Akvarell II.

Egy este hazaértünk valami buliból, vagy csak beszélgettünk, nem emlékszem már... hozzá-haza.
Ágybabújáshoz "öltöztünk". Pontosabban vetkőztünk.
Megkérdezte mennyire vagyok fáradt. Azt válaszoltam, szo-szo.
Nem szólt semmit. Átbaktatott a nappaliba, és egy doboz diával meg egy kis vetítővel tért vissza. Pont, olyannal, mint amilyen nekem is volt gyerekkoromban.
Meglepett.
Szeretem a jó meglepetéseket.
Sorolni kezdte a címeket. Öreg néne Őzikéje. Vackor az óvodában. Vackor az iskolában. Ilyesmik. Egy olyat választottam, amit azelőtt nem ismertem. Valami télapós történet volt, a címére nem emlékszem, csak magára a történetre, a képekre, a dia meleg színeire, a hangjára, ahogy felolvasta; hogy voltak benne komcsi vagy szoci dolgok, utalások, érezni lehetett a szellemet... És hogy erről egy szám jutott eszembe, amit még a kórussal énekeltünk, úgy tizenkét éve, a kórus-idők hajnalán, a 'Békén szusszan a mackóhad' kezdetű. No, ennek is volt egy versszaka, amit sosem énekeltünk, úgy kezdődött: "Jött egy vérvörös október..." Ez a szám jutott eszembe a diából kikandikáló mackóról, és magáról a hangulatról, rögtön el is énekeltem, ott, az ágyban fekve, éjszaka.

...azóta, ha eszembe jut ez az éjszaka, mindig mosolyt csal az arcomra...


Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.

Szeretlek.