A lélek sötét éjszakája 8.

Mindenem megvan és semmim sincs.
Mindenem megvan anélkül, hogy lenne munkám, vagy anyagi biztonságom...
Nappal alszom, éjjel eszem.
Hiába az óhaj, hogy elég ebből már, úgy ébredek, hogy nincs kedvem az élethez, mert nincs életem, emrt nem kezdtem el a lábaimat egymás után rakosgatni a karrier ösvényén. Nem tudom, mi a dolgom itt a világban.
Nincs is életem. És tulajdonképpen persze van, de hogy motivációm nincs: ez rontja el az egészet. Nincs miért felkelnem.
Nincs miért dolgoznom.
Nincs miért bejárnom a suliba és megcsinálni egy diplomát, amit nem akarok, amit csak a társadalom elvárásai miatt próbálok összekaparni, de maga a tananyag és a módszer is túlságosan bal-agyféltekés, vagyis: megerőszakolása majdhogynem mindannak, ami és amilyen én vagyok. Kéne találni egy módot, ahogyan beletehetném a szívemet.

Hétfőtől csütörtökig négy embernek jutottam eszébe. Ebből az egyik Anyám, aki minden nap felhív. Ebből a négyből kettő hívott fel. Ebből a négyből egyben nem bízom.
És hétfőtől csütörtökig csak a két lakótársammal találkoztam személyesen, meg a zenészkollegával, a boltossal, és az ügynökség két emberével.

Nem baj, menni fog ez, csak tanulni is kell. Majd csak túlélem magam valahogy...

Köszönöm, hogy megoszthatom.