Day 42.

Tegnap farsang jellegű mulatság volt a suliban - elég vicces volt, de sajnos már nem tudom annyira élvezni az efféle bulikat...
Főleg, ha közben nem érzem azt folyamatosan, hogy olyan emberek között vagyok, akik elfogadnak, és feltétel nélkül szeretnek. És nem is közömbösek. És ilyen érzésem csak néhányszor volt az este folyamán - persze: én nem fogadtam el magam. Nah. Hát ez volt.

Táncolni azt persze még mindig szeretek, csak az se teljesen felhőtlen, ha egyszer jó szám megy, egyszer meg nem olyan jó.
Kissé még szédültem, mikor felkeltem. Nem ittam sokat, de az pont elég volt. És viszonylag korán haza is jöttem.

És ma közzé tettek egy versenykiírást, ami a klímaváltozást hivatott javítani vagy helyre tenni, illetve erre felhívni a figyelmet. Festettünk meg ötleteltünk, mit lehetne tenni. Az is jólesett.
Meg utána a szobakerékpározás és a szaunában való meditálás a gymben.

És megérkezett Szánsájn.
És képtelen vagyok kötődést érezni.
Ez részint szomorú, részint örvendetes.
Szomorú, mert nem akartam csalódást okozni. És mert én sem gondoltam, hogy ezt fogom érezni. De kénytelen vagyok azt tenni, amit a szívem diktál.
Örvendetes: mert szabad vagyok. És mert úgy tűnik, könnyen vette. Úgy értve, hogy azt a fajta nem-üdvös érzelmi kötődést, ragaszkodást, amit a "normális" emberek a "normális" párkapcsolatokban élnek át, azt imígyen kiplántáltam magamból. Csak így lehetek valaha is teljes.
És még örvendetesebb, bár lehet, hogy csak pillanatnyilag van így, de most úgy érzem, hogy soha nem leszek képes "normális" párkapcsolatra. Eddig ez aggasztott. Vicces: ahogy változik az ember nézőpontja úgy változnak a dolgok is... Tényleg.
Annál sokkal jobb dolgokra leszek képes. Elengedve szeretni. Igazán szeretni.

Köszönöm a mai napot. A kihívást - hogy erősebb legyek, hogy a középpontomban tudjak maradni akkor is, ha nem könnyű.

Jó éjt, Világ.
Szeretlek.