I'm so happy. I am happy because I am free. Nothing special happened in the outside. Only inside.
∗ Freedom is not that which we search for in the outside, in politics, in economy, in relationships or in society. Freedom is that which we can find inside. And when we find a way to be free inside, nothing else in the outside will matter. ∗ ∗ How wounded ever our minds and emotional body may be we can find a way to be free. Although it is not sure we will be happy at the same time. Because freedom is not when you can do anything you want. Freedom is that you can do anything you choose to want and be faithful to it. Freedom is not when you don't have responsibility. Freedom is when you can choose your responsibilites and be faithful to them. And one cannot be happy and joyful only by freedom, because we need love. Because love is our drive.∗
I am happy because I am free. I am free because I am here, and not out there somewhere at you trying to control the situation. I am so happy for I do not want to solve your problem anymore. That is tremendous freedom, lightness. I know I need to deal only with my garbage. And I am so sorry for going against the law of Universe. I am not sorry I tried to help. But the way I did it was not the best way. Not the most helpful or successful way... And the best way to help others is to help ourselves, to keep ourselves fresh, whole and strong, so we can listen. 'cos mostly it is the most we can do. It is the best thing we can do. If we can clear our minds, and just be there for this or that person we are sitting in front of. By listening only we can be there. But to be able to listen we must keep our minds clean. If our minds are loud and crowded by thoughts of how to do things than we can not listen. And we must not go out there to solve one's problem, but keep our garden organized.
The biggest fights we fight with ourselves. And solutions we always find inside of us.
I am free to love. You, myself, anyone. Because the burden of carrying your garbage is not on my shoulder anymore. Because I know my garbage so I am not afraid of it anymore. I'm not lost in it anymore. I may become lost in it once again if fear raises it's ugly head again, but for now I found peace. However it all turns out. I was such a lovable fool. And so I am now. But a different one.
Not crying over spilled milk. Whoever did whatever that may have brought hurt will pay for it. As we can't hurt but ourselves.
And I just f-in' like myself. (Once I said to my beloved friend "Sorry for cursing". An' he said: "You know I like cursing. It's much better than sadness. But best if you can connect happiness and cursing." Well, in remembrance of him I wrote what I wrote.)
I wish I could keep up my head and always look up and ahead in the future which I create n o w by feeling what I feel, focusing on what I focus on, sending out and so attracting the vibration I'm sending out now by feeling what I feel. Just like a
Lélekbúvár-blog.
Szigorúan politikamentes.
Feltáró, érzékenyítő.
Változatos.
Néha, kicsit gyakorlatias.
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek./ I can tell it to no one, so I tell it to everyone.
Lábunk alatt tükröződő fényreklámok hátterébe hajított cigarettacsikkek mesélnek a mákról és tegnapokról, és villamosokon zötykölődő életekről – semmitmondó mondatokban kívánom – széked alatt kigyúló fények, kósza lézerárnyak arcodon. Nemismerés.
Bennem elvetélt igazmondó juhászok, csillagszemek, okos parasztleányok – ősökben őrzöm titkodat, Asszony. Örök kísértés légy, néma jel a zajló idő jegén! Tudva tudj, akard a jót, tedd, amit tenned rendelt az Ég. Legyen meg az Akarat.
Remény-lovagrend - részlet
Ha fel lehetne találni
a csók alapú nyalókát,
neked adnám a kopirájtot.
(2008. 09.)
A Sosem-volt Fiúhoz - részlet
Úgy szólnék hozzád, csendes, lázadó, testes-ízű szókkal, mint éjszakához szokás beszélni, és megkötöznélek mák ízű csókkal, s mint méla förgeteg zaját teríti, úgy terítném vérem szövetére szövetségünk, s elengedés volna mind, vagy rabság, de égi.
Kimondatlan mondom most a szót, nemének egyetlen sarja volt, egyetlen éjszakára. Ott ült feketén, hazugul nézett rám, szemében égett fél-hazug máglya, mert igaz volt akkor, és csak akkor, de hamis lett mára, mikor messze-messze él, szeret, a hazug Hold Királya.
Sálamba fonva üres frázisok, üveggé váltak komor métafázisok:
....
Lembarfeó, az öltönyös oroszlán
/Részletek előkészületben lévő kötetemből/
Jó lehet oroszlánnak lenni, mert az oroszlánt nem eszi meg senki. Ő néha másokból vacsorál, de tudjátok, ez már csak hagyomány. Ám élt egy oroszlán egyszer régen, ki különc volt a maga nemében. Király volt ő az állatok között, bár pompás brokátruhába sohasem öltözött, csak egyszerű öltönyt vett fel egyszer, mikor eljött a hűs december - mert biz, ő olyan égtájon lakott, hol a tél is csak enyhének hatott - s emígyen öltönyt öltve barátunk, ki a szavannára egyszercsak ráunt, lemondott szépen a trónról, s vegetáriánus lett, eltérve a régi koszttól, s elutazott a messzi Nagyvárosba, és láss csodát: felcsapott gitárosnak. Nehogy azt higgyétek, könnyű volt az út odáig, ...
"A nagyszerű Lembarfeó - mert így hívták - gitárján hozza el ma este a szavannát! " ....
...gitárja mégis úgy dalolt, akár a szél, mikor a szavanna füvéhez beszél, mikor kis oroszlán sörényét simítja, mikor nyáron a forróságot csitítja, és ott csendült benne a folyó hangja, s még az is hallatszott, ahogy lép a hangya. És mikor kérdezték, mindezt hogy csinálja, büszkén vigyorogva bökött mellkasára, s csak annyit mondott: Lembarrrrrfeó!
Karodba űzött az éj, és mint borostyánba zárt ősi lét, aznap éjjel titkokkal és emlékekkel gurultam eléd.
Semmi mást nem hagytam ott, csak ezerszer letépett illatom, vedd, ím, oltsa szomjad, míg magamét tiedből olthatom.
Nem fojtja torkod koholt jövő, csak megsimogatlak, ne félj. De keresztünkön függünk: te rajtam feszülsz és terajtad én.
Karodba űzött az éj, és mit borostyánba zárt ősi lét, aznap éjjel titkokkal és felejtéssel gurultam eléd.
(2006. márc. 16.)
Kung-fu-vers
Erdők árnyán, sárkány szárnyán szállva élni, sose félni, tanulni a Létezőtől: a virágtól, a mezőtől; és tanulni önmagamat, felfedezni benn a Tavat, visszamenni a Forrásig: élve élni - csak ez számít.
(2003.júl.)
Úton
Minden lépésünk alá sziklát teremtett az Isten, s minden nehéz lépéshez kapaszkodót. Mikor kezem alá simultak a szirtek, hogy a meredélyen magam fölé emeljenek, mintha bennük is elfelejtett ezer esztendő lélegzett volna lüktetve, s mintha pórusaikon át óriás-szívek ragyogtak volna tenyerembe, akár a Hold a Tátrára azon a sötét, ezüst-szeles estén. Ködös sziluettekről gurult rám oly erő és oly hatalom, mely végtelenné gyűrte szíveme itt fent a világ felett. Idefent szívünk egéig ér a csend, bennem sohasem volt ilyen, ilyen töltött, teljes, üres, arctalan ezerarcú hallgatás. Tanulhatok. Idefenn én is ezerszer kisebb és ezerszer nagyobb vagyok; teljes a mindig-magány, és üressé szűrt a szél s a tél, s már nem létezett semmi sem és minden létezett; a Holdnak tükre volt a szikla, közrefogott a társak türelmes szeme, ezüst lépcsőkön vezettek a vadon elől menedékbe, és beléptem a petróleumlámpa-fénybe.
Tollam árnyékot vet - itt gyengébb a fény... Beléptem bűvkörén, és kint vagyok, valahol máshol, mint lenni szoktam, nincs válasz, nincs kérdés, minden jól van így, béke van.
(2005.11.11. Tátra, Téri-menedékház, 2100m)
Ebéd
Gőzáram simít a szobába a tányérból - aranysárga forró leves. fehérek, sárgák, zöldek, krumplik, répák. a kelbimbó bimbajában a rétegek között az Isten s nemsokára én is ott leszek -egymásban leszünk én és a rétegek az ebéd emléke rajta anyám kézjegye - még mindig, még mindig etet.
szép sorminta - akárha Contemporary Art volna: a kiömlött borsból (talán szecsuáni egész) a tányér karéjára pettyezek.
(2005. 03. 21.)
Részletek a Dé-versek ciklusból
X. Egyetlen csillag világított. Gondoltam, felveszem a saját tempómat. A fák utánameredtek. Karmaik utánam nyúltak. Lágy zizegéssel szökellt a tavasz a tavaly lehullott leveleken. Kicsit megijedtem. Mert a tavasz bátorította a fák karmait. S a nyár is mintha fogát villantotta volna - csak épp egy pillanatig, egy kis időmorzsa volt csupán, hogy csak szemem sarkából érzékeltem, de mire felkaptam a fejemet, már rögtön másutt termett! Feltolult az idő. Sivár zuhatagként lőtt ki a jelenből a jövő felé. Nem gondolt semmire. Pattogott egy ideg a csuklóján, arra figyelt. Az sem érdekelte, hogy én kire gondolok. Azért én mégis csak rá gondoltam. Pedig nem vagyok konok.
XI-XII. (két Weöres-motívumra)
Tegnap még a garnélarák fülembe mászott. Ma már csak úgy magától viszket a fülem. Leegyszerűsödtem. Vonatok robognak a vonalakon a tenyeremben. Pacsirtafütty illatú, ha néz a fiú. Neki adnám a világot, ha csókot borítana ránk az Isten és egymásbalényegülnénk, mint mézben a méhek sok apró ereje.
***
Ugye eljön a bálba, mi a könyvtárban áll? Ó Lállalilálli drága! Ha van még egy üres szívkamrája, az ugye nekem dukál? Minden Rozi úgy néz magára, mintha moziban járna, Ó Lállalilálli drága!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése