Day 48. - továbbá...

Továbbá mostanában pszichológiával foglalkozó szájtokat olvasgatok, és meglepő dolgokat tudok meg.

Közbevetés, hogy úgy körülbelül két hete beszélgettem egy barátommal párkapcsolatról, s miegyébről, amely beszélgetés során ő azt mondta, vannak emberek, akiknek nagyon fontos, hogy a párkapcsolatuk jól működjön, és legyen, és ez a további életük alapja, és vannak olyanok, mint például én (megjegyzem, egy férfi barátról van szó), akik teljesen immunisak az ilyesmire, és egyáltalán nem számít nekik, hogy a párkapcsolatukban éppen mi történik.
Na most mivel én így működöm, majdnemhogy elképzelni se tudom, hogy működhet ez amúgy is.

Szóval ma meg azt olvasom, hogy

A szerelem kutatása is nagyon érdekes egyezéseket mutat:

"Freedman vizsgálatában a házasságon belüli szerelem volt az, ami 100000 amerikai szerint a legszorosabb kapcsolatban áll a boldogsággal, tehát igencsak erre koncentrál a nyugati kultúra.

Jankowiak és Fischer pedig azt találta (miután összegyűjtött a világ majdnem összes ismert kultúrájáról írásokat és áttanulmányozta ezeket az szerelemre utaló érzések leírásainak alapján), hogy a 166 kultúra közül 147 (88.5%) leírta a szenvedélyes szerelem legalább egy olyan esetét, amely megfelelt a kritériumaiknak. Ez azt hiszem egy megdöbbentő egyezés."

Szóval most már nem csodálkozom olyan nagyon azon, hogy nekem az életnek ezen területe a legfontosabb, legalapvetőbb.
Méghozzá szenvedélyesen fontos...
Ez is kérdés volt bennem korábban, hogy kell-e ezt megváltoztatni, vagy egyszerűen csak el kell fogadni, és ehhez kell tartanom magam ezentúl...
Még mindig nem tudom.
Mert ha ez csak egy szokás, egy hozzáállás-beli, gondolkodásmód-beli szokás, akkor lehet, és valószínűleg kell is változtatni.
De ha ez az utam? Ha olyan nagyon vágyom erre? Azt mondják, a vágyaink vezetnek bennünket az utunkon. Hogy nem véletlenül vannak.
Egyes pszichiáterek meg azt mondanák erre, hogy egyes vágyainknak éppen hogy nem kell kielégülni, hanem el kell szakadni tőlük ahhoz, hogy meggyógyuljunk...

Lehet, hogy az a kulcs-kérdés itt, hogy
igen, ezt a "lyukat", érzelmi űrt, szeretet-szükséget soha senki és semmi nem fogja tudni betölteni, el kell fogadnom ezt és enélkül kell élnem.

Másfelől az az állandó törekvés, hogy szeressem magam, nem ebből fakad-e?


***

Na tessék, jól össze vagyok keveredve. Lehet, hogy tényleg kéne valami segítő...


***

Viszlát.

Szeretlek.