Mert vezet.
Mert ha rájövünk, hogy kényelmetlen az, ami van, akkor már sokkal jobban tudjuk, mi az, amit akarunk.
Ma olyan erős kontrasztot vettem észre, hogy bőgtem egy sort, olyan erős volt az ellentmodás aközött, ami van, és aközött, amire vágyom.
Pedig egyszerűnek tűnik, mégsem az.
Hiába, a leckék sosem maradnak abba.
Ezt most már bizton állíthatom, hogy amikor az ember azt hinné, hogy tudatossága csúcsán van: sosincs. Korántsem. Amikor azt hinnénk, most már mindent tudunk, amire szükségünk van ahhoz, hogy jól érezzük magunkat: sosincs így. Mindig van hova tovább. Amikor azt hinnénk, személyiségfejlődésünk a bölcsesség magaslatára érkezett: már vissza is hulltunk mélyünkbe.
És most jólesik vallani erről.
Szinte sosem vagyok az, aki valóban vagyok belül.
Jó pont, hogy legalább tudom, érzem, és szeretem azt, ami/aki belül vagyok.
Csak elhallgatom a reakcióimat. Eldugom az arany szívemet, elrejtem a kedvességemet, szeretetemet.
Miért? Félek a reakcióktól.
Még minidg a régi nóta, csak pepitában.
Félelmetes sztreccsing lesz, de meg kell csinálnom. Mert ha ugyanazt teszed, ugyanazt az eredményt kapod.
Ha tehát mást teszel, más eredményt kapsz.
I am a girl who doesn't speak.
I am silent,
and giving.
Silently loving. Silently wisening.
So far.
Bár nem is biztos, hogy kéne beszélni. Elég az a kevés, amit mondok, csak mondjam máshogy, úgy ahogyan valójában szeretném.
Ámen.
Köszönöm, hogy megoszthattam.
Viszlát.
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése