Most populár

2011. április 30., szombat

Kúl

Kúl nap egy kúl baráttal.

Háromkor találkoztunk Camden Tube-nál A Családfakutatóval, aki jóbarátom Vraa Hojskoléból, és itt van AIESEC-elni, mert megnyert valami versenyt. (Az egy egyesület, felsőoktatásban tanuló hallgatóknak és azért hozták létre közvetlenül a második világháború után, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő - mégpedig úgy akarják ezt elérni, hogy az országok fiatal értelmiségijeit összehozzák, hogy imserjék meg egymás kultúráját és a háború helyett megértés, szeretet és barátság urlakodjon az országok között.)

Na lényeg, hogy háromtól este tízig be nem állt a lepénylesőnk. Annyira rég találkoztunk - két éve, de olyan, mintha csak pár hónapja lett volna... Megint megfejtettük a világot. Ezt még ott Vraaban is szoktuk.
Ücsörögtünk Camdenben a kanális partján a napsütésben, jöttek-mentek a gondola-szerű hajók, néha fűszag terjengett, néha megjelentek vicces emberek vicces ruhákban (egy egész embernagyságú Scooby-doo kutya is arra jött, meg egy neonnarancs tüllszoknyás fiú - a "miazistenvan veletek srácok" tipikus esete), aztán meg épp egy aggódó hajóskapitány orra (vagyis hajóorra) előtt egy nagyon ronda transzfesztita (full fekete cuccban, necc harisnyában, fekete kisestélyiben) beleugrott a kanálisba, majd nem tudott kimászni, mire a hajós még aggódóbb arcot vágott, aztán a sokadik próbálkozásnál a hátam mögött ülő Jay kinézetű fiú (mármint a Néma Bob-féle Jay) felugrott és partra segítette a teljes harci díszében csurom vizes tranit, aki teljes, és erős férfihangon körülbelül hatszor köszönte meg szépen a segítséget a vékonyka, hosszú szőke hajú, baseballsapkás srácnak.
De mi csak beszélgettünk.
Sokmindenről, órák teltek el, elzsibbadt a seggünk.
Aztán előkerült a kolbász.
Hatásszünet.
Paprikás kolbászka baguettel - ezt már egy háztetőn fogyasztottuk el, ahová elsétáltunk, Angel városrészben.
Onnan ismertem a háztetőt, hogy voltam ott egy fotózáson - gondoltam, egy turistának, aki először van Londonban, érdekes lehet Angel és egy londoni háztető.
És ettük ott a kolbászt a sötétben, a csöndben, a város zaja alig hallatszott föl, fújt a szél kicsit, lehűlt a levegő, megfejtettük a világot, és egyszercsak hirtelen ott termett egy tüzijáték a fejünk fölött - csak nekünk, csak ott, csak akkor.

Jó kis nap volt.
Odabringa, visszabringa, egy jóbarát, magyar kolbász, tüzijáték.

(Azért voltak árnyoldalak is, de arról most nem írok, olyan jó nap volt.)

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.
Szeretlek.

Nincsenek megjegyzések: