oranzs

...mármint van benne oranzsos is...mármint hogy a celofánba csomagolt cukorkák között a zacskóban. Mármint ezek közöztt a bejegyzések között. Is. Lesz. Meg keserűmandulás is.
(Juj, nem szoktam ilyen költői és patetikus lenni prózában...merthogy nem csak azt írok.)
Hogy ide miket fogok feltenni, az majd eldöntődik. Ahogy általában szoktak a dolgok. Meg az is, hogy vajon ez is be fog-e fagyni, ahogy pár korábbi hasonszőrű próbálkozásom. Ez most azért reménytelibb, mert név nélkül van. (Aki pedig tudja, ki van a blog mögött, annak úgyis elmondom mindezt.)
Aztán el kell mesélnem még, hogy most épp azért jöttem, mert régebbi agymenéseimet akartam a nyilvánosság elé tárni. Méghozzá abból az okból kifolyólag, (nem kerülve a nyelvi túlbolyolítást), mely szerint vannak agymenéseim, amiket szerettem volna megmutatni, de talán túl személyesek voltak, és persze emiatt elgondolkodtam: kit érdekelne? Kit érdekelne az, ami az én kis fejecskémben van? Nem is érdekes. Mert ha legalább valami novella vagy regény lenne...
Mert ugye az nagyon is izgalmas: megtudni, mi van valakinek a fejében - legyen szó akár Dosztojevszkijről, Thomas Mannról, Mikszáthról, Coelhoról, Daniel Keyesről, Nagy Gergőről, Douglas Adamsről, vagy Sade márkiról, (stb, stb...) vagy (majdnem) bárkiről, aki képes jó regényeket írni - mert amit egy író leír, amikor elolvasod, olyan, mintha neked mesélne, személyesen. Legalábbis a jó íróknál ezt érzed. Vagy mintha veled történne. Mert ilyenkor számtalan személyiségrétegéből vesz elő egyet, és te megélheted vele személyiségének ezt a részét. Mert amikor megírta a történetet, nyilván ő volt a főhős. Különben nem lenne hiteles. És ő volt az ellenség is. Ő az összes szereplő. De mégis azt hiszem, leginkább a főhős. A többi szereplő csak "opponens", vagy kísérő.
Na, ez az, ami nálam nem lesz. Mert ez nem egy regény. Sajnos. Azt eddig nem sikerült összehoznom egyet se. Nem vagyok elég kitartó ehhez, azt hiszem. Ez nem egy regény. Ez csak egy blog. Egy napló. Talán előtűnnek majd a bennem élő különböző személyiségrétegek, de ezek mégis csak személyes, valós történetek lesznek. Azért ötlött fel bennem, hogy unalmasak, mert ezek a szóbanforgó agymenések talán csak nekem fontosak. A gondjaim csak nekem jelentenek gondolkat, és a kifejtések csak nekem jelentenek valamit. Visszanézve mégis tanultam, tanulok belőlük. Ezért gondoltam, hogy megmutatom mégis.
Aztán meg arra jutottam, ha nem is érdekel senkit rajtam kívül - le van ejtve. Én azért csak fölteszem ide. És közben reménykedek, hogy mégis.

Ha erre vetődsz, kedves Blogsurfer, légy üdvözölve, és tudd, hogy szeretettel vagy látva itt.

És még valami. Ha esetleg önismétlésre kerülne sor - előre is elnézést kérek. Szenilisedem.