Most populár

2011. április 28., csütörtök

downside

Tudjátok, milyen iszonyúan kemény ez??! Fogalmatok sincs róla... A leghalványabb se lehet.... Csak annak, aki megpróbálta már ezt... Ezt, itt: Londont, egyedül.

Amikor úgy érzed, egyedül vagy az egész világ "ellen", egyedül, mint a kisujjad; nincs, akire támaszkodhatnál, saját kezedben a sorsod - egyes-egyedül. Tiéd a világ, de a világ túl nagy, túl nehéz.
Saját kezedben a sorsod, teljesen - ez elképesztő, iszonyatos szabadság - és ezért: iszonyatos teher.

Mit fizetsz érte?
Mindent.
Mindenedet elveszted, mindenedet eladod, odaadod érte - és fogalmad sincs, hogy megéri-e. Fogalmad sincs, hogy a végén nyersz-e. Lövésed nincs, hol fogsz kikötni.
Megváltozol. Örökre. Sose leszel már az, aki voltál. Megleled-e újra a békét? ...sose lesz már semmi sem olyan, mint amilyen volt: tudatlan és békés, vágyakozó és álmodozó. Keményen fizetsz az álmokért...a szabadságért...azért, hogy a sorsod a kezedbe vedd...

Kicsi vagy, egy porszem, még annál is kissebb, egy hangyafing. Senki nem tudja a neved, nem tudják, hogy létezel, és senkinek nem hiányoznál nagyon, ha holnap agyonlőnének Brixtonban.

A jövő kifürkészhetetlen. De persze, kockázat nélkül nincs siker.

____________________

Tudjátok, mennyire iszonyúan nehéz ez?
Fogalmatok sincsen. Elképzelni sem tudjátok.

Amikor ennél, de egyszerűen nem engedheted meg magadnak a jó kaját, csak a pitát, meg az olcsó mélyhűtöttet, azt is csak ünnepnapokon.
Amikor öt órát elvesztegetsz az életedből a nagy büdös semmire, mert egy izé, ami ügynökségnek álcázza magát, hazudik, behív castingra, majd kideül, hogy kamu az egész, de mire kiderül, addigra már másfél órát vártál. Nem beszélve a pénzről, amit az utazásra költöttél - mert ugye csiniben kell lenni, és frissnek és üdének.
És akkor kulloghatsz haza éhesen, sikertelül és egyedül. És nincs, akit felhívhatnál, mert a fele nem ér rá, a másik fele meg el van utazva az ünnepekre, amit te munkával töltesz.

__________________

És azt mondják nekem: szuperkemény vagy, bátor, erős, nagyszerű. De minek, kérdem én. Megéri?
Nem tudom, megéri-e. Ez a legnagyobb baj.

Ma ott az üres várakozásban, éhesen, arra gondoltam, az az idő, amit Dániában töltöttem, az volt a legjobb... Boldogabb voltam ott, mint előtte, vagy azóta... A sok fájdalom ellenére is...

Olyan, mintha kétfelé húzna az egy szívem... Húz az álmaim felé...hogy mit akarok....de nem itt akarom és nem így.... és az álmaim csak jobbhíján maradtak nekem... és sose akartam egyedül ide jönni....sose akartam egyedül lenni itt...


Köszönöm, hogy megoszthatom.

Viszlát.
Szeretlek.

Nincsenek megjegyzések: