Álmodás

Ma éjjel azt álmodtam,
hogy találkoztam két pasival, akik közül az egyik tetszett, talán én is neki, de ő nem lépett, viszont a haverja igen. Hát összejöttem vele.
Búcsúzáskor a srác megkérdezte: "Jársz Párizsban?" Mondtam, hogy még sosem voltam, és eszembe sem jutott, de persze, bármikor bárhová szívesen. Azt mondta, hát akkor majd Párizsban találkozunk. Egyszer.
Szomorú volt az egész. Nem tudtam, látom-e még valaha. Persze Párizs érdekelt, de nem tudtam, eljutok-e oda valaha. Rajta kívül nem ismertem ott senkit, nem beszélve arról, hogy a haverja tetszett, aki valahol máshol élt, egy másik országban. Már nem emlékszem hol. Búcsúzóul őt is jól megöleltem. Talán az volt a legjobb az egészben.
És ott maradtam egyedül, magányérzéssel, üresen.

Ahogy valójában is vagyok.

______________________

Vigyázat, kedves Emberek! Ne közelítsetek. Veszély-zóna. Egy párkapcsolatfüggő, önállótlan, szánalmas alakkal van dolgotok, aki csak akkor boldog, ha egy pasi szereti, és felelősséget vállal a kapcsolatért.
Akinek minden rendben van, és az életét is jobban bírja irányítani, ha van valaki vele, de minden borzalmasan kusza, félelmetes, és értelmetlen, ha nincs vele egy pasi, akit szerethet és aki szereti.

______________________

Habár azt mondják, mindennek van létjogosultsága, pusztán azért, mert létezik, mert az istenke kinyomta magát a világba ezen a létezésen keresztül, úgy, ahogy.
Hát most akkor szánalmas, vagy egyszerűen csak van, és örökké lesz, így, ahogy, magányosan, szánalmasan, működésképtelenül? Megkockáztatom, hogy veszélyesen? - Mert a minap láttam egy Feri Atya idézetet, amiből az derül ki, hogy a párkapcsolatfüggőktől óvakodni kell.

Olyan elítélnivaló lenne, ha egyedül nem megy?
Hát emberből vagyunk. És nem mindenki Buddha vagy Jézus. Mellesleg Jézusnak is volt csaja, és nélküle nem ment volna semmire. Állítólag a csaj beavatott volt, egy egyiptomi papnő, akit tanítottak és arra neveltek, ami később a sorsa lett, és Jézussal a szexen keresztül töltődtek energiával. Mert egyik energiafajta a másik nélkül nem működik.
Szóval Jézus élte az életét, tanított, gyógyított, vízen járkált, de Mária Magdolna nélkül nem ment volna semmire. Az asztrál-testüket vagy finom-testüket azért tudták feltölteni, mert a csaj birtokában volt a tudásnak, hogyan nyissa meg magát. Mert a szex nem pornó és nem eladnivaló dolog, nem is "csak szex", hanem misztérium.
Persze, a mai világban mondhatok vagy gondolhatok én akármit.
A szex egy prosti. Egy drog. Az emberek nagyrészének eszébe sem jut misztériumként gondolni rá. Ettől a természetétül függetlenül persze ott van az a természete, hogy főleg a testhez tartozik. De mint tudjk, minden szex az agyban kezdődik... Szóval tudom, hogy a test szexuális, a testnek szexre van szüksége, és nem keverendő össze a lélekkel/elmével/értelemmel, amiknek pedig figyelemre és szeretetre van szükségük. Ettől még nem kéne szétválasztani azt, ami összetartozik.
Egyébként van ennek valami jógikus/védikus/apokrifikus leírása, hogy miért kell egymásnak a misztériumhoz a nő és a férfi, mert mindkettőnek van valami egyedi az energiájában, ami nélkül a másik ki tud ugyan teljesedni, csak sokkal lassabban, több gyakorlással, több koncentrációval.
Aztán ott van még, hogy persze attól, hogy Mária Magdolna tudta, merre kell menni "felfelé-befelé", még nem kellett volna egyetlen pasival lennie. Jézusnak se kellett volna hűségesnek lennie. De, azt hiszem, ha az ember misztériumot él meg valakivel, minek keresne mást? Nem mellesleg, kevés ilyen nő volt, akinek ilyen jó spirituális képességei lettek volna. - Minden el volt rendezve, no. Ők még tudták a sorsukat...

Úgy tűnhet, hogy elkalandoztam, de nem, ez még mindig ugyanaz a téma: szégyellnivaló-e az, hogy egyedül nem megy?
Mire megyünk manapság a fenenagy szabadságunkkal, önállóságunkkal? ...azt mondják a vízöntő (a csillagjegye a korunknak) az önállóságról és az individuumról szól...

Nos, ha sem az asztrológiában, sem a Bibliában, sem holmi régi történetek igazságtartalmában nem hiszek,

akkor is hinnem kell a létmódomban - hogy ilyenre csinált az anyám és az apám, és az összes körülmények, amik gyerekkoromtól fogva értek, tehát így kell lennie, így van, és kész.
Én lennék a szerencsétlen ritkaság ebben a színes kirakatban, ahol mindent visznek, ami szabad és önálló, és semmit sem, ami sérült, tökéletlen és őszinte?

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.

Szeretlek.
(Akkor is, ha szánalmas...)