajussunk oda, ahonnan kezdtük: a gyerekhez, aki termésetes volt egy darabig. ... és mind a fentieket ahelyett próbáljuk, hogy integrálnánk mindent...

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.
Szeretlek.