Az Isten és az Ember

Az Isten és Emberünk egyszer beszédbe elegyedtek:
- Nézd, én szeretném helyrehozni ezt - szólt Emberünk.
- Csak kérned kell, és megadatik. Örülök, ha reagálhatok, örülök, ha adhatok neked, mert ez a természetem.
- Akkor kérlek, hogy minden olyan tettem eltöröltessék, ami zavart okozott a világ belőled fakadó harmóniájában.
- Igazán, teljes szívedből kívánod? Vigyázz, nekem nem tudsz hazudni.
- Isten, te látod az én szívem, látod, hogy igazán, teljes szívemből kívánom.
- Akkor kérésed meghallgatásra talált. El van törölve minden zavar, amit okoztál.
- Köszönöm.
- Ezek után nem szabad ugyanazokat a hibákat elkövetned, ugye tudod?
- Tudom. Mert ha folyton rosszat tennék, és folyton megbánnám és bocsánatot kérnék, majd újra elkövetném ugyanazt, az képmutatás volna.
- Valóban. Ám egyet jegyezz meg jól. Én hiába bocsátok meg neked, ha te nem bocsátasz meg magadnak. Társ-teremtő vagy, az én képemre teremtettelek. Ha bűntudatot hozol magadra, büntetésben is fogsz élni.
- Megértettem - mondta Emberünk, és elengedte minden múltbéli tettét, tudván, hogy az már nem hozzá tartozik.
- Aztán szeretned is kell még magad.
- És azt hogyan kell? Itt, a Földön azt nem tanítják nekünk.
- Hát nézz magadra az én szememmel. Lásd, milyen tökéletes vagy, hiszen belőlem lettél. Gondolod, hogy hagynám, hogy bármi is létezzen a világban, ami nem pontosan oda való? Minden a terv szerint van. Te azért jöttél ide, hogy tanulj és taníts. Azért, hogy minden zavart, ami ebben a világban van szépen lassan lépésről lépésre kipurgálj belőle, magadból. Igen, a szennybe jöttél, hogy tisztíts, hogy egykoron meglehessen az én Országom. Ez egy nemes feladat és te vállaltad, hogy segítesz benne. Nézz magadra! Lásd meg a tested csodálatos, tökéletes működését. Lásd meg a csodálatos szívedet, ahol a szeretet lakik. Lásd meg páratlan egyediségedet, amivel erre a helyre jöttél. Lásd meg saját teremtésed szépségét. Lásd meg, hogy fekete nélkül nincsen fehér és fordítva. Lásd meg, hogy szüksége van rád a Mindenségnek, mert nélküled nem lenne teljes. Nézz a saját szemedbe, nézz a lelked mélyére, lásd a mélységedet - ez maga olyan gyönyörűség, amit csak velem, bennem tapasztalhatsz meg. És aztán, ha mások szemébe nézel, leláthatsz eddig, hozzámig. Láthatod, hogy mind egyek vagyunk, ugyanolyanok, mind osztozunk mindenben: a tökéletességben és a tökéletlenségben is. Látod, az én csodálatos teremtményen vagy, szerelmetes részem, gyermekem, vagyis magadé vagy. Önmagad legcsodásabb alkotása, amelynek pillanatok olyan csodálatos sorozatában van része - amit ti életnek hívtok - aminek során bármikor bármit tehet, tanulhat, változtathat, jóvátehet vagy elronthat. Milliónyi pillanatot kaptál, amelynek a csúcsán állhatsz, a teremtés, az alkotás csúcsán. Életed minden egyes pillanatában az életedet és önmagadat konstruálod. Hát nem vagy nagyszerű, és csodálatos? A hibáiddal együtt, hiszen vannak még mások a te élet-játékodban, akik pont a te hibáidnak köszönhetik fejlődésüket. Tehát, ahogyan és amiként te vagy, minden emberi hibáddal, jóságoddal, küzdelmeddel, kétségeddel, győzelmeddel és vereségeddel együtt: úgy vagy tökéletes, és egyediséged páratlanságában csodálatos, mert a szemeidben, az arcodban és a szívedben engem nyilvánítasz meg, vagyis Önmagadat, és én tudom és ezért te is tudod, hogy bár nem sikerül mindig az önmagadról alkotott legtökéletesebb képnek megfelelően élned, te és én látjuk ezt a képet, és elfogadjuk azt, amit minden adott pillanatban választasz, mert tudjuk, hogy mindig a tőled telhető legjobbat adod és teszed.
- Megértettem - szólt Emberünk, és megölelte saját magát.
És boldogan ment tovább az Úton.