Prizma

He can't get lost in my mind,
he understands and knows all my ways of thinking.
Even if I don't think my thoughts are 'mine'.
Even from a thousand miles away from me.
Miraculously gifted we are.

Néha azokról a dolgokról, amik fájnak, amikor megtörténnek, és ezért azt hisszük, hogy "rossz" dolgok, később kiderül, hogy valójában a lehető legjobb dolgok, amik csak történhettek velünk. De ez mindig csak később derül ki. És bármi is történik, az végül mindig a legjobbnak tűnik.
Bámulatos az ember létszomja..., hogy mennyire tudjuk szeretni az életünket.
A minap azon gondolkodtam, hogy olyan érzésem van, mintha csak most kezdenék élni. Pedig nem, de mégis. Mintha az eddigi tudati sötétség, amiben éltem az életemet, úgy nagyjából három évvel ezelőttig, abban is megállított volna, hogy Éljek. És most olyan érzés, mintha nem éltem volna eddig semmit, mintha most kezdenék élni, mintha most szökkenne szárba az a csoda, az az öröm, ami eddig is voltam titokban - én sem tudtam róla.

De már megint elterelem a gondolataim arról, amiről eredetileg írni szerettem volna...
Ma este volt egy megállásra alkalmas pillanatom. Rég volt ilyen. A dolgok csak történtek megállás nélkül, csak áramlott belém az élet - az elmúlt pár hétben sokszor eszembe jutott: mindenki pontosan annyit kap, amennyit elbír. Valóban... Néha már-már kezdett túl sok lenni a belém áramló ...Élet... - nem találok más szót erre.
Nos, ma este egy ilyen megállásra való pillanatban arra gondoltam, érdemes volna megnézni, hogy ezzel az új helyzettel, új emberrel kapcsolatban hogyan csillan nézőpontom prizmáján a megismerésem fénye.
De még önmagam előtt is sok tabu van ezzel kapcsolatban, így hát, írásban, magamnak, az Olvasóval karon öltve ledöntögethetem őket.

Hogyan nevezzem? Szeret ágyakon ácsorogni, pokróccal a vállán, és olyankor mindig olyan, mint egy kisfiú, mint egy legkisebb királyfi. Fantasztikus, csodálatos, hihetetlen, megismételhetetlen...
Ha tényleg igaz az, hogy mindenért felelősek vagyunk, ami a világunkban megjelenik, és így az embereket is mi magunk teremtjük magunk köré - hát akkor csak gratulálni tudok magamnak, hogy pont őt húztam ki a teremtő hatalmas kalapjából... -
Minden ember gyógyulásra vár. Mindennyian gyógyítani és gyógyulni akarunk. Tudat alatt többnyire. És csodásan, mágnesesen egymáshoz vonzódunk és csapódunk - ha kell, sokezer kilométereket utazunk érte, vagy sokezer kilométereket hidalunk át csak azért, hogy ahhoz kapcsolódhassunk, aki által gyógyulunk, és akinek pont a mi gyógyításunkra van szüksége.

Nézőpontom prizmája -
ezzel kapcsolatban, ha az Olvasó érteni szeretné gondolatmenetemet, jó tudni, hogy úgy hiszem, a legnagyobb ajándék, amit kapunk, az pont a szeparáltság, az elválasztottság, a "kivetettség" ezen a Földön, ebben a 3D-s világban. Pont a legnagyobb fájdalmunk a legnagyobb ajándékunk - bizony, mindennek ára van. Merthogy ez a "nagy Egészről, Egyről való leszakítottság" eredményzi azt, hogy mindannyian egy-egy teljesen egyedi és megismételhetetlen nézőpontot kapunk. Tudatunk prizmáján át érzékeljük a "valóságot". (Ami maga is csak látszat...de ez messzire vezetne most.) És a tudatunk teljesen egyedi úton, egyedi módon formálódik életünk során, kezdve azzal, hogy képtelenség pontosan ugyanabban a tér-idő pontban megszületni, ugyanazt a levegőt szívni, ugyanolyan szögben látni a csillagokra, ugyanolyan mértékben kapni azok tömegvonzásából - vagy prózaibban: teljesen egyedi és megismételhetetlen a génkombináció, és minden más, amit a szüleinktől és a minket körülvevő mikro-kozmosztól kapunk... Így aztán a valóságot mindannyian csakis a saját, egyedi szűrőnkön keresztül tapasztalhatjuk meg - és ez csodálatos. Mintha az Egy milliónyi és milliónyi szeme lennénk, melyek közül egyik sem működik a többi milliárd nélkül, és a többi milliárd mit sem ér a nélkül az egy nélkül.
Ez az ajándékunk: ez a magányosnak tűnő nézőpont, amivel leéljük az életet, ami nélkül nem lenne teljes az Egész, ami páratlan, és megismételhetetlen, ami hozzáad valami fontosat a milliárdnyi megismeréshez az ő egyedi megismerése által.

Ez a bejegyzés eddig elég összeszedetlen - több dologból adódóan. Részint, azt hiszem, változom, és pont a változás olyan lépcsőfokán vagyok, ahol nehéz még összeszedni az új tudatosság részecskéit, amik még ziláltak, nem leüllepedettek, újak. Másrészt, a fogalmazásomból adódóan, amelynek a részleteit, kifejezéseit tisztázni kellett. Elnézést ezért a kis összeszedetlenségért.

Nos tehát, hogy nézőpontom prizmáján hogyan csillan megismerésem fénye ezt a kis királyfit illetően.
Ezt volna érdemes megnéznem közelebbről - ezt gondoltam ma este, ebben a megállásra való pillanatban.
Mit ismerek meg általa a világról és magamról.
Milyen tükröt mutat rólam, amit annyira kedvelek.

Hát, ez hosszú mese lesz.

Így hát, folyt.köv.

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.

Szeretlek.