Kettő

Potosan ma lett volna két hónapja, hogy idejöttem Londonba, ha nem lenne már holnap, vagyis huszonnegyedike, de sajnos ma (huszonharmadikán), huszonnegyedikén hajnali 1:20-ig dolgoztam.

Szóval ma.
Vagyis mategnap. Új helyre költöztem: az első hely, amiért fizetek is.
Felkelés-összepakolás-rohanás buszra nagy pakkal-beköltözés-rohanás buszra-meló-busz-zuhany-szobatárs megismerése röpke 20 percben.
Annyira száraz a bőr a kezemen, hogy fáj. Az egésznapos vízben nyulkálás, meg a hideg, meg a fagyilé, meg ilyenek.
Fáradt vagyok.

És holnap busz-fotózás-bringa-meló-bringa.
És tegnap lakásnézés-meló-fotózás.
És kedden a szünnapomon, így két hét után - fotózás.
És a lakásnézésnek sincs vége, mert ez egy room share. Vagyis van egy kedves aranyos szobatársam.
Ja és egy brazil házba sikerült költözni. És ez hihetetlen, hogy ezek itt mind mennyire kedves és jóarc emberek. Mindenki. Éljen a Casa Londres!
És ez is milyen kalandos....Vagy hat szobát megnéztem - ezt nem néztem meg, és látatlanba belementem, hogy ideköltözzek... Háh, jól vezet a Hajóskapitányom...

Most már akkor télleg kellene találni egy szobát, ami csak az enyém, mert ez nem jó, hogy éjjel érek haza és felkeltem a szobatársat. Ő meg reggel hétkor kel... És utána pedig, vagy közben, vagy előtte, egy másik melót, ami jobban fizet, mert ennél sokkal jobban is lehet keresni Londonban - mondják az ismerősök. Most mindenhonnan ez jön, hogy keressek másikat. Főleg, mert a francia főnökömmel is kicsit összecsaptak a kisüléseink: pont egyszerre volt rossz napunk. Nem jól sült el. Pedig eddig minden jó volt - abszolút nem érintett az. hogy ő egy drama-queen. De az. Hát egy iszonyat hisztis, kontroll-freak picsa, francia jópasi létére. Pfháh. Szóval kimutatta a foga fehérjét így egy hónap után - csak azért, mert pont nekem is rossz napom volt, meg neki is. Nekem azért, mert elmentem szobát nézni, másfél órámba került odaérni, majd, mikor már a kapuban álltam a megbeszélt időpontban, közölték velem, hogy "ja, azt a szobát már kiadtuk". Mondom, akkor miért nem írtak egy sms-t legalább, hogy ne utazzak feleslegesen másfél órát. Nah, mindegy. EZ London. Aztán másnap ugyanez. Várok itt a Casa Londresre, és sehol senki. De ők legalább visszahívtak, és kárpótoltak a tegnapi eset miatt: nem kell kauciót fizetnem, nem kell előre fizetnem, és lehet, hogy találnak nekem egy másik helyet - remélem, egy egyszemélyes szobát...

Szóval az elmúlt pár napban iszonyúan fáradt, kialvatlan és stressezs voltam. Még ma is úgy keltem fel, hogy azt se tudom, hova jövök, milyen lesz... És borzalmasan magányos voltam megint, meg biztonságtalan.
De a brazilok jóarcok. Rendkívül. Eddig az összes brazil, akivel itt találkoztam, nagyon jó arc.
A franciák meg furák.
A magyarok magyarok.
A többiekkel még nem kerültem olyan mennyiségű, minőségű és idejű kapcsolatba, hogy mondhassak bármit is.


Amúgy a testem még mindig olyan jelzéseket ad, hogy nem igazán szereti Londont....úgy nézett ki, hogy helyreáll, de most mégse teljesen....
Lehet, hogy hallgatnom kéne rá.

De lehet, hogy a brazilok helyrehoznak... Most épp éjjel 3:44 van és flamencot hallgatunk a konyhában, miközben fokhagyma szag terjeng: főznek a srácok.
Vágódeszka, gomba, cukkini, fokhagyma - eddig.

Hullámvasút az élet, mindig mondom.

Köszönöm, hogy megoszthatom.

Viszlát.
Szeretlek.