Karácsonyi összegzés

Huh, visszanézve az elmúlt pár nap iromáynait – hát jó nagy vihar, kavarodottság, zavarosság volt itt belül.

Sokszor ugyanazokról a dolgokról írtam – más szavakkal. Volt, hogy ellentmondás is volt.

De találtam pár választ, amiket most egy darabig nem kéne szem elől veszítenem.

Továbbá, megint előállt az a helyzet, hogy túl sok időm van gondolkodni, ezért túl sokat is gondolkodom, és túl sokat írok, ezért az egész felhígul és nem élvezetes. Legalábbis nekem nem. Megint nem vagyok összeszedett. Dehát azok után, amin keresztülmentem, nem csoda.

Bárcsak ne lenne ez a hadakozás az emberben a változás ellen. De az eszemmel hiába tudom régóta, hogy ebben az életben semmi sem állandó, csak a változás – mégis, ha közelít a változás, hadakozom, minden erőmmel tiltakozom ellene. Vergődöm. Pedig aztán, ha az ember beleengedi magát az örvénybe, amikor nem tiltakozik már, nem vergődik, nem kapálódzik, mert belefáradt, akkor a hurrikán szépen elrepíti valahová, és leteszi valahol máshol, ahol új élmények várják. Többnyire aztán maga a repülés is egész kényelmes, nem beszélve az új, elképesztő dolgokról... Amiket akkor még persze nem látunk, nem tudunk, amikor még benne vagyunk a régi energiában, a régi, megszokott környezetben, a megszokott eseményekkel, érintésekkel, szokásokkal, textúrákkal. Szinte bele vagyunk ragadva, beleágyazódunk egy adott valóságszövetbe. Aztán persze ha kirúgnak minket onnan, akkor félünk. Mi lesz a biztonságunkkal, és különben is, nekünk ott addig jó volt, minek álljunk odébb.

De aztán mindig kiderül, hogy mindennek mélységes értelme van.

Sokszor csak hosszú évek múlva jövünk rá, látjuk meg a dolgok valódi értelmét.

És mindig kiderül, hogy az Univerzum (Sors, Isten, Izé...) bizony sokkal jobban látja mi üdvös nekünk, mint mi – egyszerűen mert nagyobb szeme van, mert élesebben lát, mert nagyobb távlatokat ismer, mint a mi emberi egónk.

És remélem, nem tendencia, hogy amit egykor nagy fájdalomnak éltünk meg, arról évek múltán kiderül, hogy a mostanihoz képest egyensen kíméletes volt velünk az élet akkor régen...

Továbbá tanulság, hogy amikor nem történik semmi, csak a gondolataim történnek, akkor vagy nem kell ennyit írni, vagy nem kell mindent közzé tenni. Mert amikor igazán szívből – nem agyból, ez fontos – írok, emberekről, történésekről, akkor sokkal jobb ízű az egész. Tudom.

Kalandra fel.

Viszlát.

Szeretlek.