Day 114-115.

Miért nem lehet tartósan lelkesedni? Vajon magának a lelkesedésnek a természete ilyen?
Vagy mert még mindig nem vagyok elég nő? Elég távoli? Elég misztikus? Ha egyszer szeretni való vagyok, és nem egy jéghegy, lelkesedő és nem elérhetetlen - most akkor mit taktikázzak?
És persze ott van az is, hogy ne félelemből létezzünk, hanem szeretetből...
Meg az is, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell.
Ha maradni kell, maradunk.
De miért, miért, miért van mindig ez a fos??!!! Ez a függetlenség kontra nemfüggetlenség harc? Miért félünk annyira szeretni???

Affirmáció május harmadikára, vasárnapra

Tárgy: Van elég?

Nem akarom bánni, hogy nincs elég szeretet az életemben... így hát a jövőmet szeretetteljes jövőként tervezem, hogy szeretetteljes leszek magamhoz és másokhoz. Mert a szeretet a leges-legfontosabb dolog a világon, és kiveszem a részemet belőle.

HA visszanézhetnénk az életünkre, mit gondolsz, mit bánnánk a legjobban?
Hogy nem kerestünk elég pénzt?
Hogy nem dolgoztunk eleget?
Vagy talán, hogy nem a miénk az a ház, az az autó, vagy azok a vakációk?
Valószínűleg nem. Nos, mit gondolsz?
Legtöbben azt éreznénk, hogy nem SZERETTÜNK eleget.
Hogy nem töltöttünk elég időt azzal, hogy szeretetet fejezzünk ki, adjunk, vagy szeretetteljes gondolatokat gondoljunk.
Azt az időt bánnánk, amit nem szenteltünk azoknak, akiknek szentelnünk kellett volna.
Azt bánnánk, hogy nem mondtuk meg a hozzánk közel állóknak, hogy mennyire szeretjük őket.
Azt bánnánk, hogy túl sok időt töltöttünk aggódással, az életünk rontásával és azzal, hogy nem élveztük az életünket.
Azt bánnánk, hogy egész egyszerűen nem töltöttünk el elég időt a szeretetben.
Azt bánnánk, hogy nem értékeltük, vagy észre sem vettük a szeretetet, ami adatott nekünk.
Szóval... miért ne tekintsük úgy ezt a mai napot, mintha életünk utolsó napja lenne?..
...tudom, klisé.
De miért ne hozhatnánk egy jó döntést ma arról, hogy nem ezekkel a megbánásokkal fogunk az életünk végére érni.
Szóval MOST kell tennünk ez ügyben valamit.
Előszöris szeretnünk kell magunkat, mert amíg nem szeretjük magunkat, addig nem tudjuk érezni a szeretetet ami az "utunkba akad"...
Közelebb kell kerülnünk az emberekhez, azáltal, hogy érdeklődést mutatunk az életük iránt, és meglátjuk, hogyan tudnánk őket szolgálni.
Meg kell mondanunk az embereknek, mennyire szeretjük és értékeljük őket.
Ott kell lennünk számukra. Ez azt jelenti, hogy időt adunk nekik, hogy meghallgatjuk őket, elismerjük őket, és barátságosak vagyunk velük.
Jó barátoknak kell lennünk. Ez azt jelenti, hogy időt szentelünk azoknak az embereknek, akik törődnek velünk, és akikkel törődünk.
Az adás maga kapás.
Amíg képesek vagyunk arra, hogy adjuk azt a szeretetet, ami eleve bennünk van, addig vonzzuk magunkhoz a hasonlót, sokat ebből a szeretetből, és nagyra becsüljük, amikor megkapjuk.
De ha nem ezt tesszük, standing ovation nélkül érhetünk a show végére...
Úgy érezhetjük, hogy nem számítottunk eléggé az embereknek.
Úgy érezhetjük, hogy nem szerettek minket eléggé.
Úgy érezhetjük, hogy túlságosan sok időt töltöttünk egyedül.
Úgy érezhetjük, hogy nem engedtük meg magunknak, hogy közel kerüljünk azokhoz az emberekhez akik közel vannak hozzánk életünk során.
De mindezt megváltoztathatjuk MOST azonnal...azáltal, hogy azzá a szeretetté VÁLUNK, amit látni szeretnénk az életünkben és a világban.

Tehát, kedves és különleges barátom... ne tárolj olyan megbánásokat, hogy nem volt elég szeretet az életedben... inkább tégy ez ügyben valamit most azonnal... hogy még szeretetteljesebb legyél minden egyes pillanatban - magadhoz és másokhoz.

Szeretlek.

X.