Augusztus 8.
10 nap múlva megyek haza.
Képek arról, hogy mi történt ma éjjel.
Ez tulajdonképpen fantasztikus egy élet...
Én is festettem csak ez még nem látszik, majd talán később kapok a másik fényképezőgép képeiből. Egész éjszaka toltuk...
És közben Mobyt hallgattunk. Meg minden mást is. Közben kihajnalodott. Most pedig reggel 7:20 van. Kezdek igazán álmos lenni.
De még küzdnek a farkasaim.
A fájdalom-farkas a szeretet-farkassal.
És igyekszem arra koncentrálni, hogy mennyire-mennyire szerethető vagyok. Annyira, hogy egyszerűen lehetetlen engem nem szeretni. Magamnak is.
Ma volt egy agymenésem.
Talán őrültségnek hangzik, de ez tőlem nem szokatlan.
Valahonnan messziről, kívülről láttam magam, a nagyobb összefüggésben, és elöntött a szeretet: - You gave yourself to this world. And so did every human being do. That's why all of us are just so very special and beautiful. (Ilyenkor sokszor angolul gondolkodom... Úgy látszik, számomra ez a 'világosabb' nyelv...)
És még azt is tanultam ma, hogy tényleg nagyon fontos akaratlagosan megválasztani a fókuszunkat. Nagyon fontos tudni, hogy mindig ott van bennünk a két farkas. Avagy önmagunk sötét és fényes oldala. És csakis rajtunk múlik, hogy melyiket etetjük: hogy melyikre összpontosítunk. Nyilván, ha a fényesebbikre, jobbikra koncentrálunk, ha azt etetjük, az lesz erős és az fog győzni.
Akarom.
Ámen.
Viszlát.
Szeretlek.
Igazán, igazán szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése