Day 39.

Ö-t egyre jobban szeretem.
És ez számít: hogy mennyi lélek van az emberben. Hogy mennyire fejeződik ki a kedvességben az isteni valója.
Nem számít, hogy nem tudom megvitatni vele a világ nagy kérdéseit ékes ánglius nyelven.
Az számít, hogy mosolyog, és ami olyankor a szemében van.
Ma este mosogatás közben hozta a mobilját és mindenféle zenéket hallgattunk, és buli volt a konyhában. Jó volt. Meg Láng hazaküldött, mert látta, hogy ott alszom el a mosogató fölött mindjárt.
Milyen jó, ha törődnek az emberrel...
Délben meg vízi csata volt - padlómosás helyett. Azért a végén a padló is tiszta lett, csak kissé elhúzódott a konyhaszolgálat.

Ja, és megírtam ma egy fél számot.
Életemben először úgy, hogy igazán mélyről jön, őszintén - bőr nélkül. A dánok ezt mondják rá dánul, hogy nincs rajta bőr. Olyan őszinte.
Úgy írtam, ahogy Misi, A Legjobb Színésztanár tanította.
Nem-magyarázós. Csak-átélős. Sírós. Csak az az alapvető érzelmi minta, amiről az egész életem szól.
És csodák csodája: ma nagyon sok ölelést és érintést kaptam. Azt hiszem, egy ember kivételével mindenki megölelt, aki a zenén van. De nem a szám miatt, mert abból még csak két sort hallottak, hanem csak úgy.
Mondjuk már egy hete erre gyúrok. Szeretem magam, és ezzel azt az üzenetet küldöm ki az univerzuma, hogy szerethető - ölelni való vagyok. Plusz még azt is, hogy mindenkinek küldök gondolatban egy ölelést. Van, hogy meg is teszem, de azt sokkal ritkábban. De az a lényeg, hogy ez működik, úgy látszik.

Annyira-annyira hálás vagyok mindazért, ami adatik. Azért a sok jóért, amit átélhetek. Hogy megtapasztalhatom azt, hogy szeretni való vagyok, és hogy tudok szeretni. Tudok őszinte lenni. És ezáltal szabad is.
És hogy megtapasztalhatom, hogy tényleg csak ki kell lépni a komfort-zónából, és letenni a félelmeket, gátlásokat, és minden működni kezd - szeretettel.
Hogy elfelejthetem azt, aki voltam, és aki vagyok, hogy még inkább éljek.

Jó éjt, Világ!
Szeretlek.

(Ez ment ma a konyhában: )