Mátrix

Szöget ütött a fejembe ez a gondolat, amit ma olvastam valahol:

"- De az embernek nem a jólét és harmónia felé kéne hajlania?
- De igen, mert a Mátrix elsődleges állapotában harmónia, szeretet, tökéletesség.
Ezért minden olyan dolgot, ami nem felel meg a polaritásának, ki kell szedni és eltüntetni.
És hogy lehet ezt a dolgot megcsinálni? Vissza kell küldeni annak, aki létrehozta, mert
csak a teremtője tudja elemeire és energiájára lebontani."

(Aryana Havah gyermekpszichológus könyvéből idéztem, egy páciense - egy hatéves-forma kisgyerek mondja)

Mátrix alatt azt az energia-szőttest érti, amiben a teremtés egésze működik.
Az idézet vége pedig arról szól, hogy ha rosszat teszel, vagyis rossz karmát idézel magadra, az bizony visszapattan az emberre önmagára... - mert így logikus.
Így működik az egész.
Nem tudom, ez tényleg így van-e. Nem tudom, van-e Mátrix, és ha van, olyan-e a természete, amilyennek itt leírják.
De ha így lenne, az sokmindent megmagyarázna az életemről, és megnyugvást találnék benne. Megnyugtatna a tudat, hogy semmi sincs véletlen, és minden rendjén való, az hogy nekem ebben az életemben ezt és ezt kell megtapasztalnom a saját bőrömön, ezt és ezt kell elemiere és energiáira bontanom, amit egy másik életemben valószínűleg a saját fejemre idéztem...
De persze a dolgokkal való szembenézést nem lehet megkerülni. És nem is hasznos megkerülni. És ez a megnyugvás ezúttal végre nem menekülés lenne, ahogy eddig az volt, vagy felmerülhetett a gyanuja, hogy az lehet. Mert már szembenéztem azzal, amivel szembe kellett néznem. Már elég erős és elég bátor lettem ahhoz, hogy merjem érezni, hogy fáj, hogy mennyire fáj, hogy elhagyott az apám. (És hogy szinte tehetetlenül ismételgettem azt a ciklust: valamit nem kapok meg, azt gondolom, hogy azért, mert nem vagyok elég jó, és ezért később valamit megint nem kapok meg, amit szeretnék, amiről megint azt gondolom, hogy azért, mert nem vagyok elég jó és így tovább és a minta csak erősödik és erősödik...)
Tudniilik, addig, amíg a félelmünket, vagy a fájdalmunkat nem ismerjük fel, nem merjük érezni az érzéseinket, addig nem lehet elindulni a gyógyulás útján sem.
Addig nem tudjuk, miért nem működnek bizonyos dolgok számunkra nehezebben, mint mások számára.
Viszont mindabból, amit eddigi életemben erről tanultam és tapasztaltam, egy teljesen új nevelési módszer következne, abból pedig egy új Föld, vagyis egy új társadalom... Szóval ez messzire is vezethetne akár...
Ja, és a legjobb az egészben, hogy miután az ember merte érezni az érzéseit, utána az egész már távolról sem olyan ijesztő, sem olyan fájdalmas. Utána már szinte örül neki az ember, hogy ez az enyém, de jó, hogy itt van, és megérti, hogy anélkül a bizonyos életesemény nélkül ma nem lenne az, aki és nem tudná mindazt, amit tud.

...lehet, hogy túl intellektuális vagyok ahhoz, hogy énekesnő legyek?...

Hmm...

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Legyen csodálatos a napod!

Viszlát.

Szeretlek.