Day 45-46.

Tegnap nem volt internetem, ezért megint két nap egyben.

Tegnap. Mit is csináltam tegnap? Nyilván zenéltem, meg varrtam.
De olyan távol van már, és annyira nem számít, mit csináltam tegnap.

Meg kitaláltam, hogy legyen tavaszköszöntő elektronikus mulatság. És a parti-bizottság beleegyezett. És ha holnap süt a nap, akkor táncolni fogunk a gyepen délután 13:30 órai kezdettel. Úgy neveztük el, hogy Spring Opening Party.

Ma. Zenéltünk, zenéltünk. Csak fél napig voltam énekes. Aztán fél napig ritmus szekciós.
Szeretek ritmusban lenni.
Meg szaunáztam is. 70 percet. Persze, nem volt 50-80 fok. Csak 40. Nem is tudom, hogy bírtam, azt hiszem az első félórát átaludtam. Pedig meditálni szándékoztam, de arra ébredtem, hogy elaludtam. Aztán meg Ali és Vagi csatlakoztak hozzám. Ali, a török származású dán fiú, és Vagi az indiai származású dán fiú. Részegek voltak kicsit. De vicces volt.

A legutóbbi bejegyzés verse meg sikert aratott a második otthonomon: a Közkincsen. Főoldalra került. Erre aztán nem számítottam. Csak most vettem észre. És nagyon örülök neki. Lehet, hogy újra fogok tudni lírával is foglalkozni... Remélem.


...amiért a leghálásabb vagyok a mai nap folyamán: hogy igaz barátra leltem. Gunnar, a lány, aki Moszkvából jött, és akivel konditerembe szoktunk járni, meg szaunázni, végre megnyílt. Rossz hangulata volt, és addig-addig kérdezgettem, mígnem jól esett neki beszélni róla, és akkor mindketten kiöntöttük egymásnak a lelkünket. A magányról, a megértésről és mindenfélékről. És aztán jó kedvünk lett, és megkönnyebbültünk, pedig egy órával korábban mindketten elég ramatyul néztünk ki. Én egész nap fáradt voltam, és estére teljesen még a lelki energiám is elfogyott. Érdekes, mert eddig nem foglalkoztattak azok a negatív gondolatok, amik ma este rám találtak, és lám, amint rájuk fókuszáltam, volt valaki, akivel megbeszélhettem. Szóval alighogy a fejembe vették magukat, rögvest ki is kerültek onnan.
Csodás az élet!
Ha így haladok, tényleg még a végén Gyógyító lesz belőlem... Mert már csak fél órát kapnak a negatív gondolatok! És azt sem szándékosan. És minden magától működik. Jól.

Gunnar filológus. A moszkvai egyetem bölcsész karán tanul. Dánt is. Nagyon kedves, hasonlóképpen gondolkodós lány, mint én. Hasonlóképpen érzékeny. És hasonló gubancokba is tud kerülni. Mint mindenki...
Olyan jó az együttérzés.
Ismerni: szeretni.

Ez után a beszélgetés után volt olyan érzésem, hogy a világ tetején vagyok. Ebben a pillanatban. Ez egy leading-edge pillanat volt. Csúcs-pillanat. Azt éreztem, bármire képes vagyok, bármit elérhetek, és még csak akarnom sem kell. És pont azért érem el, mert nem akarom. Mert hátradőltem. Végre!
Erre vágyom, hogy többször tudjam ezt a hátradőlést átélni. Amikor ellazul az akarat, a szellem, és kiáramlik a lélek.
Mert amint nem akarsz: megszűnnek a határok közted és a dolgok között. Minden itt van.
De legfőképp önmagam elfogadása, és szeretete.
És a "mindenhogy jó" érzése.
Nem akarni semmit: határtalan szabadság és béke.

Nem én döntök az életemről. - Legyen meg az Akarat.
Persze ezt a mondatpárt így kimondani és leírni azért még elég meredek számomra. De valahol legbelül, halványan, de igazul, ezt érzem igaznak és üdvösnek. De még olyan, mint rálépni a kötélre mielőtt táncolni kezdek rajta.

Hálás vagyok a mai nap minden egyes pillanatáért. Még ha fáradt voltam is.
Az ölelésekért, a zenéért, a mosolyokért, a barátokért, a feloldásért, Önmagamért, a szépségért, a tanulásért.

Jó éjt, Világ!
Szeretlek.