egy részem, vagy az agyam, gondolataim világának egy része teljesen olyan, mint a "normális" embereké, úgy értem, a küszködő, nem-tudó kisembereké.
Nem tudom, mi lesz az életemmel, haragszom Openre, mert más azt mondani: nem tudom, hogy alakul az életem, és más azt, hogy "én még másokkal is akarok lenni"...olyan, mintha soha nem akarna begyógyulni az a seb, ami apám miatt (talán: is) keletkezett az elmémen, ami nem tudatosan, úgy látszik, még mindig irányítja az életemet.
Mit kell még ebből is megtanulnom, amit az előző körben nem tanultam meg? Mert majdnem pont ugyanott tartunk Opennel, mint egy éve - csak pepitában.
Engem már nem tör össze, csak nem hagy nyugodni.
Idegesítenek a mondatai: "Félek ettől meg attól, mert nem akarlak megint összetörni" - ami persze implikálja, hogy "de össze foglak - szorri". Vagy talán önmagát félti igazából, csak nem tudja, és projektál? Vagy talán tudat alatti bosszúból vagy ellenállásból mondja ezt a mondatot nekem, amit neki mondott egykor egy lány, ami miatt a szíve összetört, és azóta őrzi olyan nagyon... (...egyébként változott, amit gondolok a félelemről. Igen, félelmet beismerni nagyon bátor és ezért férfias dolog - kevés férfi képes erre. De félni, és mégis megtenni: ez az igazi bátorság. És ha bátorságból és igazi vágyból cselekszünk, az Élet is mellénk áll törekvésünkben.)
Persze csak rajtam múlik, hogy hogyan reagálok majd. És ez nem is ide tartozik. Hanem a jövőbe.
De talán tényleg nem ő a megfelelő ember. Ha egyszer nem jön össze vele az, amire vágyok - hiába, ő nem azt teremti, amit én szeretnék teremteni. Én pedig belecsúsztam az ő teremtésébe. És ezzel sincs semmi baj.
Talán ő az, csak még nincs itt az ideje.
Ki tudhatja, csak "a jó ég tudja"... Én túl kicsi vagyok ahhoz, hogy átlássam, nekem mi a jó. Az univerzum jobban tudja valószínűleg.
Én csak azt tudom, hogy nekem ő tökéletes - attól az egyetlen "apróságtól" eltekintve, hogy ő nem akar velem lenni.
Neki nincs ilyen szándéka.
Ez az egy dolog, ami hibádzik benne. Hát akkor mégsem tökéletes?
Pedig én úgy szeretem.... ahogy a legtisztább, legtökéletesebb, legigazabb, legkétségetelenebb szerelemmel lehet:
-És mi lesz ha egyszer megváltozik, és más lesz a haja, meg a bőre, mert megöregszik?
- Mindegy az nekem, csak a Bajusz legyen.
(Az utóbbi időben néha így hívom magamban... vagy ha bajuszos. )
And I am perfect anyway. I am the best.
(Kedves Olvasóm, ismételgesd a fenti mondatot magadban, vagy fennhangon naponta többször. Jót tesz, meglásd. )
És amikor ezt mondom, azt úgy kell érteni, hogy AND you are the best. AND you are perfect anyway.
Köszönöm, hogy megoszthattam.
Viszlát.
Szeretlek.
2 megjegyzés:
mormolgatom mint valamiféle mantrát:)
tudom, hogy mindenkinek a világon van párja, csak meg kell találni, és ez benne a szívás:) (nem is tudom remélni, hogy én megtaláltam-e már. bár ahhoz nagyon fiatal vagyok)
:) helyes, helyes. :)
Annyira hálás vagyok, hogy itt vagy, hogy olvasol, és hogy néha írsz nekem.
Nagyonnagyon köszönöm, kedves Tomas.
Nem tudom, mennyi idős vagy, de az tuti, hogy fogod érezni, ha AZ VAN. :)
Nem feltétlenül kell megtalálni.
Majd megtalál ő téged. :)
És így már nem is olyan szívás, nemde? :)
Meg az a lényeg, hogy ismerd és szeresd magad. Attól minden jobb és könnyebb, és jobb lépéseket is teszel. És nagyobb az esély, hogy összefutsz vele, vagyis, hogy olyat választasz, aki pont jó neked. Vagy még egy variáció: több olyan ember lesz, akit nagyon tudsz szeretni, mert ha magdat már szereted, ismered, akkor másokat is jobban tudsz szeretni, elfogadni.
UFF.
:D
Szeretettel
T
Megjegyzés küldése