Álomfejtés

(...Bárcsak úgy láthatnám az életem, mint egy filmet.
Kívülről, madártávlatból.
Hogy nyilvánvalóvá váljanak a drámáim, játszmáim, a hibák, amiket újra és újra elkövetek, amik miatt nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretném.)

Ma éjjel azt álmodtam, hogy elmentem a kedvenc fodrászomhoz, anyámmal együtt. (Anyám sose menne ilyen helyre a valóságban, és nem is hordana pink és neonzöld színű felsőt...) Megdícsértem a színeit, hogy jól állnak neki. Csak legyintett. "Á, dehogy." Nem értettem, akkor miért viseli... De aztán leültem a fodrász-székbe, és elvesztettem az eszméletem. Amint föleszméltem, arra gondoltam, átaludtam azt az időt, míg B. vágta a hajam. Szemben láttam magam egy faltól-falig tükörben. Aggódtam, hogy mi lett az eredmény, nem figyeltem. Nem is értettem a dolgot, hogyhogy nem is kérdezett meg, mit csináljon a fejemmel.
De az eredmény meglepően jó lett. Jobb, mint valaha gondoltam, vagy számítottam. Életemben először éltem át azt az érzést, hogy pontosan olyan a hajam, amilyet ugyan elképzelni se tudtam korábban, mégis tökéletesen illik a személyiségemhez. Szép voltam vele és mégis extrém. Rövid volt, de nem hiperrövid. Elöl hosszabb, hátul rövidebb. Néhol göndör. Szexi. Kifinomult. Rafinált. Nőies. Trükkös. Szőke, egészen finom, halvány rózsaszín árnyalatokkal néhol... Nem tudom rendesen leírni, milyen is volt, de nagyon-nagyon jól nézett ki. (A rózsaszín-szőke kombináció ellenére.)

És még ugyanebben az álomban snowboardoztam is. Talán még a fodrász előtt. Egy kis faluban voltam. Hallottam, hogy Open néha átutazik ott. Egy padlásszobában lakott, ha ott szállt meg. Reggel volt, szürke, felhős ég, fenyőerdő mellett siklottam lefelé. Aztán délután lett. Lementem a hegyről a faluba. Még sícuccban siettem afelé a hely felé, ahol Opent sejtettem. Még épp hogy láttam, mielőtt elindult volna. Látott, de becsapta a furgon hátsó ajtaját, beugrott a kocsiba, és eltűnt a szemem elől. Felmentem a padlásszobába. Hideg volt és sötét.
Elég rossz érzés volt ez az egész... Csalódott. ...mintha kiszívták volna a levegőt a tüdőmből... Nehéz. Minden nehéz volt.


Nyilvánvalóan Opennel kapcsolatban üzent a tudatalattim... Pedig egy ideje elég ritkán jut eszembe, és ha eszembe is jut, érzelmek nem társulnak a gondolatokhoz...
A fodrászos sztori meg, hogy nem értem az anyámat. Nem vagyok tudatos a változást illetően, amin keresztül megyek, és a végeredmény jó. Vagy jó lesz.
Vagyis talán azt jelenti, hogy nem kell kontrollálni a dolgokat. Tudatilag nyugodtan hátradőlhetek, "elaludhatok" - az én irányításomra nincs szükség ahhoz, hogy a végeredmény sokkal jobb legyen, mint azt valaha képzelni tudnám - tehát akarni sem tudom.
Ha átadom magam, a "láthatatlan, tudattalan, irányíthatatlan erők" mindenről gondoskodnak.
Ezt üzente az álmom.


Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.
Szeretlek.