Day 14.

Ha nincs bennem ítélet, abban az az egyik jó dolog, hogy láthatom megváltozni az embereket.

Tegnap délelőtt végre megtartotta Søren az első dán nyelvórát. Angolul. És bizony mondom, ha nem beszélsz semmilyen másik germán és/vagy angolszász nyelven, nagyon nehéz megtanulni a dánt. Néha nehezebb volt nekem, mint a kínai kiejtés. De állítólag meg lehet szokni.
Egy történettel kezdődött az óra: Isten megteremtette az állatokat, és hangokat és nyelvet adott nekik, így hát a tehén azt mondta, múú, a birka, hogy beee, a macska, hogy nyáú; és látta, hogy ez jó. Aztán megteremtette az embereket, és nyelveket adott nekik: a franciáknak a franciát, az angoloknak az angolt, a németeknek a németet, és így tovább, és látta, hogy ez jó. Aztán mikor már minden nyelvvel és néppel megvolt, lenézett, és a fejéhez kapott: "Jajj, a dánokat és a hollandokat kifelejtettem!" - és nekik adta a maradékot.
És ezt a dánok mesélik!
A svédeknek meg igazuk van, mikor azt mondják, olyan, mint a svéd, csak a dánok úgy beszélnek, mintha forró krumpli lenne a szájukban.
Minden nehézsége mellett viszont nagyon vicces nyelv. Az egész felső testünket kell használni, ha helyesen akarjuk kiejteni a hangokat. Søren azt mondta, ők a gyomrukból beszélnek. Szóval megtanultunk például ugatni is az első órán.

Délután megnéztünk egy filmet 50 000 dánról, akik az 1900-as évek elején Argentínába emigráltak. Ott alapítottak egy dán kolóniát, ami a mai napig létezik, és ma már a negyedik generációnál tartunk, van aki sosem járt Dániában, de beszél dánul, és van, aki nem is beszél dánul. Van, aki még dánnak néz ki, és van, akin már egyáltalán nem látszik az Észak-európai eredet. És a nemzeti identitás kérdése vetődik fel az emberben, hogy mitől dán egy dán? Vagy mitől magyar egy magyar. Azok az emberek ott a kolóniában nagyon őrizték a származásukat. Különösen kezdetben. Nem volt divatos argentin férfihoz feleségül menni, vagy argentin nővel házasodni, de ma már ez nem számít. A második, harmadik generáció Argentínát érzi otthonának, és nem is vágyik Dániába. De a negyedik generáció azt mondja: sok szép hely van a világon. És nem mondják azt, hogy Argentína az otthonuk, vagy Dánia. Ezen kívül nagyon ragaszkodnak a hagyományokhoz. Mint például, hogy a karácsonyi misén a pap azt mondta a gyülekezetnek, hogy mivel fontos, hogy őrizzék a dán szokásokat, ezért a fene vigye el azokat a dánokat, akik, mivel Argentínában élnek, gyarló módon a sarokba teszik a karácsonyfát - mert úgy nem tudják egymás kezét fogva körbetáncolni.

És igen erősen gondolkoztam, mi tesz engem magyarrá?
A következőkön talán sokan megbotránkoznak majd, de az az ő dolguk lesz, nem az enyém...
Mi tesz engem magyarrá?
Csak a kultúra, amit abban az országban magamba szívtam? Úgy értem, a szokások...a pesszimizmus, a panaszkodás, a lustaság, a borongás, az irigység, az egymás ellen való acsarkodás? ...bár szerencsére kezdem ezeket levetkőzni - de valóban, ha ezeket levetkőztem, mi tesz engem magyarrá? A nyelv, ami az anyanyelvem?
Aztán azt válaszoltam magamnak, hogy ami mindenképpen sokat számít, az a gondolkodásom szerkezete, mert az a nyelven alapul. Az, hogy bonyolultan működik az agyam, és mivel a magyar nyelv az egyik leggazdagabb, legnagyobb kifejezőképességgel bíró nyelv, ezért jó a kifejezőképességem. Remélem.
A magyarok okosak. Így az is magyarrá tesz engem, hogy okos vagyok.
Talán.
Mert nem a népviselet teszi olyan nemzetiségűvé az embert, amilyen. És nem is a szokások, vagy hagyományok, amelyeket tart, vagy tisztel.
Hanem sok apró dolog. Apró különbségek...
Például Dániában azt sem tudják, mi az a kerítés. És kint hagyják a bicikliket a kertben. Szerintem azt se tudják, mi az, hogy lopni...Kint hagyhatsz az utcán egy üveg tejet, tetején pár bankóval, hozzá se fog érni senki...
Nem tudják, mi a létbizonytalanság.
A Dániában élő cigányok dolgoznak, és nem lopnak.
Ha egy dán egy boltban sorba áll, jó fél métert hagy közte és az előtte álló között. Ha ezt Magyarországon csinálja, valószínűleg elé állnak, mert azt hiszik, nem a sorban áll...

És délután és egész éjszaka dallistát építettem magamnak a Youtube-on. Részint mert Arnes általi szorgalmi házi feladat volt politikai tartalmú számokat keresgélni, részint meg mert érdekel, és mert az életnek tanulok ezáltal...
Egész eddigi életemben soha nem érdekelt a politika - mondjuk most is csak idealista módon, de legalább érdekel.
Hát ilyen ez a suli.


És február ötödikén átruccanunk Finnországba.
Van egy olyan webes nonprofit szervezet, hogy CouchSurfing, szó szerint lefordítva: Kanapé-Szörfözés. Sok millió tagja van az egész világon. Bárki lehet tag. Semmi kötelezettség nem jár vele. Viszont bárhová utazol, találhatsz valakit, aki pár napra befogad, és nem kell fizetned a szállásért. Többnyire fiatalok a tagok, ahogy láttam. 20-30 év körüliek. Ha én befogadok valakit, úgymond felajánlom neki a szófámat, vagy matracomat, vagy amim épp van, szóval hogy fedelet adok a feje fölé, fizetségül nem kell neki visszafogadnia, persze lehet, de nem kötelező, hanem cserébe ő mehet másvalakihez is. Ez amolyan hatalmas szívesség-bank-hálózat, és az az ideális célja, hogy az embereket és a kultúrákat közelebb hozza egymáshoz. És ez elég nagy nyitottságot és bizalmat igényel. Gondolj bele, odamész egy teljesen idegen ember házába lakni, teljesen ingyen, és aztán esetleg te is befogadsz egy teljesen idegen embert a házadba, ingyen....persze mindenkinek van egy adatlapja a neten, így azért valamennyire lehet előre tájékozódni, milyen ember is az, akihez mész - hasonló-e a világképetek, az érdeklődési körötök, szokott-e bulizni, hajlandó-e körbevinni téged a saját lakhelyén. És ha igen, akkor nagy szerencséd van: úgy ismerheted meg a helyet, ahová utazol, ahogyan egy helyi ember látja. Olyan helyekre juthatsz el, ahová egy turista magától nem biztos, hogy eljutna. És mindemellett rengeteg új embert ismerhetsz meg. Nincsenek határok. Általában mindenki beszél angolul, aki ide feljelentkezik. Vannak családok, akik így nyaralnak évek óta...persze ez főleg a skandinávokra jellemző, ez a fajta nyitottság, hogy egy egész család képes megtalálni az útját és a szállását így - "idegenekre" bízva magát.
Szóval kezd olyan lenni z egész, mint egy nagy család, egy nagy közösség, ahol az embereknek kölcsönösen meg kell hogy bízzanak egymásban. És minél több kultúrát és tájat ismersz meg így testközelből, annál nyitottabb és toleránsabb, tapasztaltabb, bölcsebb és gazdagabb leszel...
Szóval mi Dorkával ketten fogunk valakinél lakni 3 éjszakát - valakinél, aki szívesen lát minket, egy igazi helsinki lakosnál! Még nem tudjuk biztosan, hogy kinél, de biztosan lesz valaki, aki befogad minket - már van pár ember, szóval még válogatni is tudunk!

És újfent - ahogy mindig - nagyon boldog vagyok, és hálás az életemért, merthogy csodálatos! Talán magamnak köszönhetem, talán a sorsnak, talán valami isten-szerű tudatosságnak, aminek a része vagyok - mindenesetre, a hála érzése kifogyhatatlan bennem.

És lassan talán letisztulnak a dolgok...
Korábban azt hittem, tudom, mit akarok - de most még tisztábban kezdem látni...
De erről majd, ha még tisztul...
Most csak ennyit, hogy emlékeztessem magam: natural power&confidence --- my way.

Köszönöm Világ!
Szeretlek.

***