A Csend

Eckhart Tolle és néhány igen kedves barátom azt mondják, hogy MOST, manapság az emberi tudat(osság) átváltozása, fejlődése nem luxus, nem csak egy-két kiváltságosnak adatik meg, hanem törvényszerű és szükséges. Szükséges, hacsak nam akarja az emberiség végleg megsemmisíteni magát.

És akkor olvasom tovább Eckhart Tollét, és folyotn újabb és újabb kérdések villannak belém, miközben ő folyton a Csendről beszél. Hogy hallgasd a csendet, találd emg a benned lévő csendet, mert az a te esszenciád, amiből minden létező esszenciája is vétetett, ez az egyetlen dolog az univerzumban, aminek nicsn formája, de ez nem dolog, és nem is az univerzumból való.

És szép, szép. Meg tudom csinálni. Meditáltam régebben, mostanság is ritkábban, és el tudom érni, tudom az "ommmmmmmm- állapotot", és szeretnék is hinni bizonyos dolgokban a világ felépítését illetően. 

Heidegger, aki nem hülye new-age-es, hanem még hülyébb kontinentális filozófus, Nyugat-európai, logikus - a végén persze ő is rájött, hogy a logika zárt rendszer és csak önmagába lehet eljutni vele, így a szabad gondolkodást megöli, ezért jutott ilyen mondatokra, hogy a "semmi semmizik", amin a többi hülye kontinentális filozófusok jót gúnyolódtak... 

Szóval, ahogy Heidegger is rájött erre, és ahogy Tolle is mondja: a valódi Bölcsességnek, a Szív bölcsességének, a Csend bölcsességének, a Semmi igazságának egyáltalán semmi köze sincs a gondolkodáshoz. Mert nem tud köze lenni a gondolkodáshoz, mert a tudománynál, a gondolkodásnál sokkal mélyebb szintről jön. 

És csak én teszem hozzá: HA van mélyebb szint.

De hinnem kell, hogy van, ha egyszer tapasztalatom van arról, milyen érzés meditálni, és hogy van mélyebb bölcsesség, mint az analizálás, gondolkodás bölcsessége. Van mélyebb igazságérzet, mint az agyé. 

No és akkor jött a kérdés, hogy "és ez a Csend fog majd tudni táplálni engem, megoldja az életemet, ad pénzt, hogy elutazhassak oda, ahová csak szeretnék, ad fedelet a fejem fölé, hivatást, amiben kiteljesedhetek?" - erre azt írja, hogy "Az igazi kreativitás csendben működik. A Csend az a hely, ahol a kreativitás és a problémáidra a megoldás található."

Ezek után már csak azt kérdem:

És ez az egész hogyan jön a tudatalttiban tárolódó, vagyis általunk nem ismert fájdalmainkhoz, félelmeinkhez, amelyek, amíg nem tudatosodnak, addig titokban iráynítják az életünket, reakcióinkat, kapcsolatainkat? Hogyan jön ez a Szent Csönd ahhoz, hogy én hiába meditáltam, és hiába voltak ilyen-olyan spirituális tapasztalásaim, hiába láttam olyan dolgokat, amiket csak nagyon kevesen látnak ma még - akkor is összeomlott a rendszer akkor, amikor párkapcsolatra került sor...

(Mindig az apróbetűs rész a legizgalmasabb.)

De azt elmondhatom, hogy mielőtt a fent említett tanító jótanácsát elolvastam volna, mely szerint spirituális gyakorlatként nyugodtan elkezdheted azt gyakorolni, hogy nem veszed túl komoylan a gondolataidat - már vagy egy hete elkezdtem...

További megivlágosító jellegű írás a fenti kérdéseimre, hogy a konceptuális börtöneinkbe nagyon könnyű beleragadni, mert az elme  azon vágyakozásában, hogy megértsen, tudjon, kontrolláljon, összetéveszti a saját vélekedéseit és nézőpontjait

az igazsággal. 

Azt mondja: ez így van.

De nagyobbnak kell lennünk, mint a gondolat, hogy észrevegyük, hogy mindegy, hogy hogyan interpretáljuk "az életünket", vagy valaki más életét vagy viselkedését, bármennyire is ítélkezel bármilyen szituációról, az nem több, mint egy nézőpont, egy a sok lehetséges nézőpont közül. Nem több, mint egy gondolatcsomag. De a valóság egyetlen egyesült egészet alkot, amibe minden dolog belefoglaltatik, ahol semmi sem létezik önmagában és önmaga által.

A gondolkodó elme egy hasznos és erőteljes eszköz, de ugyanakkor nagyon limitáló, korlátozó is tud lenni, ha teljesen átveszi az életedet, ha nem veszed észre, hogy az csak egy kicsi része, egyetlen aspektusa annak a tudatosságnak, ami te vagy.

∗∗∗

A bölcsesség nem a gondolkodás terméke. Hanem az a mély tudás a bölcsesség, ami akkor keletkezik, amikor egyszerűen a teljes figyelmedet egy valaminek vagy valakinek adod. Ugyanis a figyelem az elsődleges, ős-intelligencia, a tudatosság maga. Feloldja a határokat, amelyeket a konceptuális gondolkodás alkot, és ebből jön az a felismerés, hogy semmi sem létezik magában vagy magától. Ez a figyelem egyesíti az észlelőt és az észleltet a jelenlét egyesítő terében. Ez a szétválasztottság (külön-levés) gyógyítója.

Mindezek okán rá kell jöjjek, hogy a pszichológia sem képes végleges megoldásokat adni, hacsak nem akarunk bezárva maradni a konceptuális gondolkodás börtönébe - pedig eddig azért legalább a pszichológiában hittem, mert hogy logikus.

Igen, a logika nagy csapda.

A gondolkodó elme csapdája, mely önmagából nem képes kiszabadulni, sem önmagán túl látni.

Márpedig, ahogy az elején is mondtam, egyre többször és egyre több forrásból áramlik az életembe az az infó, hogy jobb, ha elkezdünk végre Látni, különben fel is út, le is út.

Új tudatosság van születőben.

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon.

Sokkal jobb, mint a híres költőnek a híres verse megírásakor érzett érzelmei.

Mert ha az ember eleget meditál, elkezdi érezni, hogy ki, mi ő valójában, a létezése legmélyebb szintjén. És ezzel mindig újra felvehetjük a kapcsolatot, ezért írják a "mesterek", tanítók, buddhista, taoista bölcsek, hogy a megvilágosodáshoz nincs szükség időre, mert az MOST van. Mint ahogy minden most van, ha nem földi perspektívából tekintünk a létezésre. Márpedig a földinél van mélyebb, lényegibb létezésünk, ami nem azonos sem a formánkkal, sem a gondolatainkkal, sem az érzéseinkkel, tehát tudunk onnan figyelni, tudunk onnan tanúi lenni a saját földi életünk tartalmainak.

És nagyon egyszerű.

Minden nagyon egyszerű. (Ahogy az Írónő is monta, akinek a nagyon öreg, bölcs, élettapasztalatilag bölcs nagymamája mondta.)

És akkor - visszatérve a költőhöz - rájövünk, hogy nem az érzéseink vagyunk: azok is jönnek-mennek. Nem a sztorink vagyunk. Nem a gondolataink. Ezek mind változnak. Mind az elme köré épülnek, amiből az ego, az 'én' kialakul. Lesz egy kis énünk, amit a történetünkkel, a gondolatainkkal, a különbözőségeinkkel azonosítunk.

De valójában, ha a létezésünk lényegéből élnénk és szemlélnék a világot, sokkal-sokkal kevesebb szenvedést okoznánk magunknak és másoknak. 

Ki tudja, micsoda csodálatos és fejlett, igazán civilizált kultúra és emberiség létezhetne itt a földön...