Hűha.
Most, hogy így visszaolvastam a tegnapi hosszas és csapongó bejegyzésemet, bánom, hogy újraolvasatlanul feltettem a blogra. De legalább látom, mennyire nem vagyok összeszedett. Vagyis csodálkozva nézem, hogy szétestem. Itt útközben, vagy Svédországban, vagy kitudja, tán még előtte... és csak azt hittem, hogy össze vagyok állva végre... hát ez picit ijesztő. Lehet, hogy nem kéne gondolkoznom, most hogy nincs is miért.
És látom, talán itt is az az eset forog fenn, hogy aki mondja, az nem csinálja. (És aki nem tudja csinálni, az tanítja – talán ebben rejlik a jövőm...)
Mert bizony, ma a tóparton hanyattfekve a bárányfelhőket bámulva megint azon gondolkoztam: ki vagyok én, mit keresek itt, hogy kerültem ide, és merre tovább? És persze a válasz belül van. Hát várom, hátha holnapra felbukkan a tudatalattimból.
Apropó tudatalatti: mióta itt vagyok, minden nap álmodok. Kockásfülű Open pedig minden nap benne van. A legutóbbi, az valami budapesti buszozás volt, és macskaköves úton, eső után, békebeli hangulatban bandukolás, meg valami hír valami buliról, amire csak mi mentünk volna lelkesen, de kellő mennyiségű jelentkező hiányában elmaradt... majd később valahogy álmomban teljesen tisztán szólt a fejemben a Neonak az a száma, hogy Spellbound és ment hozzá a klip is. Valami saját fejlesztés persze.
Vagy talán az emberekről kéne írnom, és a hozzájuk való viszonyulásomhoz... hogy például Marinéném nagy száját néha nehéz tolerálni. Pedig úgy jöttem ide, hogy én aztán elfogadlak titeket úgy, ahogy vagytok, sőt, szeretlek ahogy vagytok. És végülis a régi önmagamhoz képest tényleg nincs rám annyira hatással az, amit nem akarok, hogy hatással legyen rám, de azért elég sok energiámba kerül ignorálni bizonyos dolgokat. A mondogalódást. Amikor Marinéném meg van győződve az igazáról, és ellent kell hogy mondjunk neki, de azt úgysem lehet, és akkor puffog.
Meg hogy Lars titokban csinál valamit, (amit nem írok le, mert nem adom ki őt,) amit Marinéném titokban kifigyel, és persze nem tetszik neki, de nem szól egy szót se, csak nekem mondja. Én tuti berezelnék az ő helyében. De persze több mint 60 leélt életév után lehet, hogy semmi sem olyan ijesztő, mint amilyennek nekem most tűnik. Vagy az emberi kapcsolatok tényleg ilyenek? Ilyen vitatkozósak, és morgolódósak? Morgolódás minden rossz szándék nélkül persze. És nem tudják, mennyivel könnyebb és világosabb lenne az életük, ha nem zsörtölődnének, és nem vennék azt a homlok és szemöldökráncolós maszkot az arcukra...
Na, asszem megvan, mitől estem szét. Még mindig pont olyan érzékeny vagyok az ilyesmikre, mint egy kisgyerek a szülei szarjaira...
•••
Csak pár órával később:
Azért vagyok itt, hogy megtanuljam, az én utam nem a remeteségen át vezet.
Azért vagyok itt, hogy megtanuljam, szükségem van másokra – másokra, akik szeretnek és akiket szerethetek. Barátokra. És arra az Egyetlen Fontosra. - Akiket ismerek. Akikhez tudok kapcsolódni.
Azért vagyok itt, hogy ráébredjek, hogy szeretet nincs anélkül, hogy Te ne jönnél be. Én hiába megyek be hozzád, ha Te nem jössz be énhozzám, nem történik semmi. Egyedül nem lehet szeretni. Igen, én vagyok a szeretet, amit látni kívánok a világban, de mit érek vele, ha nem osztom meg másokkal? Mit érek vele, ha csak a saját középpontom körül pörgök?
...nem, soha többé nem leszek „normális”, és nem is akarok az lenni. Rendkívüli élettel áldottak meg, és rendkívüli kapcsolatokkal.
De közben tudom, hogy mindannyian ugyanarra vágyunk, ugyanazt keressük, és ugyanazért vagyunk itt. – Hogy a szeretetről tanuljunk, és hogy tanítsuk. Mindannyian ugyanúgy szeretetre, figyelemre vágyunk, és arra, hogy fontosnak érezzük magunkat. Enélkül az ember meghal.
És néha ezt eltitkoljuk magunk és a világ elől. Miért olyan nehéz őszintének lenni? Miért nem tudunk csak egyszerűen önmagunk lenni?
- Igen, még mindig nehéz vállalnom magam.
If I could just say how much I love you for who you are! All of you who are around me in Vrå, and in Budapest, and Siófok, and Åtvidaberg. If you just knew how amazing and beautiful you are!
If I could just show how many faces I have! If I could show that the decent woman and the infinite love&consciusness what I sense and the bad rebell is the same personality! If I could choose one to live. If I could insist on one – but I can’t because all is in me.
Ha elém jönne az Isten, és azt kérdezné: What is it that you want? Azt válaszolnám: A mate through life with whom we love each other exactly the way as it is good for both of us ( - If it’s not given yet...if it is, than make it sure and make it lasting, make it peaceful – let us love each other). A job that is fulfilling for me, that provides me with mental fulfillment and financial safety, comfort and freedom, abundance. A life that is rich in music, excitement, giving, love, joy, happiness, loughing, party, travelling, smiles and friends. Ability and strength to endure until my dream comes true. Take me to the right place in the right time to find the right people to be a singer and a band with. The producer and the composer and the PR person that I can work easily with.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése