London Luton repülőtéren rekedtem.
Egy vonat miatt, ami 15 percet késett, és egy repülőtársaság miatt, ami nincs tekintettel az ilyesmikre és 30 perccel a gép indulása előtt lezárja a csek-int.
Szóval odaérek a reptérre reggel 7:40 előtt pár perccel, azok után, hogy a lehetséges legeslegelős metróval elindultam hajnali 5:30-kor, és Oscar barátomat is fel kellett verni 5-kor, mert ki akart vinni a metróhoz legalább. A hajnali rohanás után erre a büdös vonat késik, és ott ülök benne és nem tudok mit csinálni.
Aztán ideérek a reptérre és nem engednek beszállni.
Ehelyett a legokosabbmegoldásnak az tűnik jelenlegi pénzügyi helyzetemet és minden más lehetőséget végiggondolva, hogy plusz 51 angol font kiperkálása után áttesznek az esti gépre.
Éjfélre Budapesten leszek, Lucu testvérem kijön elém kocsival, és egy kicsit kifújhatom magam.
De mielőtt oda jutottam, hogy mindezt leírtam a legrosszabb sokkon mentem át.
Állok a reptéren a repülőtársaság pultjánál, és gondolkodom. Majdnem sírok. Az összes pénzem, amim jelenleg van, az nálam van. Ennek a felét el kell most használni pótrepjegyre, a másik feléből esetleg vissza tudok repülni Dániába, merthogy a meló ott vár. De akkor amíg otthon vagyok nulla forintot költhetek.
Szóval állok, megrémülve a pénzügyi helyzetem miatt.
Próbálok sms-t írni Lucunak, aki jött vona elém most délelőtt, de nem megy: lefogyott a pénz a kártyámról. Feltölteni nem tudom: nincs Vodafone feltöltőhely a reptéren. Onlájn feltölteni nem tudom, mert a nethez onlájn pénz kell, azután az onlájn feltöltéshez is onlájn pénz kell, nekem pedig semmilyen féle onlájn pénzem nincs.
Aztán kiókumlálom, hogy van itt a közelben egy hotel. Egyetlen esélyem, hogy legalább értesíthessem azokat, akik délelőttre vártak, hogy mégsem megyek - ha a hotelban van internet és ha megengedik, hogy használjam.
Megengedték.
Gyorsan íméleztem nálam szerencsésebb barátaimnak, akik haladván a korral iphonnal rendelkeznek, így nem kell aggódnom, hogy mikor nézi meg az íméljét, a telefon azonnal jelez neki, hogy írtam. (Nekem is kell egy ilyen kütyü. Igen hasznos.)
Ezután vettem egy eszpresszót és az ő társaságában elszívtam egy cigit, miközben megfigyeltem, hogy hotelem kertjéből szállnak fel a Lutoni magángépek.
Így reggel tíztől este hétig itt ülhetek a hotelben és netezhetek.
Legalább a legrosszabb körülmények között is tudok élni...
Nomármost.
Érdekes gondolatmenet futott le bennem mindezt illetően.
Úgy fél évvel ezelőtt megkaptam életem legnagyobb és legkeményebb leckéjét kapcsolatokból.
Persze ez érintette a magammal való kapcsolatomat is, vagyis főleg azt. Nagyon sokmindent megértettem. Olyan típusú lecke volt, hogy beledöngölt a földbe teljesen, hogy "ébredjél már fel, bakker!" Olyan nagyon összetört, hogy ilyenkor kénytelen az ember azt mondani, hogy jó-jó, figyelek, felébredek és az egyetlen ésszerű utat választom, és igenis összeszedem magam. Mert nincs más választásom.
Nos, azóta életem legnagyobb félelme, amit életem legnagyobb érzelmi sebe okozott, majdnem teljesen meggyógyult és elmúlt. Néha még előjön, de olyankor tudom, hogy az csak egy seb, és gyógyulóban van, és főleg tudom, hogy az nem én vagyok. Nem azonosulok a félelemmel. Ehelyett emlékeztetem magam, hogy ki, mi is vagyok valójában, és akkor visszatérek magamhoz, ahhoz a magamhoz, akit/amit a legnagyobb sötétségben találtam, mint egyetlen fénypontot, amely belülről sugárzik.
De összehasonlíthatatlanul kevesebb félelem van bennem, mint régen. Ez szabaság.
És a leckéknek sosincs vége.
Itt a következő.
Hogy erre a mai reggelre ne úgy gondoljak, hogy ahh, milyen szerencsétlen vagyok, és most aztán nincs pénzem, le vagyok gatyásodva - mert bár ez egy adott szempontból igaz, van egy másik nézőpont is, mely szerint:
bízom abban, hogy ez az egész nem véletlenül történt velem. Hogy ez az én javamat és felemelkedésemet szolgálja, vagyis fordíthatom a javamra, úgy, hogy megtanulom a benne rejlő leckét.
Vagyis ez is egy ébresztő. "Halló, szedd már össze magad, vedd már észre mi a probléma az életedben és hogy ez így nem mehet tovább." - Pont ugyanaz a mondat, mint fél évvel ezelőtt. Akkor kapcsolatra, "belsőre", érezlemekre vonatkoztatva. Most pénzügyre, "külsőre", életre vonatkoztatva. Mindkét esetben döntő tényező az, hogy mennyire szeretem magam és mennyire bízom magamban, és mennyire tudom összeszedni magam, és megtenni, amit meg kell tenni: más gondolatokat választani.
Az előző leckénél ez volt: máshogy állni magamhoz és bizonyos tényekhez, dolgokhoz a világban. Most: máshogy állni a pénzhez, mint eddig valaha is...
Szóval, kedves, lelkes, szeretett Olvasóm,
az eddigi lelki nyavalyák helyett, úgy tűnik, most áttérünk a bizniszre.
Money-blog lesz.
Érzelmekből, szeretésből, kapcsolatokból már kikupálódtam - akár taníthatnám is.
Jöhet a pénz.
És ez lesz az igazi! Mert ha ezt megcsinálom, ha pénzügyileg működőképessé tudom tenni az életemet, úgy, hogy közben élvezem azt, amit csinálok, és abból lesz pénzem, amit szeretek csinálni - ami aztán majd lehetővé teszi, hogy még több dolgot csinálhassak, amit szeretek csinálni, de most nem tudok - például többet utazni, messzebbre, egzotikusabb helyekre, olyan ruhákat venni, amilyeneket mindig is akartam, nem pedig az olcsót, és megengedhetni magamnak, hogy megvegyek bármilyen kencét, ami jót tesz a bőrömnek, bármennyibe kerüljön is, hogy mehessek úszni, edzeni, étterembe, ha olyanom van, hogy jó kajákat ehessek, egészségeset, szépet, saját elbérletbe menni, vagy akár lakást lízingelni, bár most még jönni-menni akarok egy darabig; megvenni a jogot, hogy onlájn eladhassam a zenéimet, összerakni egy házi stúdiót, amivel bármikor tudok dolgozni, zenét írni/felvenni, venni legalább két jó mikrofont, egy kondenzátorost meg egy dinamikust, megtanulni vezetni, venni egy kocsit, egy jó bringát, és például mosolyogva kipergetni, ha plusz 51 fontot kell fizetnem azért, mert egy vonat elkésett a fenekem alatt, és a vonaton is nyugodtnak maradni tudván, hogy ez a maximum, ami történhet, és szintén nyugodtnak lenni afelől, hogy bárhová is megyek, van elég pénzem jegyekre, belépőkre, taxira, koktélra, kajára - bőven.
Szóval ha ezt megcsinálom, ha pénzügyileg működőképessé tudom tenni az életemet, úgy, hogy közben élvezem azt, amit csinálok, és abból lesz pénzem, amit szeretek csinálni, és amellett, hogy rendben van a kapcsolatom magammal, ezért az emberi kapcsolataim is rendben lesznek, és emellett még gazdag is leszek - na, akkor mondhatom majd azt, hogy hiteles vagyok: I walk the talk. Bort iszom és bort prédikálok.
Szóval ez a következő szint. Level up. Tudom, ki vagyok a lényem gyökerét illetően. De nem tudom ki vagyok kint a világban - mert a Lényem Gyökere a-kár-mi-lyen formát ölthet a külső világban. Ami csak játék (onnantól kezdve, hogy az ember tudja, mi az, ami igazán számít)...
Ez szabadság, ugyanakkor korlát is. Jelen pillanatban nagyobb korlát, mint amekkora szabadság.
A döntések nem-meghozása elveszi a szabadságot.
Azt mondják, nem az a szabadság, hogy bármit megtehetek, vagy bármi lehetek, hanem az, ha meg tudok tenni bármit, amit akarok - és ezzel együtt jár a döntéshozás és a döntés/szándékom melletti elköteleződés.
Szabadságom felé vezető második nagy lépcsőfok, nagy forduló szem- és lélek-tanúja vagy, kedves olvasó.
Azt hiszem, én vagyok a saját pszichoanalitikusom. (Is.)
Köszönöm, hogy megoszthattam.
Viszlát.
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése