három lovagkereszt
I.
úgy érintenélek!
szemmel, szívvel, szájjal.
olyan gyönyörű vagy.
lényedet csodálni
ülnék le veled,
és az jutna eszembe,
hogy mi lenne,
ha beleülnénk egy teherautónyi
narancs közepébe,
csak a színek és a fények végett.
Vagy kókuszgolyókkal gurigáznék,
és a szádra gondolnék közben,
de nem mernék felnézni,
míg te játszó kezeimet figyelnéd
és a félmosolyt az arcomon.
És aztán, amikor kettesben maradnánk,
megkérnélek, hogy
építs nekem bajuszt vörös kaviárból,
és a köldököm köré egy pipacsot.
Te meg szemüveget kapnál belőle.
És hajnalban meztelenül ücsörögnénk
nálad, gátlások nélkül,
egy kiállítás albumát nézegetnénk,
nevetnénk, komoly és komolytalan dolgokon,
és a friss pirkadatban kávét szürcsölnénk,
és egy szál kötényben sütnék neked tükörtojást.
II.
De az is lehet, hogy
nem lenne olyan jó.
Mert azt akarnám, hogy szeress még,
de ezt nem lehet akarni.
Csak élni lehet,
mint a madár,
szabadon, önmagáért,
az élésért,
s akkor -
akkor tudnál-e nem szeretni?
...és annyi kérdés van.
Mit miért mondál?
Miért nem kérdeztem vissza?
Miért veszítettem el önmagam közben?
Valami nagyon jó volt veled.
Én voltam.
Újra
akarom.
De gátlásossá tesz
a megfelelni-akarásom.
...minden alkalommal
egy kis idő után
azt az állapotot kívánom visszakapni,
amikor még nem akartam semmit.
Amikor még nem tudtam
róla
semmit.
Mikor még nem
kapcsolódott össze
a te meg az én
gordiuszi csomóként bennem,
vagy mint a vonatok csatlakozói:
kallantyú a kallantyúba,
hogy százhatvannál se szakadjon szét.
Újra akarom,
hogy én legyek az
veled.
Újra akarom a távolságot,
amitől közelebb mehetünk egymáshoz,
ami miatt megszelídíthetsz.
(Pedig
például ma is randiztam.
Mással.
Ott voltál.
Tényleg.
Te megmondtad.
De miért, kérdem én.
Mit akarsz
velem?)
III.
Ha fel lehetne találni
a csók alapú nyalókát,
neked adnám a kopirájtot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése