Szóval hogy hiányzik ebből a mai fiatalságból a tenni akarás. És nem is látszik semmilyen irány, ami felé ki akarnánk (26 lévén: akarnátok) törni.
Hogy minden új megszűnik újnak leni, mert túl gyors az információáramlás.
Hogy a lefitymáló "ciki vagy"-nézés még él, de minek.
És hogy az okos, szemét és cinikus idézőjel, amibe az egész világot bele tudjuk ma tenni, megöli a nyíltszívű lelkesedést és az őszinteséget, ami kultúrális forradalmat indíthatna.
Úgy tűnik, semmi esélyünk egy újabb kultúrális forradalomra. Minden fel van fedezve, minden ki van találva.
Hát kérem szépen, ezért írtam egyszer korábban, hogy nagy bajok vannak itt az identitással.
És ezért jutott eszembe megint.
Hogy lenne bennetek tenni akarás, forradalom, újítás, amikor azt sem tudjátok, kik vagytok, honnan jöttök, és hová mentek. Nem tudjátok.
Amíg a hatvanas években volt a Beatles, a gombahaj, a hippik, a drogok, a tudattágítás,a pszichedelikus tapasztalatok, atombomba, vietnami háború, a fal Berlinben, az első antibébi tabletták, Nelson Mandela börtönbe került, Martin Luther King békés útja az afro-amerikaiak jogai felé, letettük Armstrong lábát és vele az emberiségét a Holdra. Vagyis valószínűleg a munkásosztályba születtél, ha pedig nem, akkor abba az osztályba, ami munkásosztály akart lenni. Választhattál hogy hippi leszel, vagy elmész Vietnamba. Válazthattál, hogy gomba hajat hordasz, vagy maradsz a hippik természetességénél és a virágoknál.
Szóval nem volt olyan sok a választási lehetőség.
Nem volt olyan sok, mint ma.
Ma mindent lehet. Millió csoport tagja lehetsz. Magyarországon megnézheted az interneten, hogy Japánban mi a divat - keresel egy cimborát és máris lehet menni az utcára visual keit nyomatni. A többi ezer lehetőséget nem sorolnám fel.
Személy szerint én azt hiszem, hogy túl nagy a mű-szabadság, túl kevés az igazi. A túl sok mű-szabadsággal nem tudunk mit kezdeni - elhisszük, hogy igazi, aztán persze sehová sem jutunk, mert nem az.
Legyél vidám, boldog, sikeres. Kötelező boldognak lenni. Kötelező azt választani, amitől boldog leszel. Csak bírd megtalálni a végtelen lehetőségek között.
Persze, hogy hiányzik a tenni akarás. Persze, hogy nincs forradalom, mert a mű-szabadságban hova forrongjunk? Hiszen elhittük, hogy mindent lehet. (Csak azt nem, amit mondjuk a törvény tilt...)
Persze, hogy nem akarunk semmit sem csinálni, mert a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom mindent a fenekünk alá tesz.
Betömik a szánkat, a szemünket, az orrunkat, a fülünket, és a segglyukunkat reklámokkal, fogyasztással, számlákkal, kölcsönökkel és félelemmel.
Miért?
Hogy van-e esély újabb kultúrális forradalomra, én nem tudom megmondani.
Azt tudom, hogy sose lehet tudni.
És úgy sejtem, azért valami mégiscsak kialakulóban van.
A tudat forradalma.
Hogy mennyire lesz hirtelen forradalom, nem tudom. Lehet, hogy nem hirtelen lesz, hanem lassú folyamat.
Hogy hoze új divathullámot, nem tudom. De az a tudatosságnak nem is olyan fontos.
Mi az, hogy tudatosság, és mi az, hogy a tudat forradalma? Miről beszélek én itt?
Nem tudom.
Nem hiszem, hogy van ember, aki hitelesen tudna arról beszámolni, mi az, hogy tudat.
Én azt mondanám, eszmélet, ébredés.
A világra.
A világ egy új látásmódjára. Olyan új módon látni a világot, ahogy eddig nem.
Miért is ne lenne ez lehetséges?
Jómagam a kopernikuszi fordulat megismétlődését vélem látni, érezni a világban, eggyel magasabban. (Szerintem a tudatosság és a gondolkodás fejlődése spirális: körbe körbe megyünk, csakhogy közben egyre magasabbra is. Kilyukadunk ugynazokra a felismerésekre, csak tisztábban, jobban látjuk, értjük őket, és nem mellesleg: szintetikusak. Mármint szintézist tartalmaznak, egy új dimenziót. Akkor rájövünk, hogy nem fehér (tézis) és nem fekete (antitézis), és nem is mindkettő, hanem annál valami több, más. Ha megpillantjuk az adott igazságunkat fentebbről, rájövünk )
Ezek jutottak eszembe a fent említett cikkről...
Viszlát.
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése