A bringámat megviselik a budapesti döcögős utak...
Open nem válaszol a leveleimre. Ürességet hagy, és aggódom érte. Pedig én is utálom, ha az anyám aggódik értem, jó, még az a szerencse, hogy nem vagyok az anyja.
Elgondolkodtam, én hogyan viselném, ha egy pasi folyton írna arról, miket érez irántam, és rajongana, és imádna, és istenítene, és mindent megtenne értem, és aggódna, és törődne velem...
Sajnos nem nagyon tudom elképzelni... Pontosabban: el se tudom képzelni. Zavarna? Vagy épp ellenkezőleg: melengetné a szívemet? Vagy félnék ettől? Nem tudom. Attól függ. Teljesen attól függ, ki lenne az, és ezt hogyan kivitelezné. Mert a szabadságra nagyon nagy szükségem van, de a törődésre is, arra, hogy nagyon szeressenek, babusgassanak... És nem tudom, van-e még férfi a földön, aki ezt mind egyszerre képes megadni. Open képes rá. Kivéve, amikor nem ír, és nem tudok róla semmit. Persze, olyankor meg azon kezdek gondolkodni, hogy rajtam múlik, hogyan érzem amgam ettől, hogyan reagálok erre. Sajnos túl sokszor félelemmel reagálok. Ehelyett reagálhatnék szeretettel, és azzal, hogy nem hagyom el magam. Mert amikor félek, amikor azzal törődöm, vele mi van, vajon ő mit érez, és mit miért tesz vagy nem tesz, akkor nem vagyok itt nálam, az én életemben. Viszont ha ittvagyok, nálam, velem, akkor mindig emlékeztethetem magam arra, hogy szerethető vagyok, bíznom kell magamban, hogy elég vagyok és értékes vagyok, egyetlen és megismételhetetlen. Tehát, szeretem magam. És ha szeretem magam, akkor nem létezik összehasonlítás, féltékenység, vagy félelem.
És mindezek ellenére sokszor félek, és sokszor elszomorít egy-egy gondolat. Még így is, hogy tudom, ez csak egy gondolat. És választhatnék másik gondolatot is, ami jobb érzéssel töltene el. Pédául ahelyett, hogy "Open úgyis túl fiatal hozzám, és teljesen megértem, hogy még más lányokkal is szeretne szexuális és szerelmi tapasztalatokban részesülni, és hogy ő még nagyon sokára fog az életének azon a pontján tartani, ahol én most tartok, hogy nekem ő a legjobb, és már nam akarok sehová sem menni mellőle, és semmi vagy senki más nem érdekel, egyszerűen hidegen hagy minden egyéb; de minden hiába és készen kell álljak elengedni őt, hiszen nem köthetem magamhoz, hiába ő a legjobb, és ez az élet rendje" ;
- gondolhatnám inkább: "Minden lehetséges! Bízom magamban, a Sorsban, vagy Istenben, bízom abban, hogy igenis lehetséges, hogy az univerzum legalább annyira azt szeretné, amit én, mert én is a része vagyok, méghozzá fontos és megismételhetetlen része, és miért is lenne máshogyan? Miért ne lenne lehetséges, hogy az Univerzum tiszta rezgés, és szereti azt, amit én szeretek. Miért ne volna lehetséges, hogy ellenpélda vagyunk, mindarra, ami manapság folyik a világban párkapcsolatok terén. Miért ne lenne lehetséges, hogy valaki, akit én mindennél és mindenkinél jobban szeretek, viszontszeressen? Miért ne lenne lehetséges, hogy értékes vagyok számára, ugyanolyan értékes, mint ő nekem? Miért ne lenne lehetséges, hogy vagyok elég jó, kedves, intelligens, egyszeri és megismételhetetlen az ő szemében is?"
∗∗∗
Köszönöm, hogy megoszthattam.
Nagyon köszönöm.
Viszlát.
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése