July 27, 1964
Art = a way of getting in touch with one’s
own insanity.
A következő idézetet igen érdekesnek és magam számára megfontolandónka tartom. No, nem mintha írónő szeretnék lenni. Vagy pláne jó írónő. ...ahhoz túl lusta vagyok. Azt hiszem.
Angolul van, talán majd később lefordítom, de most tulajdonképp csak magamnak másolom ide, hogy emlékezzek erre.
Nagyon szimpatikus nekem ez az írónő. Nagyon okos. Nagyon egyedi. Az a fajta író, amelyik fajtát kedvelem: van benne tűz, némi makrancosság, eredeti és nagyon okos. Ez itt egy idős kori képe, amit Annie Leibovitz híres fotográfus, és utolós élettársa készített róla. 72 éves kora előtt egy kicsivel halt meg. New York Cytyben élt. Zsidó volt és biszexuális. Szép történet. ...elgondolkodtató. Volt szerelmes nőkbe és férfiakba is. ...elgondolkodtat, hogy vajon a szerelem meddig tart? Meddig tarthat. És elgondolkodtat, hogy azt hiszem, ez csupán nyitottság kérdése. Mármint hogy nőbe is szerelmes tudjon lenni az embe. Bár velem ez még sosem fordult elő, még csak hasonló sem, de el tudom képzelni. Ember-ember. Szépség-Szépség. Ebben nincs különbség. Persze a szex a más kérdés. Mivel nincs ilyen tapasztalatom, ezt illetően nem tudok nyilatkozni.
De az is szöget üt a fejembe, hogy vajon nem biszexuálisan is lehet-e az ember ilyen zseniális. Ezalatt azt értem, hogy számomra van az írásaiban, pontosabban a gondolkodásmódjában valami férfias... Ellenben az enyéimben aztán semmi.
Vagy ez csak sztereotípia, vagy túl sok ilyen irányú, ámde téves tapasztalatom van arra vonatkozólag, hogy a férfiaknak igenis nagyobb kreatív teremtőképességük van, mint a nőknek? (Na most ezért a feministák tuti megrugdosnának...) Vagy ez csak régen volt így, és csak azért nincsen annyi híres művésznő, mint művész, mert régebben az ilyesfajta szórakozások, pláne az értük járó (pénzbeli) elismerés csak férfiak kiváltsága volt?
Bár, most hogy így belegonolok, nekem, mint nőnek is megvan a saját maszkulin oldalam, szóval, ha úgy van, ahogy gondolom, elvileg azt lehet aktivizálni kreativitásra, egyedi látásmódra, és kérdezés helyett mondjuk eredeti (!) kijelentő mondatok leírására.
No, de jöjjön végre az idézet. Forrásom a New York Times archívuma egyébként, ami fellelhető az interneten - amiért igen hálás vagyok. Habár a New York Times is csak média, és mint ilyen, nem olvasandó, vagy legalábbis nem kell adni a szavára, de azért Susan Sonntag érdekes, még akkor is, ha a New York Times közli. (Azért ez nem semmi!)
Susan Sontag On Self
On Keeping a Journal. Superficial to understand the journal as just a receptacle for one’s private, secret thoughts — like a confidante who is
The journal is a vehicle for my sense of selfhood. It represents me as emotionally and spiritually independent. Therefore (alas) it does not simply record my actual, daily life but rather — in many cases — offers an alternative to it.
There is often a contradiction between the meaning of our actions toward a person and what we say we feel toward that person in a journal. But this does not mean that what we do is shallow, and only what we confess to ourselves is deep. Confessions, I mean sincere confessions of course, can be more shallow than actions. I am thinking now of what I read today (when I went up to 122 Bd. St-G to check for her mail) in H’s journal about me — that curt, unfair, uncharitable assessment of me which concludes by her saying that she really doesn’t like me but my passion for her is acceptable and opportune. God knows it hurts, and I feel indignant and humiliated. We rarely do know what people think of us (or, rather, think they think of us).. . .Do I feel guilty about reading what was not intended for my eyes? No. One of the main (social) functions of a journal or diary is precisely to be read furtively by other people, the people (like parents + lovers) about whom one has been cruelly honest only in the journal. Will H. ever read this?
. . .
Writing. It’s corrupting to write with the intent to moralize, to elevate people’s moral standards.
Nothing prevents me from being a writer except laziness. A good writer.Why is writing important? Mainly, out of egotism, I suppose. Because I want to be that persona, a writer, and not because there is something I must say. Yet why not that too? With a little ego-building — such as the fait accompli this journal provides — I shall win through to the confidence that I (I) have something to say, that should be said.
Megjegyzés: érdekes, én nem ezért írok. Nem azért, mert én akarok lenni Az Író. Vagyis hogy író akarok én lenni ebben, így, ezáltal. Én, ha írok, azért írok, mert jól esik leírni, kiírni amgamból, azt, ami benne ragadt a fejemben. Igen, ez nem ugyanaz, mintha azért írnék, mert van mit mondanom, de néha még ezt is elhiszem.
És találtam egy majd' egy évvel későbbi bejegyzését. Részlet:
"I cannot write until I find my ego. The only kind of writer I could be is the kind who exposes himself.. . .To write is to spend oneself, to gamble oneself. But up to now I have not even liked the sound of my own name. To write, I must love my name. The writer is in love with himself... and makes his books out of that meeting and that violence. "
És korábbi gondolatmenetemre visszautalva, ez is milyen érdekes, hogy úgy ír magáról, mint "he". Férfi. Hmm...
Továbbá az írásról:
12/3/61
Becoming aware of the ‘dead places’ of feeling — Talking without feeling anything. (This
is very different from my old self-revulsion at talking without knowing anything.)
The writer must be four people:
1) the nut, the obsédé
2) the moron
3) the stylist
4) the critic
1) supplies the material
2) lets it come out
3) is taste
4) is intelligence
a great writer has all 4 — but you can still be
a good writer with only 1) and 2); they’re most important.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése