Csak egy szokásos reggel

Reggel.
Napos, szeles.
Lemászni a konyhába, konyhából a kertbe, kiülni, kávé-cigi. (Naponta egy, maximum kettő szigorúan.)
Már vagy három-négy hete napsütéses a London. Össz-vissz egyszer esett csak. Szerencsés.


És a kertben ücsörögve, a kávé-cigi fölött, nézni, ahogy vonulnak a kis fehér bárányfelhők... és megint: Dánia-honvágy.

És az elutasítottság, a "sajnálkozás a kiömlött tej felett", mert ez a bölcs nem tudja, a kárt hogyan üsse helyre... Mert ezt a kárt nem lehet helyre ütni.
Érthetőbben: ami volt, elmúlt, és sosem jön vissza. Pedig jó volt. A legjobb...

De én kúl vagyok. Abszolút a legjobb. Legalább.
Csak minek.

Na mindegy.

Megint túl sokat kezdek gondolkodni és így, írni is.

Köszönöm, hogy megoszthattam.
Viszlát.

Szeretlek.