Vész hátán vész

Édesanyámat tegnapelőtt kirabolták.

Olyan környéken lakunk Siófokon, ahol sok dakota lakik.

Eddig is már vagy háromszor betörtek. Már zárakat cseréltünk, már biztonsági zár lett, már mindent eldugdosunk, hogy ne találják meg. 

Korábban ékszereket vittek.

Ezúttal parfümöt, kipakolták az egész hűtőt, mélyhűtőstül, a spájzot, a csokikat, rizst, lisztet, cukrot, meg a másodkulcsot a lakáshoz, ami az előszobában, az asztalon volt. (Azzal szépen visszazárta az ajtót kifelé menet.)

Ezt lopták el a kisnyugdíjas édesanyámtól.

Szégyen.

Újra zárat cseréltetett, és most felszereltet valami rácsot az ajtó elé.

Húszezer.

Harminc a gázszámla, tíz a maradék.

És akkor marad vagy tíz-húzezer forintja, amiből éljen meg egész hónapban, pótolja az ellopott rizst, lisztet, cukrot.

Hogy éljen így az ember?

Miért nem csinál ezzel valamit az ország, vagy az önkormányzat?

Miért kapnak a dakoták annyi segélyt, miért nem dolgoznak, és akkor miért lopják meg mégis a kisnyugdíjast??

Dühös vagyok, és tehetetlen.

Féltem az édesanyámat.

Azzal vígasztaltam a telefonban, hogy az a lényeg, hogy ő jól van, az egészsége jól szolgál. 

Csak a lelki-érzelmi traumát érzi még. Hogy jobb kedve legyen, lement a Balaton partra sétálni. Szerencsére sütött a nap.

Én meg itt sírtam, hogy én úgy de úgy szeretnék segíteni neki, segíteni elköltözni onnan - mert ő már nem fog, mert nem tud, mert kisnyugdíjas - se péze se energiája már egy költözésre.

Én meg mikor tudok majd segíteni? Mikor lesz annyi pénzem, vagy befolyásom? Vagy mikor lesz olyan nagy házam, hogy a családom mellé őt is odavehetném?

Mikor lesz családom? Mikor találom meg a fasza csávót? 

Mikor növök fel mindehhez?

Mikor növök fel mondjuk akkora felelősséghez, hogy dolgozó és nagyon sokat kereső nő legyek?

Igazából persze nem akarok az lenni. 

Csak boldog akarok lenni, békés és szabad. Anyagilag független - már amennyire ez lehetséges a mai világban, és most megint csak átkoznom kell a péz rendszerét.

Értelmetlen és ezért 

tarthatatlan.

Mindent megmételyez(het)... 

Gondoltam, elmegyek lottózni. Azt írta a horoszkópom, e hónapban olyan szerencsés leszek, hogy még szerencsejátékoznom is érdemes. És ha nem is hiszel a horoszkópban - ez jó önszuggesszió.

Másképpen fogalmam sincs, hogyan segíthetnék neki.

Ha a biztonsági zárat kívülről úgy ki tudták nyitni, hogy aztán működőképes maradt, akkor vajon a ráccsal meggyűlik-e a bajuk, s meddig?

A Klapka György utcában az elmúlt pár évben egész sűrűn történt ilyesmi. Több házba is betörtek, fényes nappal...

Tudni kell az egész történethez, hogy a mi házunk egy iciri-piciri két szobás, régesrég épült házikó, nem valami jó szigeteléssel. A falai mindig nyirkosak. Nehéz felfűteni, mállik róla a vakolat.

Szóval nem egy "gazdag-ház". Nem is nehéz bejutni az egyetlen színes üveges szimpla ajtaján. És ha lesz is előtte rács - az ablakok elé is tegyünk?

A kutyával több szívfájdalom van, mint védelem. Mi van, ha megmérgezik azért, hogy be tudjanak jönni, vagy elég egy szelet hús...

Hiába, szegény embert az ág is húzza...

Ezért kell, hogy legalább pozitívan gondolkodjak, gazdagnak és okénak érezzem magam. És ezért van rám nagyon jó hatással az Írónő. Mert amióta vele összebarátkoztam, azóta sokkal pozitívabban gondolkodom. 

Sokat tanulok tőle.

A hó meg ma nem esett először egy hete. 

A minap azt mondták, márciusig ilyen idő lesz, és ekkora hó...

Sose lesz vége ennek a télnek...

De majd elutazunk valahová, ahol nyár van... Remélem.

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.

Szeretlek.