Talán csak el akarjuk hitetni ezt magunkkal, mert nincs más esélyünk a békére....
...olvastam tegnap egy cikket ilyen címmel, hogy
"A szerelem csodája"
Nagyjából az volt a lényege, hogy
amikor egy kapcsolat olyan pontra érkezik, ahol változni kezd,
nevezetesen arra pontra, amikor a két emberi lény egójának kicsinyes céljait már elérte a kapcsolat, és ezekben az egoisztikus célokban már nem tud tovább beteljesülni a kapcsolat, már nem nyújt több kielégülést a feleknek, vagyis a felek egójának,
akkor két út lehetséges.
Vagy azt mondják a felek, hogy ez már elromlott, keresek egy másik kapcsolatot, ahol előlről kezdődhet az egész folyamat, mígnem az is elromlik, és akkor megint előlről kezdem, és így tovább.
Vagy pedig azt mondják a felek, hogy akkor itt most megállunk egy pillanatra és átgondoljuk az egészet. És beleegyezünk abba, hogy a kapcsolatok természet szerinti feljődésének engedünk, beleegyezünk, hogy amerre a kapcsolat az ő saját törvénye szerint fejlődne, mi fejlődünk vele. Megengedjük, hogy a kapcsolat új célt és új formát öltsön.
Ekkor már nem az egók kicsinyes célja lesz a kapcsolat célja.
Hanem valami magasabb.
Az adott szöveg, amit olvastam, úgy foglamaz, hogy a kapcsolat megszenteltté válik.
Én csak azért nem használnám ezt a szót, mert a legtöbb ember kifut a világból, ha ilyesmit hall.
És aztán azt írja a szöveg, hogy amikor eljön ez a pont és a felek tudomásul veszik, hogy a kapcsolat célja immár nem az ő egyéni kielégülésük, hanem valami, ami nem csak mindkét fél fejlődését hanem az egész világ fejlődését szolgálja, (Ezt úgy értem, hogy amit egy ember, vagy itt két ember tudatosít magában, magának, azt a világ számára teszi, ami ugyanis egyszer valakiben tudatosodott, az már sokkal könnyebben tudatosodik másokban is. Ilyen egyszerű. Semmi misztikum.)
szóval mikor eljön ez a pont, akkor aztán nem lesz minden könnyű. Sőt, valószínűleg egy ideig nehezebb lesz, mint gondolnánk. És akkor kell kitartani. Kitartani a hitünk mellett, és kitartani a társunk mellett. (Akit a szöveg "testvérünknek" nevez, olyan értelemben, hogy minden ember testvére minden embernek. Az emberségben vagyunk rokonok, testvérek.)
Továbbá a szöveg úgy fogalmaz, amit én fentebb szintén nem használtam, mert a legtöbb ember ettől is kifut a világból, pedig csak szavak, valaminek a kifejezésére...., szóval úgy fogamaz, hogy amikor a kapcsolat megszenteltté (magasabb célúvá) válik, akkor tulajdonképpen meghívtuk a "Szent Szellemet" a kapcsolatba, felajánlottuk azt neki.
Vagyis én úgy fogalmaztam, hogy magának a kapcsolatnak a saját természeti törvénye szerinti cél lesz a kapcsolat célja, nem pedig a mi célunk.
Vagyis kivesszük a kapcsolatot az egók kezéből, mivel az egók nem látnak tovább az orruknál, és a természeti törvényre bízzuk magunkat. (Sorsra, Istenre, Izére, Nagy Közös Tudatalattira...hívhatjuk bárhogy.) A lényeg, hogy mi hátradőlhetünk olyankor, és megnyugodhatunk egy felsőbb irányításban, ami szerint
minden úgy lesz, ahogyan lennie kell,
és midenn úgy van, ahogyan a legjobb.
Hogy miért írom le ezt az egészet?
Részont, hogy megosszam intellektuális tapasztlataimat,
részint pedig, hogy megoszthassam tovább, hogy erről a következők jutottak eszembe:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány és egy fiú, akik valahogyan összejöttek, és a fiú közölte a lánnyal, hogy szerelmes belé.
A lány még soha életében nem tapasztalt ilyet, hogy egy pasi azt mondta volna neki, hogy szerelmes őbelé.
Nem is tudott mit kezdeni a dologgal, amíg csak ő is úgy nem érezte, szerelmes a pasiba.
Aztán telt múlt az idő. Pár hét leforgása alatt a lány túl volt egy külföldi utazáson, amiközben alig tudtak kapcsolatban maradni, de a lány a biztosnál is biztosabb volt benne, hogy a fiú minden nap gondol rá, és hogy a kapcsolat a tér-idő beli távolság ellenére is fennáll köztük. Érezte. És boldog volt. Szomorúság is vegyült a boldogságába ugyan, mert nem tudta, merre vezet a saját útja, nem tudta, miért van ott, ahol, de boldogság volt csupán arra gondolni is, hogy végre van valaki, aki vele akar lenni, aki szereti, akinek tetszik, és aki elfogadja őt, úgy, ahogy van. Aztán kvázi nászút következett, együtt külföldre menés - ugyan egy egész rakás másik emberrel, de a krakkói hotelszobában csak ketten voltak. (Kivéve egy éjszakát, amikor a lány már észrevehette volna a baljós jeleket. ) Ugyanis a srác nélküle ment el bulizni a lányhaverjaival, és csak hónapokkal később derült ki, hogy az egyik ezek közül a lányhaverok közül a fiú egyik ex-szeretője volt. (Vagy micsodája. Ezt a mai napig nem tudja a lány. Szerelem volt? Vagy csak viszony? Tényleg barátok lettek, miután szexeltek, majd a lány közölte, hogy neki van egy barátja egy másik országban, és ezért ők nem lehetnek együtt? Meg lehet ezt úgy emészteni egy pasinak, hogy nem törik bele a büszkesége, és anélkül, hogy a visszautasítás miatt még jobban kívánja az illető hölgyet? Mert főhősünk úgy tudja, hogy a hímnemű lények így működnek: ha visszautasítják őket, fura dolgokat képes művelni a büszkeségük. Amiről főhösünk továbbá úgy vélekedik, hogy a női nem legnagyobb ellensége. Nevezetesen, hogy visszautasítás hatására, a férfiúi büszkeség vagy felfualkodik, és megakadályozza, hogy ezek után kedves legyen az illető hölgyeménnyel, vagy hogy beszéljen hozzá, vagypedig egyszerűen még inkább feléled a vadászösztön, amely a férfit élteti, hogy azt a nőstényt, aki kikosarazta, akkor is, csak azért is elkapja.) De akkor még a lány szerelmes volt és naiv, így szinte fel sem tűnt neki, hogy friss szerelme nélküle megy el a csajhaverokkal bulizni. (Pedig akkor is ott volt benne a súgás, az a hátsó nagyon halk kis hangocska, hogy ez mégis csak rosszul esik, hisz nem voltak együtt olyan régóta, hogy a méz-hetekben itt kéne hagynia őt az éjszakában....) De a lány ellhallgattatta azt a hangocskát - és úton hazafelé ő sem volt rest: összefogódzkodva ment egy magas, jóképű, gyönyörű testű dán fiúval, menedéket keresve az éjszaka (és a szív) hidege ellen, amikor is a korábban magát szerelmesnek valló fiú szembe jött vele, az ex-viszony sokliteres túrahátizsákját cipelve. És meglátták egymást, és egy laza hellóval tovább mentek. Persze a pasi közölte, hogy ő most segít az ex-nőnek (akiről főhősünk továbbra sem tudja, hogy ex-nő), és nemsokára jön. A lány pedig arra ért haza, hogy egy közös barátjuk - egy lány - fekszik az ágyban, felkelthetetlenül, ahol azelőtt ők ketten szeretkeztek hosszú órákon keresztül. Mit volt mit tenni, mellé feküdt, és várta, hogy a fiú visszaérjen, és melléfeküdjön, miközben a másik oldalán aludt a lány.
És aztán minden felborult. Öt - nem több, mint ÖT! - együtt töltött nap után, a lány balga módon közölte a fiúval, hogy mivel nics jobb dolga, és mivel jól érzi magát a fiúval, vele maradna a nyár folyamán. Erre persze a fiú berezelt, és pár napig nem igen szólt a lányhoz, aki még mindig elég szerelmes volt ahhoz, hogy ezt ne vagye magára.
Röviddel ezután azonban a fiúnak újabb egyedüllehetnékje támadt, oly módon, hogy a lány teljesen elhidegülve és elhagyatva érezte magát. Egyszer aztán valahogy beszédbe elegyedtek, aminek a végén a fiú úgy búcsúzott: - Beszélgessünk máskor is -, majd távozni készült. A lány utána ment. Hogy oké, hogy egyedül kell lennie, de ezt a haverjának mondhatja, nem a lánynak. És hogy még egy csókot se ad? Szó szót követett, a lány kérdőre vonta, hogy akkor most együtt vannak-e egyáltalán, mire a srác azt felelte, hogy ezt most minek kérdezi, hiszen, amikor elkezdtek járni, akkor sem volt ez kimondva. Mire a lány kétségbeesett, és újra feltette a kérdést, mire a fiú a MOST szót hangsúlyozva azt felete, hogy most nincsenek együtt. Mire a lány közölte, hogy hát ez azt jeletni, hogy vége van. Mire a srác azt mondta, hogy ő ezt nem szokta mondani, és most sem modnja. De a lány szerint ez így működik. Ha MOST nincsenek együtt, ez pontosan azt jelenti, hogy már nincsenek együtt, vagyis hogy vége van. MERt azt nem lehet csinálni kapcsolat címén, hogy amikor nekem kényelmes, akkor együtt vagyunk, amikor meg nem, akkor meg nem.
A lány teljesen kétségbeesett, hogy hogy lehet így vége?
Hogy már vége volt, hogy fiú már pár napja azt gondolja, hogy ők nincsenek együtt, de erről elfelejti tájékoztatni a lányt, és aztán végül a lány húzza kibelőle, miközben reménykedik, hogy ez az egész helyzet nem igaz, hogy ez csak egy hülye álom. És keservesen zokog, és menedéket keres idősebb barátainaál, tanárainál, akik jól ismerik őt is, és a fiút is, és akik közlik vele, hogy ez egyszerűen nem igaz. Hogy ennek nincsen vége, ez csak valami futó agylágyulás, és hogy nyugodjon meg szépen. Mire a lány valamicskét megnyugszik, és igyekszik valahogyan elfoglalni magát.
Aztán még pár nap fájdalom: hogy a fiú lehet a barátaival, és szaunázhat velük, de a lány ilyenkor nem csatlakozhat hozzájuk, mert az hogy nézne ki? Neki távol kell maradnia, pedig nagyon kedveli a fiú barátait, és szívesen tölti velük az idejét - de ezt persze sem a fiú, sema barátai nem tudják. Egyszerűen csak nem tekinitk egyenrangú félnek a lányt. Ő talán egy tartozéka a fiúnak, de nem barátja a fiú barátainak. Pedig a lány nagyon szeretne az lenni. Szeretne közéjük tartozni. Mert olyan jófejek, és viccesek, és a lány rajong értük, mint emberekért, barátokért... mindhiába.
Aztán pár nap kesergés után összeszedi magát, és mintha mi sem történt volna, laza baráti viszonyban szaunázni invitálja a fiút, aki nem ígéri biztosra, amibe a lánynak bele kell nyugodnia - de végül eljön.
Végül újra összejönnek ott a szaunában.
Csókolóznak, a fiú azt mondja a lánynak, hogy milyen szép.
A lány pedig (balga módon) elemzi a fiút, és megvilágítja, hogy megérti, megértette őt, tudja, hogy a fiú azért csinálta ezt az egészet, mert megijedt. Mire a fiú elámul, hogy ezt még soha senki sem értette. De bavallja, hogy fél. Amely tett a lány szerint igen férfias. (Mint ahogy hibázni emberi, de beismerni a hibát: isteni dolog.)
És akkor ott a szaunában
egy szál törölközőben,
néhány csók után,
a lány arra kéri a fiút, imádkozzon vele.
Vagyis csak ölelje át, csak érjen össze a homlokuk,
amíg a lány elmondja az imáját.
Mert úgy érzi, meg kell tennie.
Őszintének kell lennie, és önmagának kell lennie ez előtt a fiú előtt.
Még ha tart is attól, hogy a fiú majd elítéli őt hiedelmei miatt, amik többnyire csak remények.
És a fiú igent mond,
és a lány elmondja az imáját,
amelyben
alázatosan kéri Istent,
hogy áldja meg ezt a kapcsolatot,
hogy segítsen nekik távol maradni a szívek rondaságától,
és segítsen nekik szeretetben és szabadságban maradni.
És talán Isten akkor meghallgatta a kérést.
És megáldotta azt a kapcsolatot.
***
Ha egyáltalán van Isten, Gondviselés, Sors, vagy bármi, aminek nevezni akarod.
És csak ez jutott eszembe tegnap,
hogy lehet, hogy az volt az a pont abban a szaunában, amikor
meginvitáltuk a "Szent Szellemet", Istent, Gondviselést, Természetet, vagy nevezd, ahogy akarod,
és azért volt aztán sokszor olyan nehéz.
És valójában midnen nehézség áldás volt, és minden nehézség a kapcsolatot a saját természete szerinti célja felé irányította,
több, jobb, igazabb, tisztább szeretés felé.
Tudatosság felé.
És minden úgy lesz, ahogyan lennie kell.
Bárcsak tényleg el tudnám ezt hinni...
....csak az ember keres értelmet, mintázatot mindenben, hogy az intellektusa fogódzókat találjon, hogy ne legyen midnen olyan értelmetlen és hiábavaló....
És ezért, jómagam
csak szeretnék hinni abban,
hogy mindennek van oka és célja és értelme,
így az én életemnek is.
Hogy tényleg van egy világrend, amiben minden ember szerepe fontos.
Hogy tényleg arra teremttettünk, hogy boldogok legyünk.
Hogy tényleg van olyan tudás, amibe párszor már bepillantást nyertem életem során.
Hogy tényleg több a világ, mint amit a szemeinkkel látunk belőle.
Hogy tényleg fontos vagyok a nagy egész szempontjából, még akkor is, ha soha senki nem fog emlékezni arra, hogy egyszer, az időszámítás ezredévfordulúja környékén élt egy nő,
akit úgy hívtak, hogy
Szalai Tünde Márta.
És szeretnék hinni még egy csomó dolgoban.
De az is kérdés csupán, hogy érdemes-e egyáltalán bármiben is hinni...
Azt hiszem, nekem a saját életemre nézve egyetlen egy dolog marad, amiben hihetek:
hogy a legeslegjobb és ezért a legeslegfontosabb dolog a világon
szeretni.
Köszönöm, hogy megoszthattam Veled, kedves Olvasó.
Végtelenül hálás vagyok, hogy itt vagy, és Olvasol.
Ha Te nem lennél, nem lenne értelme annak, amit épp csinálok.
Szükségem van Rád.
Úgyhogy szívem legmélyéből köszönöm, hogy itt vagy.
Viszlát, kedves, különleges és csodálatos Barátom.
Nagyon szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése