Egyfelől semmi sem számít igazán, ami kívül van. (Mert, ami igazán számít, az a szemnek láthatatlan...) Mert a munka, amit a belső fejlődésem érdekében végzek, hogy javuljon az életminőségem, hogy ne szenvedjek, és hogy tudjak élni, hogy az életem haladjon előrefelé, hogy például ne olyan kapcsolatokba folyjak bele, mint „azelőtt”, hanem sokkal jobb minőségűekbe, jobb emberekkel, szóval az a munka amit ennek érdekében végzek, láthatatlan, nem fizetnek érte, nem látványos, mégis, minden feladatomnál előbbre való, és fontosabb. Lehet, hogy ebben az életemben ez így is lesz mindvégig: hogy a belső, szellemi/lelki/tudati feljődésem fontosabb lesz mindig mindennél.
Na most csak egy dolog zavar: hogy nincs pénzem egy olyan világban, ami a pénzre épül. Hogy egy pénzügyi Lúzer vagyok egy nagy L betűvel a homlokomon, egy olyan világban, ahol a pénz beszél. A pénz irányít. A pénz az az átváltási közeg, amin az ember olyan dolgokat tud „venni” magának, amitől neki jó lesz – például fedelet a feje fölé, ételt a testének, meleget, ruhát...
De lehet, hogy a pénzt tényleg lehetne csupán egy energia-fajtánakl vagy –formának tekinteni, és szimplán meg lehet tanulni a keringetését, akár a Csi-ét, a Csi-kungban. Hát nekem meg pénz-kung-ot kéne tanulnom.
Akkor is, ha netán az lenne a sorsom, hogy a belső értékekkel foglalkozzak egész életemben, zavar, hogy alig tudok ebben a világan érvényesülni. A pénz világában mármint.
De rendben, ezt elfogadtam. Menjünk tovább. Miért zavar?
Nos, csak azért, mert így rohadtul nem érzem biztonságban magam. Egyenesen telejsen veszélyben érzem magam. Zavar a bizonytalanság.
Pedig a világban nincs is más, mint bizonytalanság. A kvantumvilág nem más, mint lehetőségek végtelenje. A lehetőségek végtelenje, mint olyan, az nem egy biztos, stabil dolog. Minden, mindig változásban van. Örök változásban és örök körforgásban, és ha ezzel kibékülünk, akkor szabadok vagyunk.
Azt mondják az okosok, hogy előbb az érzés, utána a manifesztálódás. Vagyis
ahhoz, hogy minden jobb legyen kívül, előbb belül kell változtatni. Tehát előbb biztonságban kell éreznem magam, az Univerzum ölelő, szerető karjaiba vetnem magam, és aztán minden jó lesz.
Hát ez sántít valahol.....
Pedig itt ez a film a morfogenetikus mezőről... ami szerint tényleg: amint bent, úgy kint. Ami szerint az információ-áramlás emiatt a mező miatt még annál is gyorsabb valami számunkra ismeretlen módon, mint amit eddig valaha is képzelhettünk...
De valahogy mégis ...nehéz.
Nehéz hinni, ha semmi sem úgy megy, ahogy az ember szeretné. Legalábbis azok a dolgok, amik feltételezik az ember életben maradását a társadalomban ( - pénz, megélhetés, olyan munka, ami lelkileg, szellemileg és testileg nem kisemmiz, hanem feltölt...) Nem a státuszról beszélek. Csak egy helyről, amelyikben "otthon lehetek"... és ami nem pincérnőség, mosogatás, takarítás, bolti eladó, irodai munka. És nem óránként ötszáz forintért...
Hogyan csinálják azok, akiknek sikerült?
Azt hiszem, ezt is tanulmányoznom kéne a közeljövőben.
Mindjárt befejezem az egyetemet...
Köszönöm, hogy megoszthattam. Ezentúl igyekszem majd pozitívabbakat írni...
Viszlát.
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése