London

Egyébként egy hetet töltöttem Londonban - het napja jöttem haza Magyarországra.

A hét napból egyetlen egy volt, amikor nem felejtettem a szállásomon a fényképezőgépem, így csak egy napról vannak képeim.

Amúgy teljesen belefeledkeztem abba, hogy élvezzem Londont és a barátaimat, akikkel itt találkoztam.

Viccelődtem ezzel mielőtt idejöttem, hogy lehet, hogy egy hét alatt megfordul az életem.

Hát azt hiszem, tényleg megfordul, csak nem pont úgy, ahogy vártam, reméltem, álmodtam...

London remek hely. Nagyon jó város. Túl nagy és túl zsúfolt, rohanó és elfogalalt, de a helyeknek olyan hihetetlen jó hangulatuk van, hogy az csuda! Nem mellesleg, ahogy Dániában is, itt is minden működik. Ezt nagyon hiányolom, bármikor megyek Magyarországra.

Jó itt lenni. Van minden. Főleg bejövő inger. Világváros. Olyan, mint New York csak kicsiben. Tényleg sokszor ez volt az érzésem egy egy utcasarok láttán. New Yorkot talán Londonról másolták, csak túl nagyra nőtt.

Ami negatív lehet még, mint minden nagy világváros esetében: a kultúrák sokféleségének öntőtégelye, amibe a legvadabb, és legbetegebb dolgok is beleférnek. Tényleg, konkrétan beteg, ízléstelen dolgok is szembejönnek nap mint nap. El lehet fáradni benne.

Egyébként a londoni emberekkel kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy kedvesek.

Kicsit olyan, mintha mindenki turista vagy bevándorló lenne itt. Alig akad igazi angol...

Mindent egybevetve nagyon jól éreztem magam. Oscar barátom igazán remek házigazda. Nagyon figyelmes és kedves. Úgy bánt velem, ahogyan - azt hiszem - minden ember szeretné, hogy bánjanak vele. Mint vendégét, tenyerén hordozott, bemutatott a barátainak - és főleg, sokat segített azzal, hogy sokszor meghallgatott, és olyan módon kommunikált velem, amire bizony nem sok ember képes ma még - szinte csak a pszichológusok... Ő is megtanulta már a szeretet viselkedésformáit. Én meg sokat tanultam tőle. Lévén hogy felcspott coach-nak. Olyan, mint egy pszichiáter, csak jobb. Magyarul életvezetési tanácsadónak hívják ezt.

Már két coach barátom is van így. Szóval kócsingolva vagyok rendesen. És jó. Sokat segít. Segít átprogramozni az agyam, és így javítani az életminőségem.

Otthon érzem magam itt. Mindent értek. Teljesen otthonos, megszokott, hogy angolul beszélnek körülöttem az emberek.

Fontolgatom, hogy ide jövök élni egy (pár) évet...egyszer...főleg, ha egy bizonyos valaki is jönne velem... az elég jó volna... sorsszerűnek érezném magam, azt hiszem.

...a képeken, amik nem lettek élesek fény-hiány és kisteljestményű fotómasina miatt, a barátaim zenélnek. Szép színük van legalább. Oscar, Davide, Mark, és a többiek, a kiket nem ismerek, de nagyon kedvesek ők is. Metro Paradiso.

Viszlát.

Szeretlek.