Day 36-37.

Tegnap nem írtam, mert elfáradtam nagyon. Nóri fotózott. Lettek nagyon jó képek, még nem kaptam meg őket, mert nincsenek készen. Rohadt melegek a stúdió-lámpák. Teljesen leizzadtam. És csomót kivesz az emberből ez a fajta koncentrálás is.
Mert ha például fénnyel-festés történik, akkor úgy kell maradnom 15-30 másodpercig. Nem mindig könnyű.
A fénnyel-festés az egy nagyon érdekes és nagyon jó technika a fotózásban. Tök sötét van, a záridő 15 vagy több másodperc, exponálunk, és egy kis fényű lámpával oda világítunk, ahol látni szeretnénk valamit a filmen. És tényleg lehet pamacsoló mozgatással festeni a filmre. Jó móka. És nagyon jó dolgok születnek belőle.

Ez volt a tegnapi nap eseménye.
Meg sokáig aludtam. Aludtunk.
Ugyanis Kristina szobatársa hazament a hosszú hétvégére, így K. egyedül maradt, és nem akart egyedül aludni, így az én ágyamat átvittük az ő szobájába. Elég látványos és mulatságos attrakció volt az éjszaka közepén, mert az áfy alig fért ki az ajtón, és alig fért el a folyosón, és alig fért be a másik két ajtón. Aztán három ágyat egymás mellé toltuk, és úgy aludtunk. Tudni kell, hogy a szoba nagyon picike, szóval a három ágy pont beterítette a szobát, látni kellett volna. Aztán még tegnap arra keltünk, hogy Morten, az egyik dán srác bekopogtatott hozzánk, mert esett a hó, és el akarta hívni Kristinát, hogy lefényképezhesse - no az ő arcát is látni kellett volna, amikor meglátta a "bedroom"-unkat.

Ma takarítottunk, és megyek próbálni a Jamie Winchester számot.

És azon gondolkodtam: miért nem tudok jobban, többet szeretni, és elfogadni?
Amint észreveszem, hogy ellenállás támad bennem valaki vagy valami ellen, elkezdem kényelmetlenül érezni magam, hogy most ezt miért nem tudom elfogadni, miért nem tud bennem béke maradni? Gyanítottam, hogy velem van valami. Úgy értem, magamat nem fogadom el.
És akkor megnéztem egy régebben kapott levelet, amit az az ember küld minden nap a szeretetről, és benne volt a válasz.
Lefordítom.

TÁRGY: A SZERETET: AZT ÉREZNI, HOGY ELÉG VAGYOK, ÉS VAN ELÉG MINDENBŐL

Affirmáció Február 7.-ére, szombatra

Elegendő vagyok... Arra irányítom a figyelmemet, ami valójában vagyok, és amivel rendelkezem, és így ezekből még többet vonzok az életembe. Nem foglalkozom többé a hiány vagy a küzdelem gondolataival. Hanem ehelyett a figyelmemet olyan érzésekre irányítom, amelyek megengedik, hogy megtapasztaljam az univerzum bőségét.

Érezted VALAHA, hogy valami nem elég? Vagy hogy te magad nem vagy elég?
Hogy szeretetben sütkérezhessünk, fel kell hagynunk az olyan gondolatokkal, amik azt mondják: NEM ELÉG.
Természetesen tudjuk, hogy mindig még többet kapunk abból, amire a figyelmünket összpontosítjuk. Amire fókuszálunk: az növekszik. Így működik az univerzum.
Szóval hogyha a a nem-elégségre figyelünk, olyan élményeket vonzunk az életünkbe, amelyek ezeket a gondolatainkat tükrözik - hiány, harc, nehézség, elválasztottság, magány.
Hányszor kínozzuk magunkat azzal, hogy azt mondjuk magunknak, hogy nem vagyunk elég... - nem vagyunk elég ügyesek, nem vagyunk elég vonzóak, nem vagyunk elég szerethetőek és értékesek.
Vagy azon kérődzünk, hogy nincs elég idő, pénz, szeretet, vagy barátságosság.
És, szomorú, de amire fókuszálunk, és amivel kapcsolódunk, azzá válunk.
Szóval ha minden figyelmünket annak szenteljük, hogy mink nincs, kirobbantjuk magunkat abból, amink van.
Így hát itt az ideje, hogy arra figyeljünk, ami vagyunk, és amink van, és így többet vonzzunk ebből az életünkbe.
Tudjuk, hogy az esszenciánk szeretet, és kezdhetjük természetesen azzal, hogy úgy szeretjük magunkat, mint még soha. És ha tudjuk, hogy ennyire sok szeretet van, amit adhatunk, és érezzük a szeretetet magunkban, akkor olyan üzenetet küldünk ki az univerzumba, hogy szerethetőek vagyunk, és megérdemeljük, hogy szeretve legyünk.
És amint bent, úgy kint: szeretetteli élményeket és emberek fognak belépni az életünbe.
Az egyik módja annak, hogy arra fókuszáljunk, amink van: hogy hálát érzünk...hogy hálásak legyünk azokért a szerető emberekért az életünkben, akik már benne vannak, még akkor is, ha még nem vonzottuk magunkhoz a lélektársunkat. Számtalaszor áldhatjuk a jót, az igazságot, és a szépséget, ami jelen van az életünkben, és vegyük észre, hogy ha így teszünk, ha mindezt a hálát érezzük azért, amink van, még többet vonzunk ezekből az életünkbe. Ez azért van, mert az emberek többet akarnak adni nekünk abból, amiért hálásak vagyunk. Mert ez is az, ahogyan az univerzum működik.
A hála tudatosságával képesek vagyunk még többet az életünkbe vonzani abból, amiért hálásak vagyunk, amire a figyelmünket fókuszáltuk.
A hiány...üresség...magány...nélkülőzés gondolatai nem szolgálnak minket. Pusztán lemeríti az energiánkat és létrehoz egy tükröt ugyanennek a negativitásnak.
Ellenben, ha a gondolatainkat arra fordítjuk, akik és amik vagyunk...akik és amik valójában vagyunk...és amink valójában van, akkor megérinthetjük azt a bőséget, ami az univerzumban létezik. A szeretet bőségét, a jóság, az igazság és a szépség bőségét. És ez annak a módja, hogy a megfelelő energiát bocsássuk ki, hogy így ugyanennek a bőségnek az energiáját az életünkbe vonzzuk.
Szóval, ha egy "ÉN"-nel kezdődő mondatot mondasz, kérlek, ne mondd, hogy: én nem vagyok elég, én magányos vagyok , engem nem ismernek el, én nem vagyok értékes, én nem vagyok elég intelligens.
Ehelyett minden alkalommal, amikor állítasz magadról valamit, mondd inkább azt, hogy SZÉP VAGYOK... SZERETHETŐ VAGYOK... SZERETVE VAGYOK... NAGYSZERŰ VAGYOK...GAZDAG VAGYOK...CSODÁLATOS VAGYOK... KEDVES VAGYOK...
És ahogyan te gondolod, úgy is van.

Tehát kedves és különleges barátom, azt kívánom neked, hogy fókuszálj mindarra a jóra, ami vagy, és mindarra a jóra, amid van, és hogy érezz hálát mindezért... hogy mindebből még több érkezzen hozzád.

Szeretlek.

X.