Day 137-139. - Levél-napló

Atheosz írta... (Még az előző bejegyzéshez...)

Érdekes az a belelazulás-élményed... Nem lenne jobb szó rá a "MOST-élmény" helyett az "időtlenség" v "időfelettiség" v "időnkívüliség"? Az is érdekes, h a "hátra-", "bele-" szavakat használtad. Mintha vmi (azaz te, a fizikai tér-idő viszonylatában) egyszerre vonódna vissza "befelé" és kerülne kívül a "tér-időn". Az "itt-most" és az "egyszerre" meg mintha egy pontra utalnának, ami viszont mintha a "végtelennel" (a múlt&jövő és minden történés teljességével) állna vonatkozásban. Lehet-e a "csillagok felett" és az "önmagadban" egy és ugyanaz? Persze ha kellő fantáziánk &/v kellően tágas "sötétkamránk" van bizonyos átélések befogadására, akár lehetne is, ahogy egy gömb két pólusa (és középpontja) is lehet "egy": a tengelyben. Vagy ha úgy tetszik, egyesülhetne annál a "gömb"-nél a két pólus akár a középpontban is; csak ebből az alakzatból már pont a gömb szépsége hiányozna.

Hát bizony, sem alak, sem forma, sem fogalom nem fejezheti ki "ezt". Itt véget is érek ez ügyben :)

/Hááát, a linkek már kevésbé tetszettek; amennyire utánanéztem David Icke-nek és Jim Marrsnak, ajánlatos tőlük távol tartania magát az embernek. Az ilyen összeesküvés-féle elméleteknek iszonyú szívóerejük van; amellett, h Icke-nél (v -nál?) szó esik az ember végtelen teremtőerejéről és hatalmáról is, ennek másik oldala egy roppant beszűkült látásmód és tudatállapot, amely minden történést az adott (potenciálisan végtelen számú) Eszme szerint formál át és illeszt rendszerbe (lásd nácizmus v sztálinizmus; mert bizony ezek is eme "mindenható" és "végtelen teremtőerejű" Eszmék alesetei)./

2009. május 26. 16:49

***

S a válaszom erre, ami nem fért bele megjegyzésként, ezért ideírom, de amúgy is megfordult a fejemben, hogy érdemes lenne átemelni ide.

2009. május 28.-án 15:43-kor:

Kedves Atheosz-Krisztiánom!

"Mintha vmi (azaz te, a fizikai tér-idő viszonylatában) egyszerre vonódna vissza "befelé" és kerülne kívül a "tér-időn". Az "itt-most" és az "egyszerre" meg mintha egy pontra utalnának, ami viszont mintha a "végtelennel" (a múlt&jövő és minden történés teljességével) állna vonatkozásban. Lehet-e a "csillagok felett" és az "önmagadban" egy és ugyanaz? Persze ha kellő fantáziánk &/v kellően tágas "sötétkamránk" van bizonyos átélések befogadására, akár lehetne is, ahogy egy gömb két pólusa (és középpontja) is lehet "egy": a tengelyben. Vagy ha úgy tetszik, egyesülhetne annál a "gömb"-nél a két pólus akár a középpontban is; csak ebből az alakzatból már pont a gömb szépsége hiányozna."

- hát ezt pont jól látod. Szerintem. Csak a valami, ami "én", nem egészen fizikai tér-idő viszonylatban kerül kívül a tér-időn. Ellazul, és lényegtelenné válik, mármint nem-fontossá, ez igaz. És vissza is vonódik, és olyankor a szubjektum nem is érzékeli. Mivel a szubjektum csak egész apró részévé válik az egész tudatosságnak. A tudatosságról, a "nagyobb tudatról" még a szubjektum tájékoztat, de egyébként még ez is beszüntethető. És akkor csak csönd van, semmi. De a megfigyelőt valahogy akkor is aktívvá tudom tenni, és olyankor a megfigyelő nagyon békés-boldog lesz. (Hm. Békésboldog - ez az én falum.) Ez lehet a benső mosoly...
A gömb vagy is a fizikai test szépsége valóban hiányzik abból a másik perspektívából - igen. Épp ezért nem véletlen, hogy ez is VAN. Van szerepe. Csak nem szabad összetéveszteni a kettőt, ami persze egy, mert az, hogy "kettő" - csak illúzió. :)

A linkekről meg: Marrs is épp arról a bizonyos bizonyos beszűkült látásmódról beszél, amit emlegetsz. Vagyis arról is. Ő azt nagyon jól tudja.
És ha szabad kérdeznem, hol néztél utánuk?
Meghallgattad a saját füleddel és szíveddel azt, amit ők maguk mondanak? Mert nem mindegy.
Igen, az összeesküvés-elméleteknek nagy szívóerejük van, de ezek nem azok, vagy ha igen, akkor jók.
De a Zeitgeistet mindenképpen érdemes megnézned, sajnos a neten felirat nélkül van, de meg lehet szerezni hozzá a feliratot is...valahol, valahogy... A Zeitgeistnek is a második része, ami nagyon időszerű, és igaznak vélem. Ugyanazt mondják, mint Icke és Marrs csak sokkal szelídebben. tudományosabban, ismeretterjesztőbben, érthetőbben, sokkal-sokkal kevésbé misztikusan.
A pénz-világnak hamarosan vége. Mert alapjaiban hibás rendszer, civilizálatlan, élhetetlen. És van megoldás. Nem tökéletes, nem utópia, de az erőforrások a rendelkezésünkre állnak, hogy változtassunk, a tudásunk is megvan hozzá, csak a hatalmunk látszik hiányozni - pedig ez is csak illúzió... ha elég sokan lennénk, sikerülne.
Na tessék, most ez is összeesküvés-elméletesen hangzik, pedig nem az. (Mellesleg az összeesküvés-elméletektől való ódzkodás is ugyanolyan programozott izé, mint a pénz, meg a félelem, amiben élünk, amiben tart minket a média. Azt például tudtad, hogy 09.11. egy mítosz? Hogy szándékos épületrombolás volt, hogy Amerikának jó oka volt rá, hogy megtegye, és hogy túl sok bizonyíték szivárgott ki a fentiekre vonatkozólag, és hogy az épületnek ütközött, felrobbant repülőgépből hogy - hogy nem, sértetlenül zuhant a földre valamelyik géprabló terrorista útlevele - Zeitgeist. Mérnökök és mindenféle elismert tudósok nyilatkoznak benne erről, akik ott voltak a helyszínen. És hogy amikor nem sokkal később a pentagon valamelyik épületébe is "repülő zuhant" - ott nem voltak repülőgép darabkák. És hogy Osama Bin-Laden és családja tuti pajtások Bush-ékkal, és amcsi kórházban, amcsi pénzen kezelték, amikor beteg volt.
Namost mindennek az igazságtartalmáért én nem vállalok felelősséget, mert én is a Zeitgeistben hallottam, és amögött is lehet amcsi média. Vagyis lázítás. Ami megint csak tömegirányításra való, hátunk mögötti törekvés, ami enyhén szólva elég csúnya dolog.

Én csak azt tudom, hogy szeretni jó, és ez az egyetlen létező, és hogy ebben a mai, földi, civilizációnak csúfolt világban, ebben a rendszerben, a globalizáció felé haladván - és sokan nem is tudjuk ennek a szónak a valódi jelentését - nagyon nehéz emberhez méltó szabad és igaz életet élni. Lehet élni - túlélni; vagy ugyanolyan erkölcstelennek lenni, vagy ugyanolyan gyengének, szeretettelennek és őszintétlennek, minden tudatosság nélkülinek, önáltatónak lenni, mint azok, akiknek ma a hatalom a kezükben van.
De túl sok hazugság vesz körül minket, és túlságosan belénk programozták ezt, mint igazságot.
Az igazság pedig az, hogy ne fogadj el semmit, de semmit igazságként, míg a szíved, lelked - a szeretet szeme és ítélőképessége előtt - meg nem vizsgálod. És itt olyan alapvetően igazságnak hitt dolgokról beszélek, mint a kereszténység, a vallások, az egyház léte, a pénz szükségessége, a munka mibenléte, a politikai rendszerekben, intézményekben és egyáltalán a társadalom mostani szerkezetében illetve ezek szükségességében való hit.
Hangsúlyozom: lehet benne élni. Lehet túlélni, és lehet nagyon jól élni - de milyen áron?
ÉS NEM KELLENE, hogy ezt az árat fizessük érte. Szabadok lehetnénk egytől egyig,mert ez alanyi jogunk, és azoknak is kéne lennünk - nem pedig a pénz és a központi bank, a FED rabszolgáinak...
...csupán azért, mert hibásan van elgondolva a pénz, mint olyan.
És mindezek mellett még mindig és örökké: egy a lényeg, egyetlen a létező: a szeretet. Minden más illúzió. A fizikai megjelenésem és a gondolataim, a történések is, mind-mind illúzió. Csak a szeretet VAN. Azért hívom így: szeretet, mert arra, amit nem lehet kifejezni, még ez a kifejezés legtalálóbb. Ez áll hozzá a legközelebb. És amikor szeretsz, akkor állsz hozzá a legközelebb.
És amikor valóban szeretsz - az nem egy érzés.
Amikor valóban szeretsz, nincs aki érezzen.
És attól függetlenül, hogy a világ ma olyan civilizálatlan, amilyen, és pláne nem szeretet-alapú civilizációnk van, ettől függetlenül ez az egyetlen dolog, amit érdemes tenni: szeretni. Azokat is, akik nem akarják, hogy a pénz eltűnjön, akik nem akarják elveszíteni a hatalmukat, akik ellenállnak a változásnak, akik nem akarják, hogy szabadok legyünk végre, mert nem veszik észre, hogy ők maguk sem szabadok - de épp ezért, meg kell érteni őket, és szeretni kell őket, mert a szeretet az egyetlen hatalom, és a szeretet: szabadság.

Valamint, mint mondtam: semmit nem szabad elhinni. David Icke is, Marrs is - akárcsak Osho mester - mondanak dolgokat, ezt-azt, többnyire szenvedélyből, szóval azt is szűrni kell.
Meg azt is, amit én mondok. Mindenki kimondott igazsága az egyénen átszüremlő igazság-darabka - de pont ettől szép, érdekes és változatos ez a 3D, épp ezért létezik. Hogy ilyen legyen.

UFF.
Mégiscsak leírtam.
...egy részét.

Nézd meg, nézzétek meg a Zeitgeistet.

KÖSZÖNÖM, hogy olvasol, és írsz is nekem. Sokat jelent.

Ölellek sokszor!

***

Atheosz írta...

Ahol az érdekeid és a tétjeid, ott a szíved, és ahol a szíved, ott az életed és te magad is. Lehet ez az "érdek" (a "jó&rossz", a vonzalom, a fájdalom és az ellenszenv) önmagunk felszínén, azaz tudatos és érdekvezérelt énünkben; lehet a külső világban; de lehet a "legbelső mélységekben" (= "a csillagok felett") is, ahol meg is szűnik kettős, azaz "jó&rossz" lenni. Mi dolgod és "érdeked" a külső világban? Ha jól értelek, annyi, h akiket szeretsz (és persze a te empirikus éned is, ami összeköt téged minden és mindenki mással), ebben a világban élnek. Nagyon is jól írtad fentebb: "Mert az, hogy rosszul esik, csakis belőlem jön. Mert én vagyok felelős a reakcióimért. Mert a körülményeimet nem mindig választhatom meg, de a reakcióimat mindig csakis én választom." De ez nem csak a Másikra vonatkozik, hanem még a legtágabb külvilágra, a globalizálódó társadalomra is. Miért lennének "kívül", a legtágabb, globális értelemben véve kívül az "érdekeid", a fájdalmaid és a gondjaid? Nem legkívül, nem a globális játszmákban találod meg azokat, akiket szeretsz, (tehát minden olyan "tétedet", amit kívülre vetítesz), hanem közvetlen közeledben. Csak az vállalkozhat "kontinensekben gondolkodni és évszázadokban érezni", aki tökéletes; ilyen ember pedig még nem született és nem is fog. Világot átfogó Eszmék kreálása, prédikálása másoknak, hát még megvalósításának megkísérlése (pontosabban: megkísértése) jobbik esetben velejéig hamis, álszerényen öntömjénező jelentőséggel ruházza fel önmaga (&/v mások) előtt az illetőt; rosszabbik esetben meg az út vége maga a pokol, akár csak az illetőnek, akár még sokmillió másik embernek, bármilyen jó- és világmegváltó szándékokkal kezdődjön is a dolog. Aki egy világot (és benne minden embert) akar átfogni és végül megváltani, az jelentéktelen ponttá zsugorodik, egy kupac hamuvá a pokolban. Te is jól tudod, h ez csak ellenkezőleg: mindig "befelé", mindig "kicsinyülve", sorra levetve a dimenziókat, nézőpontokat, érdekeket, személyiséghéjakat, végül "mindent feladva" (ám ezeket a kifejezéseket jól értve) érhető el, nem pedig kifelé irányuló szándékokkal és erőkkel.

(Persze kutyafülét érhető el; nincs "legbelül" dolgod már "másokkal", de legvégül már "magaddal" se; nem is elmondható, mivel "van dolgod" - és "kinek" is van dolga - akkor és ott már.)

((Most naonnaon dogmatikus és egyértelmű és kételymentes voltam; őszintén szólva elég szokatlannak tűnik nekem ez a szerep :)))

2009. május 29. 18:27

***

Nos, igazad van abban, hogy az érdekeim belül vannak, így megtehetem, hogy amit meg tudok változtatni: magamat, megváltoztatom, saját elveim szerint működővé, és az én kis világomban boldog leszek. Mondjuk megtehetném, hogy kukázom (mellesleg ez itt Dániában egyáltalán nem azt jelenti, mint mondjuk otthon...itt annyi, és olyan kaját dobnak ki, hogy az afrikaiak szörnyet halnának örömükben, ha ilyenek közelébe kerülnének), a ruháimat magam varrom maradék anyagokból, nem utazom repülőgéppel, csakis vonattal, azt is lehetőleg valamiféleképpen pénz felhasználása nélkül, satöbbi, satöbbi, a saját elveim szerint élek - boldogan, de a társadalmon kívül állóként. Vagy el is fogadhatom a játékszabályokat, amiket mások találtak ki, és azok szerint játszom a társadalmon belül, amíg kell, de valójában mindig csak saját magam bábja leszek, saját magam rendezője, megfigyelője. Ez különben nem is tűnik rossz ötletnek...

...egyszer volt egy ember, akinek született egy fia, és a gyerek annyi szeretetet ébresztett benne, hogy képtelen volt dolgozni, mert túl boldog lett, és rájött, hogy semmi értelme az egésznek, mármint dolgozni pénzért, és A Társadalom "hasznos" tagjának lenni: fogyasztani, reggel felkelni azért, hogy munkába menjen, röviden "beállni a sorba", - történetesen dán volt - és erre a dán állam skizofrénnek nyilvánította, kiállították a papírjait, és most annyi pénzt kap havonta támogatásként a dán államtól, hogy vígan éli életét felváltva Indiában és Dániában, utóbbi országban egy, előbbiben két házat birtokol. Találkoztam is ezzel az emberrel, és egyáltalán nem tűnt sem skizofrénnek, sem semmilyen más betegséggel küzdőnek. Hippinek tűnt. Egy fiatalos, ősz hajú hippinek.

...persze onnan legbelülről nézve a világ sem jó vagy rossz. Minden van, és minden ami van, kell, hogy legyen, és a lehető legjobban van - és ami a legfontosabb válaszom a válaszodra, hogy nekem nincs érdekem a külső világban. (És nem hiszem, hogy Icke-nak vagy Marrsnak van. Nem hiszem, hogy azért "kreálnak világot átfogó Eszméket", mert ezzel van bármiféle külsődleges céljuk, hacsak az nem, hogy az embereknek tovább adják a sajátmaguk számára üdvözítő igazságukat, abban a reményben, hogy ettől mások is tudatosabbak lesznek, és javul az életminőségük, meg mert írói-filozófusi vénájuk van, és ugyanolyan nyughatatlan igazság - vagy magyarázatkeresők, mint én.* Ellenben hiszem, hogy te is, én is annak látjuk az írásaikat, aminek akarjuk, vagy ahogyan programozva vagyunk, vagy ahogyan belőlünk adódik.) Én boldog vagyok és boldog és elégedett tudok lenni így is. Magamban. Nem arról van szó, hogy nekem érdekem van a külső világban, csupán szeretném tudni, hogyan működik, mi miért van.

*: Bár lehet, hogy túlságosan magamból indultam ki. ...én csak úgy leírom mindezeket, a gondolataimat, az élményeimet, tapasztalataimat és az érzéseimet, ösztönösen, és mert jól esik kiírni magamból. Meg mert távol vagyok az ismerőseimtől, és ez egy felület hogy kommunikáljak velük, még ha nagyon kevesen írnak is vissza, de legalább tudatom velük, mi van velem. Egyszerűen csak leírom, ami foglalkoztat. A tapasztalaton alapuló tudásomat, és az élményeimet vegyesen. A gondjaimat, a kételyeimet, az örömeimet. Mert ez egy lélekbúvár blog. És tényleg nem hiszem, hogy Icke vagy Marrs másképp működne. Nekik talán több küldetéstudatuk van, és talán komolyabban veszik magukat, mint én...

Igazad van, tudok szabad lenni. Eldobhatnám mindenemet, és elmehetnék egy szigetre, ahol nem kell a fűtésre gondolni, mert egész évben meleg van, növényeket termesztenék, azokat, amik ott amúgy is természetesen teremnek, ebből meglenne a betevőm, és naphosszat meditálnék, élvezném a tengert és a napsütést, és olyan szigetre mennék, aminek van tiszta, édes vizű forrása. Sőt, mindezek nélkül, itt és most tudok szabad lenni, mint ahogy az is vagyok.

Még mindig nem tudom, van-e oka annak, ami ezen a bolygón történik - az életenek és a tudatosságnak azon formájának, ami mi is vagyunk - és ha van, általunk tudható-e.
De a világ szerkezete más, mint amilyennek mindeddig hittük, ennél fogva az értékrendünknek is változnia kéne, idomulnunk kellene az új tudásunkhoz. És persze, a világ szerkezetére vonatkozóan már számos ötlet, elmélet keletkezett, számos kutatás során, amik aztán a technika és az emberi tudatosság fejlődésével elavulttá lettek, újabbak vették át a helyüket, és lehet, hogy a mostani új tudásunk sem a végleges igazság, lehet, hogy az nem is lesz soha. De ahogyan a középkorból átléptünk egy másik, új korba, a világról alkotott paradigmáink összedőltek, végre nem hittünk többé az egyház hazugságainak - legalábbis egy részüket illetően, ráeszméltünk, hogy nem a Nap forog a Föld körül, hanem fordítva; ez és sok minden más megváltoztatta a szemléletünket, a gondolkodásmódunkat, a hiteinket, az egész életünket - MOST egy ugyanilyen váltás előtt kell hogy álljunk. Én csupán erről beszélek. És ebben nincsen semmi misztikus, sem pedig érdek. A tudomány kutatásai, kísérletei azok, amin a szavaim alapulnak, és az az elgondolás, hogy: ha a világ szerkezete másmilyen a kutatások szerint, mint amilyennek eddig hittük, akkor ezzel kell tovább élnünk. Ezzel, és nem a régi hitekkel, rendszerrel és életmóddal. Jómagam idomulok is hozzá, le is írom, meg is élem, és azt hiszem, mindez ahhoz kell, hogy végre identitást találjak magamnak...hogy valahogy megtaláljam a helyem - kívül is. Hogy a világ mindeközben mit csinál, csak annyiban érdekel, hogy hogyan működik, és hogy hol vagyok benne én.

Hogy meg akarnám váltani a világot? Azért ehhez tényleg őrültnek kellene lennem, hogy higgyek ilyesmiben, vagy akár csak megforduljon a fejemben. Nem akarom megváltani. Saját magam megváltása ennél sokkal fontosabb feladat. És ha önmagammal, természetemmel esetleg hatással lehetek a körülöttem élő emberekre, vagy valamiféle változásra inspirálhatom őket, hát örvendek a szerencsének.

Nem akarom megváltani. Élvezni akarom. Játszani akarok. Boldog akarok lenni, szeretni akarok, és adni. Élvezni akarom minden egyes porcikáját, ami adatik - de nem úgy, ahogy eddig tettük. Nem úgy, hogy azt mások, vagy a bolygó rovására tegyem. Játszani, és élvezni azt az életjátékot, amit én teremtek. Az egyetlen dolog, ami az utamba áll, az én magam vagyok... Mert bár eddig is igen szép, kalandos és élvezetes az életem, boldog is vagyok benne, elégedett az eddigi "teremtésemmel", élvezem, és játszom, de a fejemben van tovább, csak valahogy nem sikerül kivitelezni még. Nade ez a gondolat meg már más vizekre evez...

Igen, dogmatikus voltál, és kétely nélküli - bezzeg én... :)

Köszönöm, hogy olvasol, és írsz!!

cs*t

Ui: Miket is beszélek itt, miről, és főleg minek? Amikor nem is vagyok része ennek a társadalomnak. Csak alig. Itt élek Dániában egy eldugott kis faluban, nincs pénzem, nincs házam, nincs családom, nincs jogsim, nincs autóm, nincs munkám - de van fedél a fejem felett, van mit csinálnom, van kivel, miről kommunikálnom, ha más nem, hát meditálok, túlélek, jól érzem magam, és van, akit szerethetek! Nincsenek specifikus barátaim, de akivel valaha is baráti kapcsolatban voltam, vagy vagyok, nagyon szeretem, é smindig szeretettel gondolok rá. ...oké, van egy jó laptopom - ez a kommunikáció korában egyelőre még szükséges, és jó. De ennyi. Élem a magam kis életét, a magam kis elvei szerint, nem sok vizet zavarva. Szóval igazán nincs érdekem odakint. Csakis idebent. Ámde, a kint is szükséges, van neki oka, célja, és különbenis: ami belül van, az kívül is tükröződik...

***

Atheosz új megjegyzést írt a(z) "Day 137-139. - Levél-napló" című bejegyzésedhez:

(Most találtam csak meg a válaszod fentebb :), ezért 1 kis késéssel válaszolok)

A "kint" télleg szükséges, de olyan értelemben "szükséges", h adottság. "Van", de hogy HOGYAN van, mi az oka, célja, struktúrája, az alighanem éppen az, ami belőlünk kivetül, azaz ami tükröződik. Része az összjátéknak, de hogy MI az, ami része az összjátéknak, akár "kint", akár "bent", az rejtély, sőt, talán a legfőbb rejtély (vagy talán: egy hibás, félrevezető kérdés, ami rejtélyt sejtet maga mögött). Olyan összjáték ez, aminek a résztvevői külön-külön semmik, és alighanem csak az egymásra vonatkozásuk teremti meg "létezésüket". Bonyolítja a történetet, h a jelek (azaz minden látszat) szerint nem csak egyetlen, "én"-nek nevezett, átfogó okra, célra és rendre vágyó, ugyanakkor (belső) okot, célt és rendet kivetítő erőközpont áll szemben a "világ"-gal, hanem naon sok. De itt most már télleg átváltok mesébe, aminek a címe: ALIGHANEM... :)

A valódi bonyodalmak kezdete (fellengzősen: a "Teremtés") alighanem az volt, amikor megtörtént (és amíg emberek fognak születni, újra és újra meg is fog történni) az öntudatra ("én-tudatra") ébredés; ez a pont alighanem egyszerre volt a "világ", az "ember" és az "idő" létrejötte. A "Játék" is csak azóta tart; a két játszótárs alighanem egyszerre született meg tehát, hogy az egyik fél (v mindkettő?) rögvest tovább is oszoljon sokmillió szilánkocskára.

Alighanem eme történések óta keresik a szilánkok önmagukat, mániákusan tükröket kutatva mindenütt: a világban, a világ felett, önmagukban, önmaguk mélyeiben; sőt, magában az emberiségben, a nemzetekben, a vallásokban, és ahol csak az emberi találékonyságtól kitelik. Ez a keresés alighanem maga a Játék; egyesek időről-időre rá vélnek bukkanni a Szent Tükörre, vagy a megleléséhez vezető utakra és módozatokra; ezek legsikeresebb variációi alighanem azok, ahol minden szilánkocskát egyetlen Tükörré igyekeznek összeolvasztani: az Egyetlen Igazság Tükrévé (rafináltabb változatokban: az Egyetlen Igazságot Megteremtő Tükörré), h meglássák benne, kik is ők. Ez még egyetlen szilánkocskának sem sikerült, talán mert mindegyik túl kicsi és vaksi.

És ez a képmáskergető fogócska a fenti két (mondjuk tán úgy: merőleges) Semmi egymásravonatkozása által teremtett tükörszilánkrengetegben csak folyik tovább, akárcsak az ég tükröződése a folyam felszínén, és alighanem folyni is fog az idők, az ember(ek) és a világ(ok) végezetéig; de hát játszani jó végül is :)

***

Ó, igen, ezek már a legnagyobb kérdések és válasz-kísérletek.
Én nem vállalkozom ilyesmik kimondására... Még az "alighanem"-re sem. Persze megvan a véleményem, de az egyetlen dolog, amit mondhatok, az az, hogy azt nem lehet tudni, hogy van-e objektív igazság. Mert még akkor is, ha megtapasztalok bizonyos dolgokat, aminek igenis vannak bizonyos következményei az életemre, gondolkodásomra nézve - mert nem tudok úgy csinálni, mintha nem tapasztaltam volna azt, amit - mégis, sosem tudhatom, a látásom, mennyire torz. Mennyire szűröm magamon keresztül azt, ami van, illetve, hogy mennyire vagyok szubjektív. Persze, ez, főleg Neked, egyértelmű, hogy sose kerülhetünk magunk fölé, a szubjektum, mivel szubjektum, nem tud önmagán kívül kerülni. A tudat a tudaton kívül. (Bár azért, ha az ember meditál, akkor van ilyen érzése, hogy igenis lehetséges, merthogy a meditáció pont erre van kitalálva, és akkor elvileg már nem individuum az ember, és igenis van "mindentudása", ami nem fogalmazható meg tudásként, mert kívül van időn és téren... Nah, ebbe jól belegabalyodtam. Amit igazán mondani akartam, az az, hogy amit én magam megtapasztalok, azt sem feltétlenül hiszem el, mert a fókuszpont olyan könnyedén változik, változtatható. És az, hogy mit "látsz", annyira tőled függ...

Ezen kívül csupán annyi megjegyzésem van a fentiekhez, hogy milyen érdekes, még sosem gondoltam rá, hogy az Sz. T. rövidítés, ami a nevem rövidítése, és ami Sz. T. Úr nevének rövidítése is, az pontosan a Szent Tükör nevének rövidítése. Ha akarnám, még jelenthetne is ez a tény számomra valamit...

És amivel nagyon egyetértek, és nagyon örülök, hogy a Te tolladból érkezik, hogy "játszani jó végül is".

Hát ez az. Végül is...

Tulajdonképpen, végül is igen. Miért ne. De ki is szállhatnék... végül is. Állítólag. Alighanem.

Fene tudja.

Mostanság kezdem azt gondolni, nem is érdemes ezen gondolkodni.

Azt hallottam, A Szeretethez, vagy Végtelen Tudatossághoz, Az Izéhez több féle képpen el lehet jutni. Az egyik az igazság ösvénye. (Valószínűleg, amikor keresünk, és vitatkozunk, és beszélgetünk, és írunk egymásnak, akkor ezen az ösvényen vagyunk.) Ez az, amikor a tudat természete szerint vágyik eggyé válni az igazsággal, a tudással, és amikor ez megtörténik, akkor egység keletkezik. Csak úgy, mint a szeretet/szolgálat gyakorlatakor. Ami a másik ösvény. Amit szeretsz, azzal eggyé akarsz válni, össze akarsz olvadni vele. Például, szeretem az epret, ez azt jelenti, egyesülni akarok vele, asszimilálni akarom magamba. És amikor ez megtörténik, akkor egység keletkezik. Egy leszek az eperrel. Ez fizikai, testi szinten nagyon egyszerű. Lelkileg már eggyel nehezebb... de ez most nem tartozik ide.

Szóval mostanság kezdem azt gondolni, ez a másik út, a szereteté egyszerűbb. Ebben csak hagynod kell a dolgokat megtörténni, és a bölcsesség majd adódik. Csak hagynod kell magadat is: lenni. Szimplán. Nem gondolkodni, nem vágyni, nem akarni, nem keresni.
És ez ugyanaz, mint a szabadság. És a szabadság ugyanaz, mint A Szeretet. És mindez: itt-és-most. Mert más nincs is. A múlt már elmúlt, nem létezik. A jövő még nincs, és nem létezik. (És ha várod is, amikor odaérsz, mosttá válik.) Tehát csak a Most van. És ha teljesen szabad és "jelen levő" akarok lenni, akkor az itt-és-most az, amivel rendelkezem.

És itt-és-most épp írok neked - magamnak, és ez jó. És hálás vagyok azért, hogy van fedél a fejem felett, hogy van egy notebookom, hogy van internetem, hogy vagy Te, hogy vagyok én, hogy lehetőségem van egyre bölcsebbenek lenni, egyre jobban ismerni magam, és egyre inkább fejlődni a legnagyobb jó érdekében.

Köszönöm, hogy írtál!

Ölellek!

*t

***

Atheosz új megjegyzést írt a(z) "Day 137-139. - Levél-napló" című bejegyzésedhez:

(A monogramokat talán most hanyagolnám :), túl hosszú elkalandozásra inspirálnának; télleg, milyen érdekes, bár véletlen az SZT :) )

Hát ez sajna egy kissé tudálékoskodó válasz lesz :S, de legalább nem én v a saját mesém lesz a főszereplője.

HINDU MESE

(de ez most nem az én mesém, hanem Indiáé :) )

Télleg döntő a fenti két út; hinduul "bhakti"-nak és "jhnáná"-nak (magyarul :) "dzsnyáná"-nak) nevezhetnénk őket: "odaadás" v "Szív", illetve "tudás" v "Ész" (persze nem a nyugati "Ész"!); nyilván az általad említett hallomás is indiai eredetű; és bizony soxor elég heves (de csak szellemi) küzdelmet folytattak és folytatnak egymással, Indián belül, de Nyugatra exportálódva is. Persze a legnagyobb indiaiaknál vhogy mégiscsak harmóniára jutnak egymással végül, ahogy a jógában is.

És most én se tudom megállni, h ne említsek két, meggyőződésem és tapasztalatom szerint nehezen felülmúlhatóan tiszta forrást: a fenti, nem túl szabatos értelemben vett "bhakti" (tehát nem a szűkebb irányzat, mint amihez a Krishna-hit is tartozik) talán legfontosabb újkori alakja a XIX. századi Ramakrishna volt, a jhnánáé meg a már XX. századi Ramana Maharshi.

És hát bizony egyik út se olyan túl egyszerű, tanításaikból (pontosabban, főleg Ramakrishnánál: követőinek az ő életéről és tanításairól szóló írásaiból) ítélve. A "Szív", az "önátadás" útja (legalábbis, ahogy Ramakrishna átélte) rettentő távol áll attól, sokkal "magasabban" (tehát "mélyebben" is) van annál, mint amit bármelyikünk "önátadásnak" (hát még attól, amit "önfeladás"-nak v "szabadság"-nak) nevez v tapasztal; irtózatos sodrású, és végül is teljes ön- és énfeladást követel; a "Tudásé" meg többnyire irtózatos szellemi és tapasztalati küzdelmet jelent önmagunkban (?), önmagunkkal (?) (mondjuk Ramanánál éppenhogy nem így volt :) ), és végső soron szintén a "Tudó", az "Én" felszámolódásához vezet. Kinek ez, kinek az felel meg jobban. És hát egyrészt sikerélményre is jócskán szüksége van bármelyik utasnak, bármelyik útra is vállalkozik a kettő közül, h fenntartsa a motivációját és az elszántságát, másrészt viszont saját kicsinységére is folytonos emlékeztetést igényel, nehogy önhittségében letévedjen az útról. Ez a két szükség pedig eléggé ellentmondani látszik egymásnak, nem beszélve a két út közti, aligha elkerülhető választásról.

No de
"Véget ért a Mára mára, /
zárul Buddha Mára-tára" - ha ugyan elég öreg vagy ama TV-s emlékhez, hogy rímeljen számodra is az eredetire :) Bár sztem megismételték.


***

Nos, kedves AtheoszKrisztiánom,

ez igazán kedélyes válasz lett. Örülök, hogy eme hallomásom összecseng a Te keleti tanulmányaiddal, illetve magával a keleti tanítással.

Akkor tényleg lehet benne valami.

És igen, ellentmondásosnak látszik, de csak látszik. Szerintem a sikerélmény - ha elég bölcs az ember, nem vonja maga után az egó pöffeszkedését. Bár az igaz, hogy elég bölcsnek kell lenni hozzá. De azt meg megtanulja az ember útközben - legalábbis nálam így volt/van,- hogy ha egóra veszi az ember, az súlyos büntetést von maga után. Ha elég tiszta már egy fokig az ember "Szíve", vagy "Elméje", akkor képtelenség, hogy érezze ezt a büntetést. A saját hibáid olyan szituációkat kreálnak, amelyek fájdalmat és szenvedést okoznak neked, és akkor rájössz, hogy az eddig megszerzett tudásodat nem ültetted át a gyakorlatba, és pont azért szenvedsz. És többnyire (sőt, elvileg mindig) a szenvedést az egó szüli. És akkor rájössz, hogy nem veheted egóra. A sikert sem. Semmit sem, ami adatik. Vagyis pontosan épp ezt kell szem előtt tartanod, hogy a sikered, a tudásod, az előbbrejutásod: adatott. Nem a te érdemed. Persze a tiéd is. De nem az egódé.

A minap hallottam egy hindu jógit a youtube-on, és pont ő mondta, bár más kontextusban, de szerintem idevág. A megvilágosodásról beszélt. Hogy nem akarhatod túlságosan, mert abban az állapotban nincs akarat. Csak megengedés van. Ha akarsz, akkor ragaszkodsz valamihez, azt pedig nem lehet, és a saját elméd képei, képzettársításai és a saját egód akarása fogja megakadályozni, hogy túljuss a "kapun". Ő ugyanis úgy írta le a megvilágosodást, ami meditáció során létrejövő állapot, egységélmény, mindentudás, és egyben Semmi, és annak az állapotnak van egy gravitációja, mint egy feketelyuknak, ami önmagába hullik bele szüntelenül, és ehhez képzelj hozzá egy homokóra alakot, a teteje a feketelyuk, ami hullik bele önmagába, és az alja még a fehér tölcsér/piramis/izé, és ahol a homokóra-forma a legszűkebb, ott van az a bizonyos kapu. Namármost ha akarsz, akkor a gravitációd nem tud áthúzni a kapun, mert az akarás ragaszkodás, és megakadályozza, hogy elengedd magad. És most jön a fontos rész: de nem-akarni sem lehet, nem-dolgozni az ügyért, mert akkor meg lusta vagy, és a lustaságban nincs egyensúly. Így a lustaságod is akadályoz.

Na valami ilyesmi lehet ebben a fenti siker-dologban is. Hogy kell érte dolgoznod, de aztán el kell engedned, ki kell lazulnod, hálásnak kell lenned érte.

Nah, de ezeket is csak hallottam, bár az igaz, hogy erről az akarás-megengedés dologról már van némi tapasztalatom a meditatív állapotokból. Ha nagyon akarom, nem tudom elereszteni a gondolataimat, és az elmém csak fecseg és fecseg, és minél inkább akarom, annál inkább észrevesezm, hogy arra gondolok, hogy akarom. Aztán meg másra... Szóval a szándéknak meg kell lenni, aztán meg kell engedni az elcsendesedést.

Asszem, az imákkal is ugyanígy működik... Meg a teremtéssel, mint olyannal. A versírással például. Legalábbis nekem így volt. Volt, hogy nagyon akartam, és nem ment, akkor eltettem, és később minden átmenet nélkül egyből leírtam...

Nah, ez már csak fecsegés.

Nagyon hálás vagyok, hogy írsz!!!

Ölellek!

cs*t